4p
Ezzel a harmadik szakaszba léptek az eljárások.

Az Európai Bírósághoz fordult csütörtökön az Európai Bizottság (EB), a harmadik szakaszba léptetve ezzel egyszerre a civil törvény, a felsőoktatási jogszabály-módosítás és a menekültkvóták elutasítása miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárásokat.

A bizottság még áprilisban, júniusban és júliusban kezdeményezett a három ügyben jogsértési eljárást , amelyet - megfelelő válasz hiányában - később a második szakasz követett, az úgynevezett indoklással ellátott vélemény megküldése.

Nem csináltak semmit Orbánék

A magyar kormány azonban azóta sem hozta összhangba az uniós szabályokkal a kifogásolt törvényeket, illetve nem történt előrelépés a kvótaügyben, ezért e kérdéseket a luxembourgi székhelyű bíróság elé terjesztik az eljárás harmadik szakasza keretében - jelentette be csütörtökön az EU központi javaslattevő-végrehajtó intézménye.

Az EB szerint annak ellenére, hogy az Európai Bíróság szeptemberi ítélete megerősítette a 120 ezer menedékkérő elosztását szolgáló mechanizmus érvényességét, Magyarország, Lengyelország és Csehország továbbra sem teljesíti jogi kötelességeit.

Nem találták kielégítőnek az országok válaszát, mert nem jelezték, hogy hozzá fognak járulni az áthelyezési határozat végrehajtásához, ezért döntöttek végül a bírósági szakasz megkezdése mellett.

A migrációs kvóták felállítását az uniós tagországok belügyminiszterei minősített többségi szavazással, többek között Magyarország ellenkezése dacára fogadtak el 2015 szeptemberében.

Új szakaszban ez az eljárás is

Ugyancsak csütörtökön az EB újabb szakaszba léptette a menekültügyi szabályozás miatt 2015 decemberében Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást. Közölték: úgynevezett indokolással ellátott véleményt küldtek az ügyben a magyar kormánynak, ami az eljárás második szakaszát jelenti, a hatóságoknak így mostantól két hónapjuk van arra, hogy összhangba hozzák az uniós szabályokkal a kifogásolt törvényt, különben a bizottság ebben az ügyben is az Európai Bírósághoz fordulhat.    Amennyiben egy tagállam az Európai Bíróság első ítélete ellenére sem cselekszik, a bizottság újabb jogsértési eljárást indíthat, és ekkor már egyetlen írásbeli figyelmeztetés után a bírósághoz fordulhat, és bírság kiszabását javasolhatja az érintett országgal szemben.

A bizottság emellett megismételte korábbi figyelmeztetését, miszerint több szempontból is aggályosnak tartja a civil törvényt, amely indokolatlan beavatkozást jelent az uniós alapjogi chartában garantált jogokba, különösen az egyesülési szabadság, illetve a magánélet és a személyes adatok védelme terén. Brüsszel emellett úgy véli, hogy a jogszabály, amelynek értelmében az NGO-k kötelesek bejelenteni, ha a külföldi támogatásaik összege egy évben elérte a 7,2 millió forintot indokolatlanul és aránytalanul korlátozza a tőke szabad mozgását.

A felsőoktatási törvény kapcsán az EU központi javaslattevő-végrehajtó intézménye - amely egyúttal az uniós jog betartásának legfőbb őre - leszögezte: továbbra is úgy látják, hogy a módosított szabályozás ellentétes a közösségi joggal a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadsága, valamint a tudományos, az oktatási és a vállalkozási szabadság területén.

A magyar kormány válasza

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint végrehajthatatlan a kötelező betelepítési kvótáról szóló döntés. A kormány be fogja mutatni az Európai Bíróság előtt érveit - mondta. A végrehajthatatlanság mellett azt is mondta, hogy a kötelező betelepítési kvóta teljesen ellentétes a józan ésszel, ahogyan az európai jogszabályokkal, szerződésekkel is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Orbán Viktor lebukott és korrupt!
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 23. 13:19
Magyar Péter hét kérdést tett fel.
Makro / Külgazdaság A Wall Street szárnyal, mivel Jerome Powell szeptemberi kamatcsökkentésre utalt
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 19:01
A Wall Street főbb indexei pénteken emelkedtek, miután Jerome Powell, az amerikai Federal Reserve elnöke a Jackson Hole-i szimpóziumon tartott beszédében egy lehetséges kamatcsökkentésre utalt.
Makro / Külgazdaság Lórúgásként érte a kiskereskedőket az árrésstop meghosszabbítása
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 12:48
A kereskedelmi szövetség attól tart, felgyorsulhat a kisboltok bezárási hulláma, a felmérésük szerint pedig a vásárlók többsége az árrésstop mellett is érzi, hogy drágulnak az élelmiszerek.
Makro / Külgazdaság Trump meggondolta magát: elengedte a 250 százalékos vámterveit
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 11:23
A gyógyszerekre és a félvezetőkre is a többi szektornak megfelelő vámokat fog kivetni. A szeszes italokról azonban még nincs megállapodás.
Makro / Külgazdaság Drágult az olaj, emelkednek a magyar üzemanyagárak is
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 10:39
A Brent emelkedésével párhuzamosan a magyar nagykereskedelmi árak is nőnek, ismét közelít a 600 forintos átlagár.
Makro / Külgazdaság A kormány 1 százalékos növekedési céljának is annyi?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:30
Bár a beruházások második negyedéves visszaesése enyhébb lett az első negyedévinél, a -8,2 százalék így sem ad okot örömre.
Makro / Külgazdaság Már a szemünk se rebben: ebben az összevetésben az utolsó előttiek vagyunk az EU-ban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:11
A bruttó hazai termékek (GDP) éves szintű változásának összevetésében csak Ausztria került mögénk. Némi fényt jelenthet az alagút végén, hogy az előző negyedévhez viszonyított mutatókban a középmezőnyben állunk.
Makro / Külgazdaság Kínai típusú gazdasági rendszer felé halad az USA?
Sasvári Péter | 2025. augusztus 21. 14:38
Államkapitalizmus az Egyesült Államokban? Donald Trump a politika után a gazdaság területén is egyre inkább kezd úgy viselkedni, mint egy egyszemélyi vezető. Nemrégiben lemondásra szólította fel az Intel vezérigazgatóját, „utasította” a Walmartot és a detroiti autógyárakat, hogy ne emeljenek árat, valamint a Coca Colának még azt is meg akarta szabni, hogy milyen cukrot használjanak. Persze az Egyesült Államok alkotmánya és törvényei határt szabnak Trumpnak. Ám viselkedése és elképzelései a kínai modellel vagy a francia dirigizmussal rokoníthatóak. Mennyi esély van rá, hogy a kapitalizmus egyik modellországa az állami kontrol irányába lép? Van ennek előképe az Egyesült Államokban?
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy olcsóbb lesz-e benzin
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:07
Maradunk 600 forint alatt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péternek egy rossz szava sincs az oroszokra Munkács bombázása után
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 11:39
A külügyminiszter szerint béke kell.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG