3p

A héten önmagában is fontos hír lett volna Tótth András energetikai államtitkár lemondása, pláne úgy, hogy a HVG információi szerint előtte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter távozása is felmerült. A minisztérium cáfolta az értesülést, majd a tárcavezető két nagy bejelentést is tett: először egy kis- és középvállalkozásoknak szóló, 270 milliárd forintos kamatmentes hitellehetőségről számolt be, utána pedig arról, hogy a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) feljelentéseket tett a Kisfaludy-program támogatásai miatt.

Eközben Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelbe utazott az Európai Tanács ülésére, ahol Volodimir Zelenszkijjel is tárgyalt a magyar-ukrán kapcsolatok rendezéséről. Sőt, Budapestre hívta az ukrán elnököt az 1956. október 23-i megemlékezésre, amelyen Emmanuel Macron francia államfő már biztosan részt vesz. Hogy ez jó ötlet-e, arról is vitatkoztunk az e heti Ez Viszont Privátban.

Miként arról is kifejtettük a véleményünket, hogy a kormány módosította a 2021-es gyermekvédelmi törvényt, amit sokan inkább homofóbtörvényként emlegetnek. A Fidesz és a Mi Hazánk pedig máris genderpropagandát kiált.

Szóba került emellett, hogy nem tűnik túl népszerűnek a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) a módosítása, valamint az is, hogy mire gondolt Donald Trump amerikai elnök, amikor bejelentette a mindegyik fél által megszegett energetikai tűzszünetet az orosz–ukrán háborúban.

Az Ez Viszont Privát 122. adásában Somody Evelin, a Trend FM vezető szerkesztője, valamint Litván Dániel és Imre Lőrinc, az Mfor és a Privátbankár újságírói beszélgettek.

Az egyes fejezeteket a videó alábbi részeinél találja:

00:00 Intro, beköszön.
02:00 Magyar Péter a Partizánon, történt egy incidens.
06:41 Gyermekvédelmi törvény: ki mondja meg, ki adhat elő a gyerekeknek?
21:10 Orbán Viktor a Bayer Show-ban tekert a hangerőn.
29:10 Jön október 23-a és vele együtt Zelenszkij is Budapestre?
35:09 Felpezsdültek az események Kapitány István körül: itt vannak az első repedések?
44:36 IMF és kata: nem elégedettek az emberek?
56:02 Sosemvolt energetikai tűzszünet, kritikus az amerikai-ukrán viszony.
01:03:25 Elköszön.

Ha csak hallgatni szeretné a műsort:

Podcast csatornánk elérhetőségei >>

Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >>

A Klasszis Podcast a Youtube Music-on >>

A Klasszis Podcast az Apple Podcasts-en >>

A korábbi adások itt érhetők el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Szubjektív „Én még nagyobb vagyonadót is el tudnék képzelni” – az utca emberét kérdeztük
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. október 14. 19:16
A Tisza-kormány múlt héten kihirdette terveit a vagyonadóról és a kata kiszélesítéséről. Járókelőket kérdeztünk arról, hogy hogyan ítélik meg ezt, és mit gondolnak az adók mértékéről.
Szubjektív A bolgár borváros, amely egy magyar költőt is megihletett
Elek Lenke | 2026. október 10. 06:01
Rózsaolajillat, színes házacskák, macskaköves utca, szüreti mulatság a hegyen, gasztrorandevú és street art. Ezt nyújtja ma Plovdiv, Bulgária második legnagyobb városa. Mert a balkáni ország nem csak a Napospartból áll: izgalmas történelmi emlékekre és kiváló borokra lelhetünk itt. A Világjáró ezúttal plovdivi emlékeit idézi fel.
Szubjektív A népharag szülte a Tisza-kormány legújabb lépését? Ez Viszont Privát
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton – Vég Márton – Wéber Balázs | 2026. október 9. 19:09
A héten a Tisza-kormány beteljesítette a párt egyik kampányígéretét: bejelentette a vagyonadó bevezetését. Vajon főleg a NER-elitet célozza ez a lépés? És mennyire jó ötlet a kata átalakítása? Továbbá: mit keres Nagy Márton volt nemzetgazdasági miniszter Svájcban, és miként lehetséges, hogy „a hanyatló Nyugaton” telepedik le a NER számos ismert figurája?
Szubjektív „Minden bűnösnek meg kell lakolnia!” – az utca embere a politikusok elszámoltatásáról
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. október 8. 18:31
Az Orbán-korszak korrupcióval vádolt volt miniszterei, Seszták Miklós és Hankó Balázs mentelmi jogát a parlament felfüggesztette, más ügyben (egy másik személy telefonjának a Dunába dobása miatt) Magyar Péter miniszterelnökét is. Járókelőket kérdeztünk arról, hogyan ítélik ezt meg, és mennyire látják függetlennek az eljárásokat. Az elszámoltatás lehetséges eredményeire is rákérdeztünk.
Szubjektív A sziget, amely nem mindenkit enged könnyen haza
Vámosi Ágoston | 2026. október 3. 06:01
Szicília a nyári hőhullámok után kellemes, élhető és biztonságos, Catania és környéke után a sziget déli partját is érdemes meglátogatni. A hazaútra azonban többféle tervvel kell készülni, mert előfordulhat, hogy csak egy másik országból lehet felszállni Budapest felé. A Világjáró e heti részében visszatértünk a legnagyobb földközi-tengeri szigetre.
Szubjektív Seszták Miklós és Hankó Balázs bilincsben: vége az enyves kéz politikájának? Ez Viszont Privát
Dobos Zoltán - Havas Gábor - Imre Lőrinc - Izsó Márton - Vég Márton | 2026. október 2. 18:36
Történelmi napokat élünk Magyarországon: az elmúlt héten az Orbán-korszak két minisztere, egyben két jelenlegi parlamenti képviselő, Seszták Miklós és Hankó Balázs, valamint egy volt államtitkár, Varga-Bajusz Veronika letartóztatását is elrendelte a bíróság. Végre vannak következmények, vagy politikai boszorkányüldözés zajlik a szemünk előtt? Eközben az NVVH megnevezte azt a négy ügyet, amit első körben a saját hatáskörébe vont. Meddig vezethetnek a szálak? Ezekről a kérdésekről is beszélgetett az Ez Viszont Privát 120. epizódjában Dobos Zoltán, Imre Lőrinc és Vég Márton, az Mfor és a Privátbankár újságírói.
Szubjektív Kidobott összeg a dízelártámogatás? Az utca emberét kérdeztük
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 14:31
A kormány nem vezette be újra a benzinársapkát, noha az üzemanyagárak a korábbi maximumárak fölé emelkedtek, ehelyett a dízelautósok kapnak egyösszegű támogatást. Arról kérdeztük a járókelőket, hogy ők az árakat, vagy az autósokat támogatnák-e, és kikértük a véleményüket a tömegközlekedés támogatásáról is.
Szubjektív Klímavédelem: itt az idő, hogy a kormány álljon a változás élére
Sarlós Gábor – Schillinger Attila | 2026. szeptember 26. 11:33
A Magyar-kabinet rendelkezik most azzal a mozgástérrel és remélhetőleg ambícióval, hogy az ország sorsát hosszú távon új, a természettel harmóniában működő alapokra helyezze – hívják fel lapunknak írt cikkükben a kommunikációval foglalkozó egyetemi kutatók és gyakorlati szakemberek.
Szubjektív Séta Versailles-ban, a Napkirály és az illatok birodalmában
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 06:01
Jázmin, tubarózsa, citrom és narancs illatfelhője csap meg, mintha parfümben fürödnék. Mindenütt: a gigantikus kastélyparkban enyhébben, mert fúj a szél, a kastélyban más szagokkal, bent a melegházban pedig erőteljes mandarinaromával vegyülve. A melegházat hívták Orangerie-nek, amit aztán a Habsburgok is leutánoztak. Versailles nemcsak pompázatos királyi kastély és történelmi döntések helyszíne, hanem egy páratlan növénybirodalom, évszázadok óta. Ezúttal itt járt a Világjáró.
Szubjektív „Jó, ha ritkítjuk, de nem jó, ha betiltjuk” – terézvárosiak az Airbnb-tiltásról
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. szeptember 23. 18:42
A Terézvárosban, Budapest VI. kerületében idén januártól betiltották a rövidtávú lakáskiadást. A bulinegyed szomszédságában arról kérdeztük a járókelőket, hogy mik a tiltás utáni tapasztalataik. Érdeklődtünk a kerület jelen problémáiról is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG