1p
Több mint hetven agrár- és vidékfejlesztési, természet- és környezetvédő civil szervezet arra kéri az országgyűlési képviselőket, hogy a jelenlegi formájában ne támogassák a tervezett földtörvény javaslatát. A tervezet ugyanis rögzítené Magyarországon a nagybirtokrendszert, továbbá nem nyújt kellően hatékony védelmet a külföldiek tulajdonszerzése ellen. Mindez ütközik a fenntarthatóság Alaptörvényben is rögzített elveivel és a Kormány által elfogadott Vidékstratégiával, a tervezet ezekkel ellentétben gyorsíthatja a vidéki térségek elnyomorodását.

A kormányzat kommunikációjában azt hangsúlyozza, hogy a most készülő új földtörvény a családi gazdaságok megerősítésének egyik eszköze. Szeretnénk, ha ez így lenne, azonban e tervezet – a hatályos földtörvényhez hasonlóan – korlátlan üzemméret elérését tenné lehetővé a nagyüzemnek és előjogokat biztosítana a nagybirtoknak – emelte ki Kajner Péter, a Szövetség az Élő Tiszáért elnöke.

A földtörvényt a Magyar Bankszövetség is keményen kritizálta. Részletek >>>

Szükséges egy olyan intézményrendszer kialakítása, amely a fenntartható módon gazdálkodó kis- és közepes méretű gazdaságokat részesíti előnyben a földvásárlásnál és a haszonbérletnél. A tulajdon és a bérlet nagyságát a művelési ág és a föld termőképességének megfelelően szükséges szabályozni, tekintettel a településeken rendelkezésére álló földterület mennyiségére is. Emellett biztosítani kell az érintett közösségek valódi beleszólását a földszerzésbe – tette hozzá Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetője.

A földtörvény tervezett szabályai nem biztosítják, hogy valamennyi zsebszerződés típust fel tudják számolni. Ha nem lesz erős törvény és hatékony kormányzati fellépés az elkövetkező másfél évben, 2014-től elveszíthetjük a rendelkezést akár egy millió hektár termőföld felett – mondta Roszík Péter, a Magyar Biokultúra Szövetség alelnöke, a Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara volt elnöke.

A civil szervezetek szerint a fenti problémák fényében a törvény elfogadását nem szabad elsietni, hiszen 2014. május 1-jéig bőven lenne időnk a felmerült kérdések érdemi társadalmi vitájára és a Vidékstratégiával összhangban lévő törvény elfogadására.

A civilek arra kérik az országgyűlési képviselőket és a Kormányt, hogy dolgozzák át a beterjesztett földjogi szabályozást úgy, hogy az a táji adottságoknak megfelelő gazdálkodást segítse elő. Biztosítson a törvény valódi előnyt az olyan kis- és közepes méretű gazdaságoknak, amelyek a természeti erőforrások megóvásával együtt megélhetési lehetőséget teremtenek a mainál sokkal több embernek, összhangban a Nemzeti Vidékstratégiával.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:01
Februárban a vártnál kevésbé nőttek a fogyasztói árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált, előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:03
Szlovákiával közösen állít fel és küld Ukrajnába vizsgálóbizottságot a magyar kormány. Vajon beengedik őket?
Makro / Külgazdaság Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
 Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
Makro / Külgazdaság Többmilliárd dolláros mentővet dobnak Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:04
Az IMF-hitel segít fenntartani a gazdasági stabilitást, 1,5 milliárdot azonnal meg is kap Ukrajna.
Makro / Külgazdaság Olajblokád alá vettek minket Orbán Viktor szerint, felhívja Robert Ficót
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:12
Szokásos péntek reggeli interjúját adta a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Januárban is tovább fogyott a magyar, de többet házasodtunk
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 08:56
Tovább romlottak a mutatók, az előző véhez képest is 2,8 százalékkal kevesebb gyerek született Magyarországon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG