4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az Európai Unió fejlődési iránya már nem felelt meg Nagy-Britannia igényeinek - mondta péntek este Boris Johnson brit miniszterelnök.
EPA/NEIL HALL

Johnson a brit EU-tagság megszűnése előtt nem egészen egy órával intézett beszédet a nemzethez.

A remény bámulatos pillanata

A Downing Streeten előre rögzített, a kormányfői hivatal által péntek éjjel közzétett videoüzenetében a konzervatív párti miniszterelnök kijelentette: a Brexit sokak számára "a remény bámulatos pillanatát" jelenti, olyan pillanatot, amelyről azt hitték, hogy soha nem jön el.

Sok ember azonban szorongva, veszteségérzettel éli meg a Brexitet, mások pedig - és talán ők vannak a legtöbben - kezdtek attól félni, hogy a kilépéssel kapcsolatos politikai marakodás már soha nem ér véget - fogalmazott a brit kormányfő.

Felmegy a függöny

Johnson kijelentette: megérti mindezeket az érzéseket, és most a kormány feladata - valamint az ő személyes feladata is - az ország egységbe terelése.

Hozzátette: a legfontosabb ezen az estén annak kimondása, hogy a Brexit nem valaminek a vége, hanem kezdet, a hajnal beköszöntének pillanata, az a pillanat, amikor

felmegy a függöny a mi nagy nemzeti drámánk új felvonása előtt.

Visszaszerzett szuverenitás

Johnson szerint a kilépés részben arról is szól, hogy "a visszaszerzett szuverenitást" az emberek által megszavazott változások végrehajtására kell felhasználni, legyen szó a bevándorlás ellenőrzéséről, szabadkikötők létesítéséről, a brit halászati politika "felszabadításáról", szabadkereskedelmi megállapodások megkötéséről, vagy

egyszerűen arról, hogy magunk alkothatjuk meg törvényeinket és szabályainkat az ország népének javára.

A brit kormányfő kijelentette: úgy gondolja, hogy ez a helyes, egészséges és demokratikus cselekvés, mivel az Európai Unió - minden erősségével és csodálatra méltó tulajdonságaival együtt - az elmúlt ötven évben olyan irányba fejlődött, amely már nem felel meg Nagy-Britanniának.

Ezt a véleményt Önök is megerősítették a választóhelyiségekben, mégpedig nem egyszer, hanem kétszer

- mondta Boris Johnson, a Brexitről döntő 2016-os népszavazásra, illetve a Konzervatív Párt nagyarányú győzelmével végződött decemberi parlamenti választásra utalva.

Nemzeti megújulást ígér

A pillanat azonban ennél is még sokkal nagyobb, potenciálisan ez a tényleges nemzeti megújulás és a változás pillanata, olyan új korszak hajnala, amelyben

már nem fogadjuk el többé, hogy az életesélyeket, az Önök családjának életesélyeit az határozza meg, hogy ki melyik országrészben nőtt fel

- fogalmazott péntek esti beszédében Boris Johnson.

Hozzátette: ez az a pillanat, amikor megkezdődik az egyesülés, a felzárkózás folyamata.
Azokban a kampányokban, amelyeket Nagy-Britannia a szabadkereskedelemért, az emberi jogokért folytat majd, vagy azért, hogy a nők is mindenhol részt vehessenek az oktatásban,

olyan izmokat fogunk ismét felfedezni, amelyeket már évtizedek óta nem használtunk

fogalmazott a brit kormányfő.

Hozzátette: mindez a független gondolat és cselekvés erejét jelzi, de London azt is szeretné, ha ez az Európai Unió és az energiától duzzadó Nagy-Britannia közötti baráti együttműködés új korszakának kezdete is lenne.

Globális törekvések

Johnson szerint Nagy-Britannia egyszerre európai nagyhatalom, és olyan ország, amelynek törekvései globális szintűek.

Tudom, hogy ebből a lehetőségből elképesztő sikert tudunk kovácsolni, és bármennyire göröngyös az előttünk álló út, tudom, hogy sikeresek leszünk

- mondta a Brexit előtti percekben közzétett üzenetében a brit miniszterelnök.

A beszéd közzétételével egy időben egy visszaszámláló órát vetítettek a kormányfői hivatalnak otthont nyújtó Downing Street falaira, és a környező kormányzati negyed, a Whitehall más épületeit is fényjátékokkal világították meg.

A kilépés napjára a londoni parlament épületegyüttese előtti tér, a Parliament Square összes zászlótartó oszlopára felvonták a Union Jacket, vagyis a brit lobogót.

Ugyanezen a téren péntek este a legradikálisabb brit EU-ellenes erő, a Nigel Farage vezette Brexit Párt több ezer híve ünnepelte Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból.

Miért léptek ki a britek? Jobb lesz nekik kint? Mivel jár a távozás politikailag és gazdaságilag?Videókommentárunk a témában:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
Makro / Külgazdaság Így sarcolja meg jövőre a 15 ezer leggazdagabb magyart a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 13:06
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
Makro / Külgazdaság Ma van a városok napja, és jó hírt kaptak Lőrincz Viktóriától
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:24
Lőrincz Viktória: megszűnik az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettsége.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG