2p
Lehet démonizálni a korábbi vezető intézkedéseit, de megérezné a költségvetés, ha beszántaná az Obamacare-t.
EPA/Olivier Douliery / POOL

A Reuters cikke szerint a kormányzati büdzsét mintegy 2,3 milliárd dollárral terhelné meg, amennyiben a kongresszus és Trump is keresztülveri az Obamacare társadalombiztosítás felszámolását. Az biztosítás, ami elsősorban az alacsony jövedelmű amerikaiaknak nyújt egészségügyi ellátást (enélkül gyakorlatilag az út szélén is ott hagyják az embert), tavaly összesen 7 milliárd dollárt emésztett fel a költségvetésből. Trump abban reménykedik, hogy ezt meg tudná spórolni azzal, ha kivezetné az „ingyenélő” biztosítást a rendszerből.

A Kaiser biztosítók szerint a kivezetés valóban 10 milliárd dollár körüli összeget hagyna az államkasszában, a biztosítótársaságoknak azonban 20 százalékkal kéne árat emelniük a prémium kategóriás biztosítások esetében, hogy kiegyenlítsék a kieső bevételeket. Ez viszont azt jelentené, hogy az amerikai kormánynak 12,3 milliárd dollárt kéne adójóváírás formájában kifizetnie. Az új, "Trumpcare" vagy Medicare rendszer egyébként hivatalosan 2020-tól indul majd, ami pályázatos rendszerben működik majd, erről korábban itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A szerbek már küldenék az utasokat, de a MÁV még húzza a lábát
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:42
Technikai probléma van a magyar oldalon, azért nem indulnak a személyvonatok.
Makro / Külgazdaság Bécs érintésével menekítik a vagyonukat az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak – írja a Guardian
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:19
Folyik a vagyonmentés?
Makro / Külgazdaság Soha nem költött még ennyit a világ fegyverre
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:57
2,89 ezer milliárd. Dollár.
Makro / Külgazdaság Berágott Kína az unióra – vissza is csaphat
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:41
Diszkriminatív az új uniós jogszabály?
Makro / Külgazdaság Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
Makro / Külgazdaság Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 13:48
Hiába vannak kész tervek, évek óta csúszik a Szeged-Kiskunfélegyháza vasútvonal felújítása. A Tisza Párt a Szeged és Budapest közötti menetidőt másfél órára csökkentené a jelenlegi két és fél óra helyett, de ehhez az említett szakasz renoválása elengedhetetlen.
Makro / Külgazdaság Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG