3p
Összesített az NGM, mennyi pénzt hozott az online kassza és az ekáer.
Online pénztárgép egy debreceni üzletben. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Két év alatt összesen több mint 420 milliárd forintot - egyebek mellett adóbevételekből, járulékokból, bírságokból származó bevételt - hozott a költségvetésnek az online pénztárgép és az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Súlyos bírságok a szabálytalankodóknak

Idén május 31-ig 22 ezer ellenőrzést végzett az adóhivatal az online kasszát üzemeltetők körében, ezek eredményeként 403 millió forint bírságot szabott ki és 563 millió forintot meghaladó eltitkolt adót tárt fel. A revizorok többek között az adózási kötelezettség betartását vizsgálták, így például azt, hogy az árusított termékek mellé kapnak-e nyugtát a vevők.

A ekáer-hez kapcsolódó 15 ezer ellenőrzésben 64,5 millió forint mulasztási bírságot szabott ki az adóhivatal idén, a vizsgált cégeknél pedig 6,8 milliárd forintnyi eltitkolt adót jegyzőkönyveztek a revizorok. A szaktárca közleményében rámutatott, hogy az ekáer alkalmas az egészségre káros élelmiszerek kiszűrésére is, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal idén már 23 esetben semmisített meg a közúti ellenőrzések során kiszúrt, jellemzően igazolatlan eredetű szállítmányokat. 

Mindemellett a közterhek behajtásához szintén hozzájárulnak a közúti kamerák, az országban több ponton is működő közúti súlymérők, valamint az idén debütáló, úgynevezett diszpécser modul, amely az országúton állomásozó revizorokat és pénzügyőröket irányítja célzottan - az adatok alapján - a tisztességtelen vállalkozások szállítmányaihoz. 

Másnak is tetszik a rendszer

Az utaztatásos áfacsalások kiszűrésére létrehozott ekáer-ben mintegy 55 ezer regisztrált vállalkozás 16 millió szállítmányának adatait elemzik az adóhivatal szakemberei. A helyettes államtitkár megjegyezte, hogy az online pénztárgép és az ekáer rendszert még az OECD országtanulmánya is méltatta, az ekáer gazdaságfehérítő hatását jelzi továbbá, hogy csak idén több mint 2,3 milliárd forintnyi tartozást egyenlítettek ki a rendszer szűrőjén fennakadt végrehajtható adótartozást felhalmozó vállalkozások.

Bővül a kör

2016. szeptember 30-tól:

  • a gépjármű-javítási, karbantartási tevékenységet,
  • a gépjárműalkatrész-kiskereskedelmet,
  • a motorkerékpár, -alkatrész kereskedelmet és javítást,
  • a plasztikai sebészeti tevékenységet végzőknél,
  • a diszkót, illetve táncteremet működtetőknél,
  • a ruházati tisztítóknál 
    és a különböző fizikai közérzetet javító és testedzési szolgáltatásokat nyújtóknál is kötelező lesz az online pénztárgép használata. Részleteket itt olvashat >>>>
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
Makro / Külgazdaság A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:44
Erről is szó esett a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnök is ott volt.
Makro / Külgazdaság Hatalmas bejelentést tett a Mol
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:32
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
Makro / Külgazdaság 552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
Makro / Külgazdaság Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
Makro / Külgazdaság Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG