3p
Az üzemanyag és a tartós fogyasztási cikkek eladása húzza a kiskereskedelmi fogalmat.

 

Júniusban 7,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, a naptárhatásról megtisztított adatok szerint pedig 6,2 százalékkal emelkedett a forgalom éves összevetésben – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal szerdán közzétett első becsléséből

 

Bár első becslésről van szó, tehát a pontos részletek nem ismertek, az látszik, hogy a kiskereskedelmet továbbra is az üzemanyag-forgalom és a tartós fogyasztási cikkek eladása hajtja. Előbbieknél 9, utóbbiaknál 8,1 százalékkal, azaz bőven az átlag felett nőtt a forgalom. Ezzel szemben az élelmiszereknél visszafogottabb, 4,5 százalékos volt a növekedés. „Összességében elmondható, hogy tartós cikkeknél az elhalasztott vásárlások játszhatnak szerepet, az üzemanyagoknál pedig a viszonylag alacsony árnak köszönhető a növekedés” – értékelte a friss adatokat Németh Dávid.

A K&H vezető elemzője szerint a tisztított adatok alapján az is látható, hogy a forgalom év első hónapjaiban látható csökkenése megállt, de egyelőre korai lenne komolyabb növekedésre következtetni. "Az viszont biztosnak látszik, hogy 5-6 százalékos forgalomnövekedés tartható lesz következő hónapokban” – fogalmazott a szakember.

Sokat nyom a latba az elszámoltatás

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője kommentárjában kifejtette, a foglalkoztatás és a reálbérek folytatódó növekedésének, valamint a magas szinten stabilizálódó fogyasztói bizalom hatására folytatódhat a kiskereskedelmi forgalom élénk növekedése a következő hónapokban.

A háztartások fogyasztását, így a kiskereskedelmi forgalom növekedését a következő hónapokban továbbra is támogatja a devizahitelek idei elszámolása, ami jelentősen növelte a háztartások elkölthető jövedelmét, valamint csökkentheti a háztartások óvatossági megtakarításait.

Az elmúlt években elhalasztott vásárlások szintén élénkíthetik a kiskereskedelmi eladásokat. A forgalom növekedését az üzemanyagárak tavalyinál jóval alacsonyabb szintje is támogatja.

Húzhatja a GDP-t

Az év második felében ugyanakkor a tavalyi magas bázis miatt némileg mérséklődhet a kiskereskedelmi forgalom növekedésének üteme - véli az elemző. Ezek hatására idén 5 százalék feletti növekedésre számítanak a kiskereskedelmi forgalomban, amelyben azonban a pénztárgépek bekötése miatti fehéredés is szerepet játszik. Idén a háztartások fogyasztása, ezen belül pedig a kiskereskedelmi forgalom növekedése húzhatja legjobban a GDP növekedését.

Suppan szerint a jövő évi kilátásokat pedig az szja csökkentése javítja. Az olajárak zuhanása az európai háztartásokat is kedvezően érinti, számos európai országban szintén megfigyelhető a kiskereskedelmi forgalom idei év eleji jelentős élénkülése, így a javuló európai gazdasági kilátások szintén kedvező hatással lehetnek a hazai gazdaságra nézve - jegyezte meg az elemző.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
Makro / Külgazdaság Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:21
Pont az ellentétét várták.
Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat az amerikai kamatoknál?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:34
Egyre inkább fontolgatják a kamatemelés lehetőségét a Fed döntéshozói.
Makro / Külgazdaság Megreccsent a román gazdaság egyik fontos pillére
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:19
Csökken a termelés, de még így is hatodik helyen vannak az unióban.
Makro / Külgazdaság A világ szenved, Kína nevet – de miért nem hiányzik nekik az olaj?
Litván Dániel | 2026. április 9. 05:41
Évtizedek óta készülnek erre a helyzetre, és most több szempontból is learatják a babérokat. Miért nem fáj annyira a világ legnagyobb olajimportőrének az iráni válság?
Makro / Külgazdaság Már hivatalos, hogy megvárja az új kormányt a magyar ipar a felfutással
Imre Lőrinc | 2026. április 8. 16:06
A vártnál jóval erősebb januári teljesítmény után februárban ismét csalódást keltett a magyar ipar. Ráadásul a közel-keleti háború okozta energiaárrobbanás hatásai még nem is látszódtak meg a visszaesésben. Ha minden jól alakul – és a feltételes mód itt duplán indokolt –, akkor 2026-ban talán véget érhet az ipar három éve tartó vesszőfutása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG