3p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Az amerikai elnök kampányüzeneteinek és első rendeleteinek egyike volt az Obamacare program megszüntetése. Bár a felfüggesztését aláírta, az egészségbiztosítási rendszert azóta sem sikerült megreformálni, így a Barack Obama által életre hívott rendszer továbbra is érvényben van. Most azonban húsz szövetségi állam fogott össze ellene, ugyanis rájöttek: az adóreform miatt gyakorlatilag alkotmányellenessé vált. De hogy jutottunk idáig?
Donald Trump (Kép forrása: EPA/Mark Lyons)

Donald Trump első rendeleteinek egyike volt, hogy kidobta az elődje által bevezetett egészségbiztosítási rendszert. Az Obamacare megszüntetésének bejelentése is képlékeny talajon történt, Trump ugyanis szükségét érezte egy egészségügyi reformnak, arról azonban anno még nem volt ötlet, hogy ezt pontosan hogyan is kéne megvalósítani.

Ezek után az Obamacare felszámolása és az új egészségügyi reform bejelentése – több más reformmal együtt is – sorra megbukott a szenátuson és a szövetségi bírókon: a kitervelt rendeletek ugyanis vagy alkotmányellenesnek, vagy az emberi jogokat sértőnek bélyegezték.

Egy feltétellel maradhatna?

Trump végül ultimátumot adott a vezetésnek, elmondása szerint ugyanis hajlandó volt megkegyelmezni a társadalombiztosítási rendeletnek, ha a szenátus elfogadja az adóreformról szóló javaslatát. Ez egyébként önmagában is rengeteg ellentmondást tartalmaz. Ugyan végül sikerült keresztül verni az átfogó és régóta esedékes adóreformot a kongresszuson, az elfogadott salátatörvény több ponton is sántít.

Trump szerint a frissen elfogadott törvénymódosítás élénkíti majd a gazdaságot és hozzájárul új munkahelyek teremtéséhez, ugyanakkor az ellenzéki demokrata párti törvényhozók úgy vélik, hogy az adócsökkentések jobbára a tehetőseket segítik, valójában nem növelik lényegesen a költségvetési bevételeket, viszont végső soron emelhetik az államháztartási hiányát.  Ráadásul, ha lehet hinni a nagybankok lassan szivárgó jelentéseinek, az új adócsomag épp azokat segíti majd, akiktől Trump – legalábbis a kommünikében – el akarta venni a pénzt.

Mennyi az annyi?Csak érdekességképp: a Financial Times szerint a nagy nyertesek között lehetnek a bankok mellett az olajfinomítók és a vasúttársaságok. A Berkshire Hathaway befektetési holding (Warren Buffett milliárdos guru cége) is 15 százalékkal többet kereshet, ez 2,6 milliárd dollár. A Wells Fargo és a JPMorgan Chase 18-19 százalékkal növelheti eredményét. A nagyvállalatok mellett a magas jövedelmű amerikai magánszemélyek járhatnak még különösen jól.

Ebben ugyanakkor volt egy apró csavar, ami a mostani helyzethez vezetett: az adótörvény módosítási javaslata egyebek mellett tartalmaz egy olyan felvetést, hogy eltöröljenek egy követelményt, amely adófizetésre kötelezi azokat az amerikaiakat, akik nem kötnek társadalombiztosítást.

Most pedig rájöttek a turpisságra

Erre az apróságra jött rá most mintegy húsz szövetségi állam is, akik konkrétan beperelték az amerikai vezetést egy alkotmányellenes rendelet életben tartásáért, írja a Reuters. Egy texasi ügyvéd, bizonyos Ken Paxton elmondása szerint ilyen formában törvénytelen életben tartani az Obamacare-t, így „ideje, hogy az emberek megszabaduljanak ettől a béklyótól”. Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma egyelőre nem reagált a perre, így nem tudjuk, hogy Trump végül megjelenik-e a bíróság előtt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ebből részvételi rekord lesz: már az első órában rengetegen szavaztak
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 08:02
Közzétették az első részvételi adatokat – minden korábbinál magasabb lett az arány már az első órában.
Makro / Külgazdaság Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:01
A kormány óriásplakátja azt állítja, a hazai üzemanyagárak Európában a legalacsonyabbak. De vajon igaz is?
Makro / Külgazdaság Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 08:40
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint. Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
Makro / Külgazdaság Vasárnap délig lehet mozgóurnát igényelni
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 07:59
Vasárnap délig kérhetnek mozgóurnát azok a választópolgárok, akik egészségi állapotuk vagy fogvatartásuk miatt nem tudnak vasárnap megjelenni a szavazóhelyiségben az országgyűlési választáson. A korábbi választásokon benyújtott mozgóurna-kérelmek a mostani voksolásra nem vonatkoznak, a választóknak újra kell kérniük, ha ismét mozgóurnával szeretnének szavazni.
Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
Makro / Külgazdaság Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:30
Jelentősen gyorsult az infláció az Egyesült Államokban: márciusban 3,3 százalékra emelkedett az éves pénzromlás üteme a korábbi 2,4 százalékról – derül ki a friss adatokból. Az elemzői várakozások is hasonló szintet jeleztek, 3,3 százalékos értékkel számolt a piac.
Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG