2p
Theresa May már elfogadta Amber Rudd lemondását.
Amber Rudd (Fotó: EPA/NEIL HALL)

Amber Rudd - aki Theresa Mayt követte a belügyminiszteri tisztségben - abba a belpolitikai botrányba bukott bele, amely az egykori brit gyarmatokról az elmúlt évtizedekben Nagy-Britanniába áttelepült bevándorlókkal szembeni brit kormányzati bánásmód miatt robbant ki.

Rudd az utóbbi napokban egymásnak ellentmondó hivatalos nyilatkozatokat tett arról, hogy voltak-e a belügyi tárcának kijelölt célszámai a tisztázatlan jogi státusú egykori bevándorlók és leszármazottaik kitoloncolására, és arról, hogy neki pontosan mennyi információja volt erről az ügyről.

A londoni alsóházban tett minapi nyilatkozatában először azt mondta, hogy nem volt tudomása ilyen kitoloncolási tervszámokról. Nem sokkal később azonban kénytelen volt elnézést kérni, miután The Guardian című baloldali brit napilap közölt egy belső leiratot, amelyet a belügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselője küldött tavaly Amber Ruddnak, és amely egyértelműen utalt ilyen célszámok létezésére.

Levelet is írt Maynek

Ráadásul vasárnap este a lap közzétett egy olyan levelet is, amelyet Rudd maga írt Theresa May miniszterelnöknek nagyra törő és megvalósítható kitoloncolási célszámok kijelölésének szükségességéről.

Brüsszel a gond, nem a bevándorlók? Bolond, aki elengedi a románokat >>>

A botrány közvetlen előzményeként ugyancsak a The Guardian feltárta, hogy a konzervatív párti brit kormány az elmúlt években egyre több olyan nagy-britanniai lakost minősített illegális bevándorlóvá, akik, vagy akiknek közvetlen felmenői a II. világháború után, a felbomló brit gyarmatbirodalomból települtek át Nagy-Britanniába és a korabeli nemzetközösségi törvény alapján brit állampolgárságot kaptak.

Őket és leszármazottaikat közkeletűen Windrush-nemzedéknek nevezik Nagy-Britanniában, mivel a háború utáni első bevándorló csoportok között volt az a 693 egykori gyarmati polgár, aki az Empire Windrush nevű személyszállító hajón érkezett Jamaicából Londonba 1948-ban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG