2p
Igencsak rezeg Donald Trump alatt a léc, ráadásul a Washington Post által lehozott kiszivárogtatási ügy egyre csak durvul.
Lavrov és Donald Trump találkozója. Fotó: EPA/Orosz Külügyminisztérium

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, a lap meg nem nevezett kormánytisztviselőkre hivatkozva azt írta, hogy Donald Trump nemzetbiztonsági szempontból kulcsfontosságú információkat kotyogott ki Szergej Lavrovnak a múlt heti tárgyaláson. A cikk szerint a megbeszélés a tervezett mederben haladt mindaddig, amíg Trump váratlan ötlettől vezérelve el nem kezdett az Iszlám Állam helyzetéről és terveiről beszélni.

Az értesülések szerint Trump a terrorszervezet terveiről beszélt, mely szerint laptopokba rejtett robbanószerkezetekkel terveznek merényletet végrehajtani – emiatt vezették be egyebek mellett több országban is a tiltást, hogy elektronikus eszközöket vigyenek a fedélzetre, különösen, ha arab országokból érkezik az illető. Az amerikai elnök emellett azzal kérkedett, hogy a terrorszervezet minden lépéséről „pontos” és „azonnali” tájékoztatást kap.

Még tovább rontotta a helyzetet

Nem túl meglepő módon Oroszország tagadja, hogy ehhez hasonló információk elhangzottak volna, ami annak fényében különösen hülyén hat, hogy Donald Trump Twitteren kikérte magának a közfelháborodást, mondván, hogy „abszolút joga” van arra, hogy ilyen információkat osszon meg az oroszokkal, akiktől komolyabb fellépést vár el egyébként az Iszlám Állam ellen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:11
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG