2p

Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.

Magyar Péter Facebook-oldalán számolt be arról, hogy négyszemközt tárgyalt az ukrán elnökkel. Mint írta, üdvözölte a Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak erősítéséről létrejött politikai megállapodást. Hozzátette:

„A kölcsönös bizalom helyreállításának első lépéseként értékeltük, hogy Ukrajna Parlamentje elfogadta a megállapodás alapján a kisebbségi oktatási törvényt, és hogy az ukrán fél azonnal megkezdte annak végrehajtását.

Megköszöntem az ukrán parlament szeptemberi határozatát, amelyben elismerték, hogy 1944 és 1946 között a kényszermunkára hurcolással és a tömeges deportálással bűncselekményeket követtek el a kárpátaljai magyarok ellen.”

A kormányfő posztjából kiderült, az ukrán elnökkel megállapodtak abban, hogy miniszteri szinten folytatódnak a két ország közti egyeztetések, és kiemelt figyelmet fordítanak az országokban élő kisebbségek helyzetének további javítására. Kiemelte, egyetértettek abban is, hogy mindkét ország érdeke, a politikai és gazdasági kapcsolatok új alapokra helyezése.

Végül Magyar Péter az orosz-ukrán háborúról is említést tett posztjában, mint írta:

„Az ukrán elnököt teljes szolidaritásomról biztosítottam a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt. Elmondtam, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG