2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Még mindig nem sikerült elég republikánust találnia az elnöknek ahhoz, hogy lecserélje az Obamacare-t.

Ezen a héten kellene annyi képviselői szavazatot összegyűjteni, hogy végre el lehessen kezdeni a demokrata egészségbiztosítási rendszer lebontását, de nagyon úgy néz ki, hogy most sem lesz meg a kellő támogatottság - írja a Reuters.

A republikánus képviselők ugyanis tartanak a választói haragtól, csütörtökig viszont a képviselőház elé kellene vinni a törvényjavaslatot. A hírügynökség forrásai szerint a demokraták mindent leszavaznának, és a republikánusokon sem menne át a módosítás, még úgy sem, hogy jelentős engedmények vannak benne, például az államok dönthetnének arról, hogy hagyják-e a biztosítóknak, hogy ugyanolyan díjakat szabjanak ki az egészséges és a valamilyen betegséggel küzdő embereknek. Ráadásul Trump a napokban azt nyilatkozta, hogy azok, akik eddig is valamilyen betegséggel éltek, továbbra is védelem alatt maradnak.

A Reuters szerint, ha a képviselőház meg is szavazza az új törvényt, az alacsonyabb republikánus többségű Szenátuson szinte biztos elbukik majd.

Nem vet jó fényt Donald Trump érdekérvényesítő képességére az újabb fiaskó: intő jelként értékelik a befektetők, hogy az egyik sarkalatos ígéretét másodjára is megtorpedózza a saját pártja éppen akkor, amikor küszöbön van egy nagyszabású adóreform.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megszólalt az államtitkár a fix 3-as kkv-hitelről
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 13:00
Szabados Richárd elmondta, hogy a kis- és középvállalkozásokat célzó, fix 3 százalékos kölcsönt már 2600 vállalkozás igényelte, 140 milliárd forint értékben.
Makro / Külgazdaság Az Airbus bemutatott az Egyesült Államoknak: Kínában nyit céget a francia óriás
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 12:43
A gyártó célja, hogy 2027-re rekordmennyiségű A320-ast szállítson. Az Airbus új összeszerelő sorokat nyitott Tiencsinben és Mobile-ban, így a világ két legnagyobb légi közlekedési piacán erősíti pozícióját.
Makro / Külgazdaság AI-központot hoz létre a kormány a vállalkozásoknak
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 12:00
Ezt a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos árulta el.
Makro / Külgazdaság Már a kormány is elismeri: irreálisak a minimálbér-emelési tervek
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 11:40
Irreálisnak nevezte a 13 százalékos jövő évi minimálbér-emelésre vonatkozó terveket a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 műsorában.
Makro / Külgazdaság Minél tovább húzza Putyin a háborút, annál nagyobb kárt okoz az oroszoknak
Király Béla | 2025. október 22. 11:11
Az egyelőre bizonytalan budapesti béketárgyalások hírére a hurráoptimizmus uralta el a propagandamédiát, miközben a háborút valóban lezáró megállapodásra kevés az esély. Ugyanakkor az idő immár az oroszokat is szorítja: a gazdasági problémáikat egyre kevésbé tudják elkendőzni.
Makro / Külgazdaság Így változnak az üzemanyagárak a százhalombattai tűzeset után
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 10:57
Emelkedés a kutakon, mindkét típusnál.
Makro / Külgazdaság Kína után Japán is megkerülte Trump vámjait
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 10:45
Úgy tűnik, hogy Japán is eredményes volt az új exportpiacok megtalálásában.
Makro / Külgazdaság Több lett a munkanélküli Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 08:30
Augusztushoz képest 4,4 százalékról 4,5 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta Magyarországon – közölte a KSH.
Makro / Külgazdaság Ennyi ideig okozhat zavart a százhalombattai Mol-tűzeset
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 08:20
A Mol és a szakemberek sem tartanak ellátási problémáktól.
Makro / Külgazdaság Reagált Kína az amerikai-ausztrál ásványkincs-megállapodásra
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 06:25
A héten aláírta az Egyesült Államok és Ausztrália vezetője a kritikus nyersanyagok zavartalan kereskedelméről szóló megállapodást. A lépést sokan Kína ellenében értelmezik, most reagált a távol-keleti nagyhatalom.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG