1p
"Kemény döntéseket" ígérve a hagyományos demokrata párti gazdaságpolitika és baloldali értékek mellett szólalt fel Barack Obama amerikai elnök második mandátumának ünnepélyes eskütételekor hétfőn Washingtonban.

Hogy működhet a szabad piac?

A várakozásoknál konkrétabb szavakkal utalt arra, hogy csökkenteni kell a szövetségi költségvetés hiányát, ezenkívül kitért arra, hogy át kell alakítani az adórendszert.



 

A számok nem Obama második elnöksége mellett szólnak
A huszadik század eleje óta vizsgált statisztikák szerint az amerikai elnökök második mandátuma idején jellemzően gyengébben teljesített az amerikai gazdaság, mint a frissen kinevezett elnökök alatt - írja a The Economist.
A brit lap nyolc gazdasági mutatót vizsgált: a GDP, az ipari termelés, a háztartások jövedelmének, az ingatlanárak, a munkanélküliség, a fogyasztói bizalom, a részvényárfolyamok és a szövetségi adósságállomány éves változását - egyenlő súllyal - figyelembe véve a 11 duplázó elnök átlagosan 4,2 százalékponttal teljesített alul második hivatali ciklusában az elsőhöz képest.

A statisztikai mutatók közül jellemzően a részvényárfolyamok (amelyet az Economist az S&P 500 index változásával értékelt) és a fogyasztói bizalom maradtak el a második kinevezést követően.
Az egyes elnökök közül - az alkalmazott módszertan szerint - csupán három esetében teljesített jobban a gazdaság a második mandátum alatt, mint az első alatt. Így Bill Clinton (1993-2001), Ronald Reagan (1981-1989) és Harry Truman (1963-1969) esetében volt sikeresebb a második elnökség.

A legnagyobb negatív fordulat Franklin Roosevelt második elnöksége alatt, a nagy gazdasági válság idején volt.

Az újraválasztott elnök úgy fogalmazott: "Mi, a nép, megértjük, hogy egy ország nem lehet sikeres, ha egy egyre fogyatkozó kisebbségnek nagyon jól megy, és egy egyre növekvő réteg épp, hogy meg tud élni. Hisszük, hogy Amerika boldogulásának egy széles középosztályon kell alapulnia".

A régi-új elnök beszédében hangsúlyozta az állam gazdasági szerepvállalásának fontosságát. Mint mondta, az amerikai nép több mint kétszáz éve vallja, hogy egy modern gazdaságban szükség van a vasútra és autóutakra a kereskedelem felgyorsítására érdekében és iskolákra és egyetemekre a munkavállalók képzésére. A szabadpiac csak a versenyt és tisztességes eljárást biztosító szabályokkal működhet jól - tette hozzá.

Jobban élnek, mint négy éve

Barack Obama első négy évének egyik fő eredményét, az egészségügyi reformot védve kiemelte: az első elnöksége során kibővített társadalombiztosítási rendszer - és a viszonylag nagyobb adóteher - nem csökkenti az üzleti vállalkozó kedvet, hanem megerősíti az amerikai nemzetet. "Nem az elvonás nemzetévé válunk általuk, hanem felszabadítanak minket, hogy vállaljuk azokat a kockázatokat, amelyektől olyan nagy ez az ország" - fogalmazott.

Megfigyelők emlékeztettek: Obama a gazdaság kevésbé romos állapotában kezd hozzá második négyéves elnöki ciklusához. Első beiktatásakor, az Egyesült Államok gazdasága 2009-ben még a recesszió mélypontján volt. Az amerikai gazdaság most ismét növekszik, bár lassú ütemben. Obama nem mulasztotta fel felhívni erre a figyelmet, mint fogalmazott, "a gazdasági fellendülés kezdetét vette".

A beszédre az euró dollárárfolyama nem reagált lényeges mozgással, az amerikai részvénypiacok pedig a Martin Luther King Nap miatt zárva tartottak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
Makro / Külgazdaság Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 13:48
Hiába vannak kész tervek, évek óta csúszik a Szeged-Kiskunfélegyháza vasútvonal felújítása. A Tisza Párt a Szeged és Budapest közötti menetidőt másfél órára csökkentené a jelenlegi két és fél óra helyett, de ehhez az említett szakasz renoválása elengedhetetlen.
Makro / Külgazdaság Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG