1p
Nicola Sturgeon szerint csak Skócia dönthet a függetlenségi referendum kiírásáról.

A skót miniszterelnök szerint kizárólag Skóciát illeti meg az újabb függetlenségi népszavazás kiírásáról szóló döntés joga. Nicola Sturgeon felszólította a brit kormányt, hogy meg se próbálja útját állni a referendumnak, a kormányfő szerint ebben a kérdésben nincs helye a Downing Street diktátumának, London pedig nem kötheti feltételekhez a népszavazás kiírásának engedélyezését.

A brit miniszterelnök azonban kijelentette, hogy nem most van itt az ideje a politikai játszmáknak és a bizonytalanság keltésének. A Brexit feltételiről szóló tárgyalásokra utalva Theresa May kijelentette: a feladat most az ország egységbe terelése és a brit nép döntésének tiszteletben tartása.

A héten Nicola Sturgeon bejelentette, hogy Skócia ismét függetlenségi népszavazást tart. A skót miniszter szerint a Theresa May kormányával folytatott tárgyalásokkor falakba ütköztek, Skócia ugyanis elutasítja a hard-brexit gondolatát, vagyis az EU-s piac teljes otthagyását. Eközben Theresa May már zöld utat kapott, hogy megkezdhesse a hivatalos tárgyalásokat Brüsszellel. Erről részletesebben itt olvashatsz >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
Makro / Külgazdaság Kellemes meglepetés Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 10:51
Tavaly szeptember óta nem láttak ilyet.
Makro / Külgazdaság Kezdhet aggódni Kapitány István – mi jöhet a magyar benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:06
Meredeken emelkedik az olajár, csak idő kérdése, hogy a hatások Magyarországra is megérkezzenek?
Makro / Külgazdaság Nincs meglepetés Kínában
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 08:28
Maradnak a rekordalacsony kamatok.
Makro / Külgazdaság Heves vita várható hétfőn a parlamentben – Magyar Péter indítja a napot
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:42
Csak egy törvényjavaslat kerül napirendre, de lesz azért miről vitázni.
Makro / Külgazdaság Néhány óra alatt meg is találta Sulyok Tamás utódját Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:51
Hétfőn már fel is kéri Polgár Juditot, a valaha volt legeredményesebb női sakkozót köztársasági elnöknek.
Makro / Külgazdaság A 106. percben törték meg a spanyolok az argentinok ellenállását
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:33
Egy kiállítás is kellett a spanyol győzelemhez, bár Argentína 11 emberrel sem jutott el a spanyol kapuig.
Makro / Külgazdaság A vagyonadó árnyékában – itt a legfrissebb gazdagmustra
Csabai Károly | 2026. július 20. 05:43
Újabb rekordot döntött a hazai privátbanki szolgáltatók által kezelt vagyon, amely ugyancsak soha nem látott darabszámú számlán szunnyad – derül ki lapunk legfrissebb Privátbanki Körképéből. Nőtt ugyanis a friss tőkebeáramlás, amit a szolgáltatók a kormányváltás utáni Magyarország és a kockázatosabb befektetések iránti bizalom növekedésének tudnak be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG