3p
A Roszatom "aktívan segítené" a folyamatokat, Oroszország meg adná a pénzt.

Oroszország hajlandó lenne finanszírozni a tervezett új cseh atomreaktorok felépítését - állítja Kirill Komarov, a Roszatom orosz energetikai vállalat vezérigazgatójának első helyettese.

A cseh kormány állami energetikai programja szerint a temelíni atomerőmű, esetleg a dukovany-i atomerőmű bővítéséről 2017 tavaszán kellene a döntést meghozni. A kormány ez ügyben hat ország - Franciaország, Oroszország, az Egyesült Államok, Japán, Dél-Korea és Kína - cégeit szólította meg - közölte korábban a prágai ipari minisztérium. Az érdeklődő cégek között van az orosz Roszatom is, amelynek képviselői a Mladá Fronta Dnes című lap szombati kiadása szerint néhány napja már tárgyaltak Prágában az ügyről.

Mint Paksnál

"A Roszatom nem úgy képzeli el a dolgot, hogy idejön (Csehországba), pénzt kér, amelyért majd felépíti az atomerőművet. Hajlandóak vagyunk aktívan bekapcsolódni a folyamatba" - mondta Kirill Komarov a lapnak, amely szombaton közölt részleteket a hétfőn megjelenő teljes interjúból.

Komarov szerint az orosz fél hajlandó hasonló módon bekapcsolódni a cseh atomerőművek bővítésébe, ahogy ezt Magyarorszgon Paks esetében tette. A Paksi Atomerőmű bővítésére az oroszok 10 milliárd eurós hitelt adtak Magyarországnak, ami a tervezett költségek 80 százalékát fedezné. Ennek fejében oroszok lennének a technológiák fő szállítói.

A Roszatom vezetője azt állítja, hogy a csehek esetében több változat is elképzelhető, és azt sem zárta ki, hogy a cég teljes egészében megfizetné az új atomreaktorokat, amelyek tulajdonosaként azután maga értékesítené az áramot. "Más, vegyes változat is lehetséges, például hogy a pénz egy részét kölcsönöznénk, másik részét meg befektetnénk" - jegyezte meg Kirill Komarov.

Nem lehet sablont húzni

A Mladá Fronta Dnes úgy tudja, hogy a cseh kormány a közeljövőben a többi érdeklődő céget is meghívja Prágába, hogy a konkrét ajánlatok alapján meghozza a döntést az új energiablokkokról.

Michal Snobr, a J&T pénzügyi befektetőcsoport elemzője szerint az orosz ajánlat jó lehetőség arra, hogyan lehetne finanszírozni a tervezett új energiablokkok felépítését, míg a másik oldalon stratégiai befektetésről van szó, azért a pályázat nélküli döntés biztonsági és törvényi kockázatokat rejt magában. Úgy véli, a "magyar példa" százszázalékosan nem alkalmazható Csehország esetében.

A magyarok az Európai Unióba való belépéskor az atomenergia terén más feltételekben egyeztek meg Brüsszellel, mint a csehek - indokolta véleményét Michal Snobr.

A cseh atomerőművek tulajdonosa a CEZ korábban nemzetközi pályázatot írt ki a temelíni atomerőmű két új energiablokkjára, de azt 2014-ben eredmény nélkül visszavonta. Ennek oka az volt, hogy az energetikai cég nem kapott az államtól semmiféle garanciát az építésre. A pályázat utolsó szakaszába az amerikai-japán Westinghouse és a cseh-orosz MIR 1200 konzorcium került.     A magyar példa esetleges alkalmazásáról tavaly ősszel Jan Mládek ipari miniszter beszélt egy lapinterjúban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
Makro / Külgazdaság A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 20:21
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról. Magyar Péter a kormányszóvivőin masírozott ki a Miniszterlenökségben lévő példánnyal. 
Makro / Külgazdaság Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
Litván Dániel | 2026. június 11. 18:46
Van olyan hely a világon, ahol semmitől sem tartva élvezhetné az életét az, akit a magyar hatóságok mondjuk az előző kormányzat alatt elkövetett dolgok miatt haza akarnak hozni? Lattmann Tamást kérdeztük kiadatási egyezményekről, a vagyonvisszaszerzés lehetőségeiről, vagy éppen esetleges diplomáciai mentességekről.
Makro / Külgazdaság Fájhat Trump feje, brutálisan drágul a benzin az USA-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 17:31
Rossz hírek jöttek a gazdaságból: több hónapos csúcsra nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma, miközben az üzemanyag 23,4 százalékkal drágult. 
Makro / Külgazdaság Mohácsi Duna-híd műszaki tartamának teljes átvizsgálása
Sipos Ildikó | 2026. június 11. 16:05
A mohácsi Duna-híd beruházásának átvizsgálására és a teljes műszaki tartalmának áttekintésére kérte a kormány közlekedési és beruházási minisztert.
Makro / Külgazdaság Az EKB a kamatemelésről: inflációs nyomást okoz a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:51
Az euróövezet központi bankja szeretne olyan monetáris politikát folytatni, ami biztosítja a 2 százalékos inflációt középtávon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG