5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Harminc igazságügyi ajánlást és négy jelzést tett az OLAF, jelenleg 16 nyomozás van folyamatban.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) az elmúlt négy évben harminc ajánlást és négy jelzést tett a Legfőbb Ügyészségnek. Valamennyi ügyben nyomozást rendeltek el, csak azokban nem, amelyekben már korábban nyomozás indult – monda a vádhatóság szóvivője. Fazekas Géza elmondta, eddig hét ügyben emelt vádat az ügyészség, másik hétben megszüntették az eljárást, míg a többi ügyben folyamatban van a nyomozás.

Az OLAF nem nyomoz, de kezdeményezhet eljárást

Jogerős ítélet két emberrel szemben született. Ők nyomdaüzem létesítésére pályáztak az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és az elszámoláshoz valótlan számlákat használtak fel. Az egyik vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, társát pénzbüntetéssel sújtotta a bíróság.

A szóvivő hangsúlyozta: az OLAF feladata az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme, ebben a körben közigazgatási vizsgálatok elvégzésére jogosult, nyomozati jogköre nincs. Igazságügyi ajánlást akkor tesz a szervezet, ha a saját vizsgálata alapján bűncselekmény gyanúját észleli, jelzést pedig akkor, ha nem tesz büntetőeljárás indítására vonatkozó ajánlást, hanem átadja a rendelkezésére álló adatokat és az adott ország ügyészségére bízza ezek elbírálását – ismertette Fazekas Géza.

Az OLAF egyébként nemcsak büntetőjogi ajánlások tehet egy tagállam ügyészségének. Jogköre alapján a tagállamok más hatóságaihoz, például az arra illetékes minisztériumaihoz is fordulhat, hogy fegyelmi, közigazgatási és pénzügyi eljárást kezdeményező ajánlásokat tegyen - tette hozzá.

115 milliós "szoftverfejlesztés"

A legutóbbi vádemelésről a Fővárosi Főügyészség szóvivője beszélt. április 24-én három ember ellen emeltek vádat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt – mondta Bagoly Bettina. Az ügy elsőrendű vádlottja 2011 októberében nyújtott be pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez szoftverfejlesztésre, a projekt helyszíneként pedig egy debreceni címet jelölt meg. A szerződéssel ellentétben azonban a cég a fejlesztői tevékenységet Budapesten végezte – és habár bérelt irodát Debrecenben, azok alkalmatlanok voltak erre a célra.

Az ügy két másik vádlottja alvállalkozók képviselője, aki valótlan iratokat használt fel a támogatási összeg felhasználásának látszólagos igazolására. Az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott az uniós költségvetésnek 80 millió, míg a fiktív számlákon alapuló adóbevallásokkal pedig a magyar költségvetésnek 35 millió forint vagyoni hátrányt okozott.

A többi hat ügyben, amelyben vádat emeltek, többek között erdészeti gépek beszerzésére, technológiai korszerűsítésre, kutyák számára kialakított futópad továbbfejlesztésére, orvosi diagnosztikai eszközök beszerzésére igényelt, továbbá területalapú támogatásokkal összefüggő visszaélések szerepelnek.

Kiemelkedő szabálytalanságok a 4-es metrónál

A közzétett adatok szerint a megszüntetett hét eljárás kapcsán két esetben bűncselekmény hiányában, öt esetben pedig bizonyítottság hiányában szüntették meg a vizsgálatot. Az OLAF ajánlásai alapján 16 nyomozás van folyamatban, többek között:

  • az Alstom-metrószerelvények beszerzésével,
  • az Öveges-programmal,
  • a Szegedi Vadaspark interaktív látogató-tájékoztató rendszerének kiépítésével,
  • európai parlamenti képviselők költségtérítésével,
  • a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kapacitásbővítésével,
  • a Budapest Szíve projekthez kapcsolódó tervezési szerződésekkel,
  • valamint 166 települési önkormányzat játszótérfejlesztésével kapcsolatban.

Három OLAF-jelzéssel összefüggésben is nyomoznak még, például az Európai Beruházási Bankot érintő csalás kísérlete kapcsán közokirat-hamisítás és pénzmosás bűntette miatt. Az Alstom-üggyel kapcsolatban a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője elmondta, hogy augusztus 3-ig meghosszabbították a nyomozást.

Itt a vádhatóság korábban már megállapította, hogy a 4-es metró építése alatt kiemelkedő súlyú szabálytalanságokat és hibákat követtek el. Továbbra is két gyanúsítottja van az eljárásnak, egy harmadik gyanúsított Terner Géza, aki jelenleg két ügyben is belföldi, európai és nemzetközi elfogatóparancs hatálya alatt áll. Simon Richárd helyettes szóvivő elmondta, információk szerint a férfi jelenleg egy nem EU-s államban tartózkodik. Az Alstom-ügyben a vesztegetési pénz mértéke 7,3 millió euró lehetett – tette hozzá.

Másként dolgozik a rendőrség

Homonnai János, a Legfőbb Ügyészség OLAF-összekötője szerint gyakran fogalmazódik meg az a vád, hogy ha az OLAF már megállapítja egy bűncselekmény gyanúját, akkor a magyar hatóságok miért késlekednek ugyanennek a megállapításával. Az összekötő szerint ennek az az oka, hogy a vádhatóság módszertana és a magyar büntetőeljárás jelentősen eltér egymástól.

Az OLAF például nem foglalhat le iratokat, másolatokból dolgozik. A magyar hatóságoknak ezzel szemben az eredeti iratra van szükségük, ezért le is kell foglalniuk azt. Más a két fél célja is: míg az OLAF célja a szabálytalanságok feltárása, a magyar hatóságoké a büntetőjogi felelősség megállapítása.

Ebbe belebukik Trump? Ronda ügy került napvilágra Amerikában

Több meglepetést is tartogatott az amerikai elnöki találkozó az oroszokkal. Putyinék eleve kisebb diplomáciai súlyú delegáltat küldtek, hiszen az amerikai elnök Szergej Lavrov külügyminiszterrel tárgyalt az Ovális Szobában. A találkozónak azonban meglesz a böjtje, Donald Trump ugyanis olyan kulcsfontosságú információkat osztott meg, amivel alááshatja a titkosszolgálatok munkáját, és veszélybe sodorhatott több kémet is. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
Makro / Külgazdaság Így sarcolja meg jövőre a 15 ezer leggazdagabb magyart a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 13:06
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
Makro / Külgazdaság Ma van a városok napja, és jó hírt kaptak Lőrincz Viktóriától
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:24
Lőrincz Viktória: megszűnik az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettsége.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG