3p

Már a második hónapja esik a kiskereskedelmi forgalom keleti szomszédunknál.

A nyers adatok szerint szeptemberben 2 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

A naptárhatástól megtisztított adatok szerint a kiskereskedelmi árbevétel 1,9 százalékkal volt kisebb, mint 2024 szeptemberében. Szeptember a második egymást követő hónap, amelyben negatív tendencia érvényesül a kiskereskedelemben: augusztusban a nyers adatok szerint 4 százalékos, a naptárhatástól és szezonalitástól megtisztított adatok szerint pedig 2,1 százalékos volt a visszaesés éves összevetésben. Augusztus 1-én az általános áfakulcs és az élelmiszerek áfakulcsa 2-2 százalékponttal 21, illetve 11 százalékra nőtt.

A nyers adatok szerint az élelmiszerek, italok és dohányáru forgalmazásából származó árbevétel 5 százalékkal, a nem élelmiszer jellegű termékek forgalmazásából származó pedig 0,9 százalékkal csökkent, míg az üzemanyagok forgalmazása terén 0,7 százalékos volt a növekedés.

A naptárhatástól megtisztított adatok azt mutatják, hogy az élelmiszerek, italok és dohányáru, valamint a nem élelmiszer jellegű termékek terén 4,4, illetve 0,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom, ellenben az üzemanyagok értékesítéséből származó árbevétel 4,9 százalékkal nőtt.

[Magyarországon a szintén csütörtökön közzétett szerpemberi adatok szerint a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 3,0 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit – részletek az alábbi ajánlóra kattintva olvashatók:]

Az augusztusihoz képest a nyers adatok szerint 0,5 százalékkal csökkent a romániai kiskereskedelmi árbevétel, míg a naptárhatástól és szezonalitástól megtisztított adatok 1,3 százalékos növekedést mutatnak.

Az év első kilenc hónapjában a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint 1,6 százalékkal, a naptárhatástól megtisztított adatok szerint pedig 2,2 százalékkal volt nagyobb, mint 2024 azonos időszakában.

A nyers adatok szerint az élelmiszerek forgalmazásából származó árbevétel 1,8 százalékkal maradt el 2024 azonos időszakának az értékétől, míg a nem élelmiszer jellegű termékek és az üzemanyagok terén 3,9, illetve 2,6 százalékkal nőtt. A naptárhatástól megtisztított adatok a kilenchavi kiskereskedelmi forgalom 1,2 százalékos csökkenését mutatják az élelmiszerek terén, és 5, illetve 3,1 százalékos növekedést a nem élelmiszer jellegű termékek és az üzemanyagok tekintetében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG