Obamacare
Makro / Külgazdaság
Csak megkapja Trump, amit akart, de ennek súlyos ára lesz
Privátbankár.hu | 2018. február 27. 16:10
Az amerikai elnök kampányüzeneteinek és első rendeleteinek egyike volt az Obamacare program megszüntetése. Bár a felfüggesztését aláírta, az egészségbiztosítási rendszert azóta sem sikerült megreformálni, így a Barack Obama által életre hívott rendszer továbbra is érvényben van. Most azonban húsz szövetségi állam fogott össze ellene, ugyanis rájöttek: az adóreform miatt gyakorlatilag alkotmányellenessé vált. De hogy jutottunk idáig?
Makro / Külgazdaság
Az elnök csak dísznek van? Megint elmeszelték Trump rendeletét
BR | 2018. január 11. 08:41
Végül csak lett megmentője a bevándorlók gyerekeinek, az amerikai főügyészség ugyanis megvétózta Trump azon rendeletét, amely eltörölné a DACA-programot. Ezzel mintegy 800 ezer fiatal sorsa stabilizálódott ideig-óráig, az elnök azonban tombol haragjában, „igazságtalannak és töröttnek” nevezte a szövetségi bíróság működését. Korábban több rendeletét is elgáncsolták, kérdés, hogy jöhetnek-e szankciók – és hogy mennyi időt nyerhetnek ezzel a gáncsoskodással.
Makro / Külgazdaság
Fenyegetések és politikai zűrzavar: Trumphoz hasonló elnöke még nem volt Amerikának
Balkó Rita | 2017. december 30. 08:13
Ha a tavalyi a rejtőzködő választók éve volt az Egyesült Államokban, akkor a mostani, lassan elmúló év egyértelműen – és szinte kizárólag – Donald Trumpról, az ország 45. elnökéről szólt. Ugyan azt nem mondhatjuk ki, hogy teljes csőd, amit az üzletemberből elnökké avanzsált milliárdos művelt az országgal, az biztos, hogy megosztja az embereket – a sajátjait és a világot is.
Makro / Külgazdaság
Alku kötne Trump: egy feltétele van, hogy megkímélje az Obamacare-t
Privátbankár.hu | 2017. november 20. 10:45
Mégpedig az, hogy a szenátus bólintson rá az adóreformjára, ami egyébként fölöslegessé tenné azt.
Makro / Külgazdaság
Összefogott Washington: nem hagyják kinyírni az Obamacare-t
Privátbankár.hu | 2017. október 18. 07:27
Kétpárti megegyezés született, megtartják az egészségügyi törvény sarokpontjait.
Makro / Külgazdaság
Trump elintézte: mégis sikerül kicsinálni az Obamacaret?
Privátbankár.hu | 2017. október 13. 09:05
Donald Trump rendeletet írt alá az egészségbiztosítási törvény módosításairól.
Makro / Külgazdaság
Megúszhatja a csődöt a világ legnagyobb gazdasága
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 15. 07:23
Az amerikai képviselőház elfogadta a kormány működésének finanszírozásáról szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság
Újabb felháborító lépés - ezzel mindenkit kiakaszt Trump?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 26. 09:31
Újabb komoly társadalmi botrányra lehet számítani az Egyesült Államokban, ugyanis az elnök az óriási tiltakozás ellenére is átnyomta a transzneműek alkalmazását tiltó rendelkezését a hadseregben. A péntek délutáni memorandum utasítja a védelmi minisztériumot, hogy a továbbiakban ne vegyen fel a hadseregbe jelentkező transzneműeket.
Makro / Külgazdaság
Nem nyugszik Trump: maradt még ötlet az Obamacare kinyírására
Privátbankár.hu | 2017. július 29. 10:28
Bár az ellenállás valamelyest enyhül, továbbra sem sikerül keresztülnyomnia Donald Trumpnak az Obamacare eltörlését és az új egészségbiztosítási törvény elfogadtatását. A republikánusok ugyan már kevesebb számban maradnak ki a megszavazásból, az azonban egyre biztosabban látszik, hogy nem lesz egyszerű lerombolni az Obama-kormány utolsó bástyáját. Ha azonban nem megy huszárvágással, akkor majd belülről bomlasztanak – ez a 3 lehetőség ugyanis még mindig Trump rendelkezésére áll.
Makro / Külgazdaság
Újabb hatalmas pofont kapott Donald Trump
Privátbankár.hu | 2017. július 28. 08:13
Már megint pofára esés lett a vége az egészségügyről szóló szenátusi szavazásnak.
Makro / Külgazdaság
Egyre égőbb, ami történik: Trump már megint felsült
Privátbankár.hu | 2017. július 27. 07:57
Az amerikai szenátus tagjai ismét elutasították szerdán a republikánusoknak azt a javaslatát, amely az előző, demokrata kormányzat egészségbiztosítási törvénye, az Obamacare visszavonását célozta.
Makro / Külgazdaság
Trump megint felsült - cserbenhagyták a republikánusok
Privátbankár.hu | 2017. július 26. 08:33
Lassan már számolni sem tudjuk, hányszor tört bele az új elnök bicskája a legfontosabb kampányígéretének megvalósításába. Az Obamacare eltörlése ugyanis nehezebben megy, mint elsőre várták, az új egészségbiztosítási rendeletet többször módosítani kellett, és még így sem tudta megnyerni a párttársak szimpátiáját. Ez lehet Trump Moby Dickje?
Makro / Külgazdaság
Súlyos beteg Trump egyik fontos embere
Privátbankár.hu | 2017. július 20. 08:56
Agydaganattal kezelik John McCain szenátort, egy darabig biztos nem kerül ki a kórházból.
Makro / Külgazdaság
Trump őrjöng: megint elbukott az egészségügyi rendelet
Privátbankár.hu | 2017. július 18. 09:09
Visszatáncoltak a republikánus szenátorok, a harmadik változat is bukott.
Makro / Külgazdaság
Minden összefogott Trump ellen - sosem döntik be az Obamacare-t?
Privátbankár.hu | 2017. július 17. 08:30
Hiába bízik a korábbi egészségbiztosítási rendszert váltó Medicaid sikerében Trump, a sors valahogy mindig összefog a szavazás ellen. Amellett, hogy a republikánus szenátorok sem biztosak a dolgukban, John McCain szenátor lábadozása miatt már egészen biztos, hogy júliusban nem szavazzák meg az új törvényt.
Makro / Külgazdaság
Közel a megváltás: végül csak megmenekül az Obamacare
Privátbankár.hu | 2017. július 13. 19:53
Az amerikai szenátusban a republikánusok előterjesztették az egészségbiztosítási törvényjavaslat új változatát.
Makro / Külgazdaság
Még a nyári szabadságukról is lemondtak a szenátorok, hogy átnyomják Trump reformját
Privátbankár.hu | 2017. július 12. 08:03
Két héttel későbbre halasztja a nyári vakáció megkezdését az amerikai szenátus, hogy megvitathassák és elfogadhassák az egészségbiztosítási törvényt.
Makro / Külgazdaság
Trump nem adja fel: foggal-körömmel küzd az Obamacare ellen
Privátbankár.hu | 2017. június 28. 07:53
Az amerikai elnök szerint a halasztás ellenére is van esély az egészségbiztosítási törvény elfogadására.
Makro / Külgazdaság
Katasztrófa közeleg? Több tízmillió ember kerülhet veszélybe Trump miatt
Privátbankár.hu | 2017. június 27. 08:30
Az Obamacare kicsinálása a republikánusok programjának egyik alapköve volt már a választási kampány alatt, de az, hogy valaminek lennie kell helyette, biztos. Az amerikai kormány készen van az új egészségbiztosítási törvénnyel, viszont ha ez ebben a formában átjut a kongresszuson, annak egészen sokkoló következményei lehetnek.
Makro / Külgazdaság
Trump elnöksége teljes csőd
Privátbankár.hu | 2017. május 27. 09:00
A korábbi republikánus kongresszusi házelnök, John Boehner szerint a külügyektől eltekintve Donald Trump elnöksége eddig katasztrofális. Az Iszlám Állam elleni harcon és néhány más külpolitikai lépésén kívül Boehner szerint az elnök szinte mindenben bakot lőtt, és még mindig csak tanulgatja az elnöki szerepet.
Makro / Külgazdaság
Obamacare helyett Trumpcare - 23 millió embert kidobnak az egészségbiztosításból
Privátbankár.hu | 2017. május 25. 08:32
Az amerikai Kongresszusi Költségvetési Bizottság közzétette számításait Donald Trump egészségbiztosítási terveivel kapcsolatban, s arra jutott, hogy 2026-ig mintegy 23 millió amerikai veszítené el egészségbiztosítását, ha megszavazzák a republikánusok törvénytervezetét.
Makro / Külgazdaság
Egy helyben toporog Trump az egészségügyi reformmal - hiába édesgeti a párttársakat?
Privátbankár.hu | 2017. május 3. 12:43
Még mindig nem sikerült elég republikánust találnia az elnöknek ahhoz, hogy lecserélje az Obamacare-t.
Makro / Külgazdaság
Végül csak kinyírják az Obamacare-t: mi jön utána?
Privátbankár.hu | 2017. május 1. 17:07
Csak sikerül átnyomni Trump egészségbiztosítási törvényének újjászületett verzióját.
Makro / Külgazdaság
Beletörhet Trump bicskája az Obamacare felszámolásába?
Privátbankár.hu | 2017. április 25. 11:58
Lehet démonizálni a korábbi vezető intézkedéseit, de megérezné a költségvetés, ha beszántaná az Obamacare-t.
Makro / Külgazdaság
Hogy veszi be Trump gyomra a hatalmas buktát?
Privátbankár.hu | 2017. március 25. 09:39
Nem sikerült eltörölni az Obamacare-t, még a saját párttársai sem támogatták, hogy egy selejtesebb tervezet alapján gondolják újra az egészségbiztosítást. Hetekig tárgyalták, de nem sikerült konszenzust teremteni, így inkább visszavonták a javaslatot. Donald Trump természetesen a demokratákat hibáztatta, szerinte az Obamacare hamarosan "felrobban".
Makro / Külgazdaság
Trumpnak elege van: ultimátumot adott a republikánusoknak
Privátbankár.hu | 2017. március 24. 17:48
Donald Trump amerikai elnök ultimátumot adott a republikánusoknak az egészségbiztosítási törvény szavazása előtt.
Makro / Külgazdaság
Elrettenti a befektetőket Trump – senkinek sincs kedve kockáztatni?
Privátbankár.hu | 2017. március 22. 14:14
Kételkednek az Obamacare aláaknázásának sikerében, óvatoskodnak a szakemberek.
Makro / Külgazdaság
Itt az új javaslat – végérvényesen leütik az Obama-rendszer utolsó bástyáját?
Privátbankár.hu | 2017. március 7. 07:40
Benyújtották az Obamacare-t váltó új egészségbiztosítási törvény javaslatát. De mit szólnak ehhez a szegények?
Makro / Külgazdaság
Trump megvillantotta emberibb oldalát
Privátbankár.hu | 2017. március 2. 06:06
Első kongresszusi látogatásán Donald Trump félretette a rá jellemző viselkedést, és hirtelen olyan volt, amilyen egy amerikai elnök lenni szokott: normális hangnem, hagyományos stílus. A tartalom viszont nem változott: falépítés, gazdasági nacionalizmus, fizettetés az ország partnereivel, viszont mindehhez együttműködést kért.
Makro / Külgazdaság
Az amerikai elnök már megint ígérget: jön a Trumpcare?
Privátbankár.hu | 2017. március 1. 07:21
Végül csak kinyírja a republikánus többségű szenátus Obama egészségbiztosítási rendszerét, valami lesz helyette.
Makro / Külgazdaság
Kitalálod, mi volt Trump első dolga az Egyesült Államok elnökeként?
Privátbankár.hu | 2017. január 21. 08:16
Trump első dolga az volt, hogy nemzeti ünnepnappá nyilvánította beiktatása napját: január 20-a mostantól a Hazafiasság Napja. Első rendeletében elkezdte fellazítani az Obamacare néven emlegetett egészségbiztosítási rendszert - a teljes felszámoláshoz a szenátus kell majd. Hozzákezdett ahhoz is, hogy végre összerakja kormányát, nélkülük ugyanis nem fog menni.
Makro / Külgazdaság
Elkezdődött Obama örökségének leépítése
Privátbankár.hu | 2017. január 12. 10:43
A republikánusok megtették az első lépést az Obamacare hatályon kívül helyezéséhez.
Makro / Külgazdaság
Ennyi pénzből meddig lehet életben maradni? Tényleg fejlődik a magyar egészségügy
Privátbankár.hu | 2016. október 5. 14:48
A pénz nem boldogít, de legalábbis nem ez tesz minket elsősorban hosszú életűvé – míg számos fejlett ország meglehetősen csúfos helyen végzett a Bloomberg egészségügyet vizsgáló indexében, Magyarország szépen kapaszkodik fölfelé. A régiós társakhoz képest azonban még mindig van mit javítani.
KKV
Írek szervezik az amerikaiak egészségbiztosítását
Privátbankár.hu | 2014. január 12. 13:05
Biztosításokat kell kínálnia azoknak, akikkel betegségük miatt korábban senki sem szerződött. Volt erre amerikai cég is, de megbukott.
Deviza / Áru
Kezd elég lenni a politikából - ma is izgalmak várnak a forintra (frissítve)
Privátbankár.hu | 2013. október 2. 09:04
Az amerikaiaknak kezd elege lenni a politikusaikból, ami meggyorsíthatja a megállapodást a költségvetésről - aztán el lehet gondolkodni azon, mi legyen a költségvetési plafonnal.
Részvény / Deviza / Áru
Nincs megállapodás: nem rázta meg a piacot
Privátbankár.hu | 2013. október 1. 09:52
A várakozásnak megfelelően indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
Deviza / Áru
Ugrott egyet a forint - beindult a hullámvasút (frissítve)
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 30. 13:22
Komoly izgalmak várnak ránk, éjfélig kellene tető alá hozni az amerikai költségvetést, erre egyelőre kevés esély látszik. A forint jól tartja magát, de alakul a hullámvasutazás.
Makro / Külgazdaság
Obama felesküdött: a számok nem mellette szólnak
Privátbankár.hu | 2013. január 22. 09:35
"Kemény döntéseket" ígérve a hagyományos demokrata párti gazdaságpolitika és baloldali értékek mellett szólalt fel Barack Obama amerikai elnök második mandátumának ünnepélyes eskütételekor hétfőn Washingtonban.
Friss
Makro / Külgazdaság
Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar?
30 perce
Közérdekű
Karácsony Gergely jelentkezett: rengeteg lakásban árad a meleg
A főváros több ezer lakásában történt meg a fűtésindítás.
körülbelül 1 órája
Személyes pénzügyek
Húsbavágó: tovább drágulnak a kedvenc kis csomagjaink
Egy-két hét és élesedik az újabb sarc.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Rekordnyár után ilyen téli szezonra készül a Wizz Air
08:38
-
Közbeszerzések: többszereplős modellt alakított ki a felelős hivatal
03:12
-
BDPST Group: nem Tiborcz Istváné a hévízi Le Primore szálloda
19:12
-
Rettegés Székesfehérváron
15:52
-
Erőművek Éjszakája: irány a hulladéklerakók, víztornyok és távfűtőművek világa
15:46
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
top 24
-
Megjelentek az első repedések a Tisza-kormányban – Ez Viszont Privát
2026. október 16. 18:31
-
Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
2026. október 16. 18:51
-
Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
2026. október 16. 17:26
-
Magyar Péter: „Nem gondolnám, hogy Ukrajna elnöke el fog jönni”
2026. október 17. 09:04
-
Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
2026. október 17. 08:27



