3p
Az amerikai szövetségi képviselőház hivatalosan meg fogja vizsgálni, hogy indítson-e alkotmányos felelősségrevonási eljárást Donald Trump elnök ellen - jelentette be Nancy Pelosi, a testület demokrata párti elnöke.

A házelnök szerint a vizsgálat azt hivatott kideríteni, hogy az amerikai elnök egy júliusi telefonbeszélgetésben valóban nyomást gyakorolt-e Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre Joe Biden és fia jövedelmező ukrajnai ügyleteinek feltárása érdekében. Joe Biden jelenleg a Demokrata Párt legnagyobb támogatottságot élvező elnökjelölt-aspiránsa.

A The Washington Post és a The New York Times múlt csütörtökön, illetve pénteken meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az amerikai elnök az említett telefonbeszélgetésben állítólag nyomatékosan arra kérte Zelenszkijt, hogy indítson vizsgálatot Joe Biden és fia ellen.

Nevetséges

Az amerikai elnök nevetségesnek minősítette a névtelen bejelentésre hivatkozó lapinformációkat, szombaton a Twitteren pedig azt közölte, hogy telefonbeszélgetése "rutinszerű és teljesen rendben volt". Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter is cáfolta a nyomásgyakorlásra vonatkozó sajtóértesüléseket.

Pelosi kedd esti sajtótájékoztatóján azzal indokolta a Trump felmentésére irányuló alkotmányos vádeljárás (impeachment) lehetőségét vizsgáló eljárást, hogy "az elnöknek számot kell adnia tetteiről, senki sem áll a törvény felett". A demokrata házelnök hangot adott véleményének, miszerint Trump megsértette a hivatali tevékenységére vonatkozó esküjét, akárcsak a nemzetbiztonságot és az alkotmányt.

Nancy Pelosi (Fotó: EPA/JIM LO SCALZO)

Michael Atkinson, a hírszerzés ellenőrzési főigazgatója a lapokban megjelent állítások után nem kívánta feltárni a részleteket a nyilvánosság előtt, mondván, egyelőre még a bejelentés hitelességét is meg kell vizsgálni. Joseph Maguire, a valamennyi amerikai hírszerző szervezetet összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) ügyvezető igazgatója pedig azt is visszautasította, hogy a törvényhozókkal bármilyen részletet megosszon.

Az amerikai sajtó korábban már beszámolt arról, hogy Biden 2014-ben, alelnökként támogatta Viktor Janukovics akkori ukrán elnök megbuktatását és az új elnökkel, Petro Porosenkóval közölte: az amerikai kormány megvonja az egymilliárd dolláros segítséget az országtól, ha a fiát, Hunter Bident nem teszik meg az ukrán gázipari cég igazgatótanácsa tagjának. Ez így is történt. Később pedig, amikor az ukrán ügyészség vizsgálódni akart volna Hunter Biden havi 166 ezer dolláros juttatásának ügyében, Joe Biden azzal fenyegetőzött, hogy leváltatja a főügyészt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Már csak az a kérdés, hogy mennyire van vége”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 16:52
Megérkezett a Tisza elnökének válasza a miniszterelnök délelőtti megszólalására.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: „veszély van”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 14:59
Háborús is, pénzügyi is. Interjúszerűséget adott hívei előtt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nincs haladék az amerikai szankcióknál – egyre nagyobb a baj Szerbiában
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 13:34
Megelégelte az időhúzást az amerikai hivatal. A Mol is felmerült, mint lehetséges vásárló.
Makro / Külgazdaság Brutális függésben Oroszország, a Lukoil európai leánycégét is eladhatták
Imre Lőrinc | 2025. november 15. 10:28
Vészjóslóan közeledik november 21-e, amikor életbe lépnek a két vezető orosz olajvállalattal szembeni amerikai szankciók. Az izgatottság leginkább Vlagyimir Putyinon uralkodhat el, ugyanis két legnagyobb vásárlója, úgy tűnik, kihátrál Oroszország mögül. Elegendő lehet ez az orosz elnök tárgyalóasztalhoz ültetéséhez? Ennek a kérdésnek jártunk utána.
Makro / Külgazdaság Hátraarc Donald Trumptól: fontos intézkedéseket von vissza
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 09:06
Beütött az infláció, az elnök visszavonulót fúj.
Makro / Külgazdaság Uniós GDP-rangsor: hol helyezkedik el a stagnáló Magyarország?
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 20:26
Az uniós rangsor hátsó részében találjuk Magyarországot az Eurostat friss, harmadik negyedéves GDP-adatait bemutató listáján. A lengyel gazdaság erős bővülésben van, miközben a németek stagnálnak, sőt: éves alapon alacsonyabb a bővülés ott, mint Magyarországon.
Makro / Külgazdaság Adót vetne ki az EU az ultrafeldolgozott élelmiszerekre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:56
A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében megadóztatná az Európai Unió a boltokban kapható alkoholos koktélokat is.
Makro / Külgazdaság Közel harmadára csökkenti a Svájccal szembeni vámokat az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:28
A Trump-adminisztráció ezúttal Svájccal állapodott meg a vámcsökkentésről, miután az elmúlt hónapokban visszaesett az ország ipari exportja. 
Makro / Külgazdaság Az orosz külügy ismét egy budapesti békecsúcsról beszél
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 16:16
Nyitottak arra, hogy Vlagyimir Putyin és Donald Trump Budapesten találkozzon. Múlt héten Trump is arról beszélt, hogy örülne, ha Budapesten találkozhatna az orosz elnökkel.
Makro / Külgazdaság Csak úgy tűnik, hogy nincs, de Európának is lehet aduásza
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 14:52
Egyre inkább a racionalitás veszi át a szerepet az európai fenntarthatósági gyakorlatokban a zöld illúziók kergetése helyett. Az ESG-szempontok figyelembevétele ugyanis az adott cég üzleti megtérülése miatt fontos. A geopolitikai síkon pedig az új iparágak feletti kontroll az adott ország befolyásszerzését is elősegítheti. A Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia keretében Wieder Gergő, a KPMG szakértője arról is beszélt, hogy Kína és az Egyesült Államok szorításában mi lehet az Európai Unió ütőkártyája.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG