7p
Az időjárás egyelőre nem dolgozik a kezére, de ha minden jól megy, ma startol el a SpaceX új rakétája.

Ahogy arról már korábban írtunk, mára írta ki a SpaceX a legújabb rakéta, a Falcon Heavy első tesztrepülését. Az eseményt nyilvánossá tették, sőt, Muskék még jegyet is árultak rá, ami pillanatok alatt elfogyott. A Kennedy Space Center kilátója megtelt, az emberek izgatottan várják a kilövést, alább pedig bárki megtekintheti ingyen YouTube-on. Az egyéb információkkal cikkünk alább folyamatosan frissül!

A mérnököknek egyébként magyar idő szerint este 11-ig van lehetőségük végrehajtani a kilövést, eddig van ugyanis nyitva a startablak (vagyis ennyi ideig adottak a kilövéshez szükséges elégséges feltételek). Ha eddig nem sikerül fellőni a Falcont, el kell napolni a tesztet.

Miért érdekes a Falcon Heavy kilövése?

A Falcon Heavy az eddigi legnagyobb űrrakéta, amit valaha építettek – mintegy 64 tonna összsúly képes magával vinni alacsony Föld körüli pályára (ilyen magasságban kering a legtöbb műhold, valamint a Nemzetközi Űrállomás is). Ennél többre csak a Saturn 5 nevű holdrakéta volt képes (ezt használta a NASA az 1969-ben beteljesült Apollo 11-es programnál is), ám az 1973-ban repült utoljára. Ráadásul, míg a kisebb testvére, a Falcon 9-es rakétát 9 darab Merlin-típusú hajtómű lövi fel, addig a Falcon Heavy-n 27 darab (!!!) kapott helyet – ez mintegy 18 747 repülőgép tolóerejének felel meg.

A mostani rakéta nem csak az első lépés az emberek Marsra juttatása felé, de egyben rendkívül fontos mérföldkő is az űrkutatás területén. A Falcon Heavy segítségével ugyanis sokkal nehezebb eszközöket, komolyabb műholdakat, teleszkópokat, adott esetben nemzetbiztonsági eszközöket is Föld körüli pályára lehet majd állítani, remélhetőleg potom pénzért. Fontos ugyanakkor, hogy a Falcon HV még nem lesz képes le is szállni a Marsra, de pályára már állhat a Vörös bolygó körül.

Percről-percre

20:25
- Újabb csúszást jelentettek be, jelenleg a várható kilövés magyar idő szerint 21:45-re várható, olvasható a SpaceX Twitter-oldalán.

A légkör magasabb rétegeiben ugyanis borzalmas szél uralkodik, ami a SpaceX elmondása szerint 20 százalékkal haladja meg a tűréshatárt.

Upper atmosphere winds currently 20% above max allowable load. Holding for an hour to allow winds to diminish. #FalconHeavy

— Elon Musk (@elonmusk) February 6, 2018

21:05 - Egyelőre úgy tűnik, sikerül tartani a kezdést, a közvetítés a kilövés előtt 20 perccel indul majd. Akit tehát érdekel, az már 21:25-kor csatlakozhat a livestreambe!

21:23 - Van kép, van hang: 20 perc a kilövésig. Szurkoljunk együtt ennek a monstrumnak! A Falcon Heavy egyébként nem üresen indul, noha műholdat ezúttal nem visz magával, azt ígérték, valami rendkívül érdekeset visz magával a tesztre - erről majd később derül ki, mi lehet az.

21:29 - A kilövés vezető mérnöke szerint minden készen áll a kilövésre, jelenleg a folyékony oxigént töltik a rakétába - innen már elmondása szerint "nincs visszaút". Ha azonban az utolsó utáni pillanatban mégis történne valami, úgy szerencsére holnap van a következő jó lehetőség, ha esetleg el kéne halasztani a kilövést.

21:32 - Nem csak a rakéta első használata jelent egyébként űrtörténelmet, hanem a kilövés maga is. A SpaceX korábban már vissza tudta hozni a Falcon 9-es rakétát, most az a terv, hogy a Falcon Heavy 3 paneljéből kettőt a kilövőállomásra, míg a középsőt a tengeren teszik majd le - ez ugyanis túl gyorsan halad majd ahhoz, hogy biztonsággal le lehessen tenni a szilárd talajon. Ha ez sikerül, úgy hármas sikert jelent Musk űrvállalatának.

21:35 - Oké, ennél kevés őrültebb dolgot vihetne magával a Falcon Heavy: a legnagyobb rakomány nem más, mint Elon Musk cseresznyepiros Tesla Roadstere, amiben egy bábu - Starman - ül. Starman ruhája is különleges, ez ugyanis a SpaceX saját tervezésű űrruhája, amellyel tesztelni fogják a tűrőképességét, ezzel küldenék ugyanis majd az első Mars-utasokat később a Vörös bolygóra. Starman-ben egyébként egy klasszikus Galaxis Útikalauz Stopposoknak idézet tartja a lelket, a Roadster műszerfalán ugyanis nagy betűkkel a "Don't Panic!" (Ne ess pánikba!) felirat szerepel.

Camera views from inside the payload fairing #FalconHeavy

Elon Musk (@elonmusk) által megosztott bejegyzés, Febr 6., 2018, időpont: 12:36 (PST időzóna szerint)


Emellett a Falcon Heavy egy plaketten mintegy 6000 SpaceX munkatárs nevét viszi magával, és egy új adathordozón rengeteg adatot az emberiségről, egyebek mellett Isaac Asimov teljes Alapítvány-sorozatát. Ezzel is az a cél, hogy az új eszközt teszteljék az űr kegyetlen körülményei között. Természetesen mindent felszereltek szenzorokkal, az adatokat pedig folyamatosan elemzik majd.

21:44 - 1 perc, minden rendben, kilövésre kész! Visszaszámlálás indul!

21:45 - Repül! A következő lépésben a megfelelő sebesség elérését követően az oldalsó raktéták leválnak majd, és megkezdik az ereszkedést a Földre. Ezután a középső modul válik majd le a kilövést követő kb. 2. percben, és az is megkezdi az ereszkedést a tengeri platformra. Jó utat, Starman!

21:48 - A két oldalrakéta és a fő hajtómű is biztonsággal levált, jönnek vissza.

21:52 - Mindhárom rakéta visszatért a légkörbe, innen már csak jönnek lefelé. A lábak kinyíltak, a két oldalrakéta ikertesókként, tök egyszerre landolt a kijelölt helyén.

21:54 - A középső modul szintén lassan visszatér, itt kis technikai problémák merültek fel, ugyanis a rázkódásban elveszítették a kamerajelet, így nem tudni, hol tart a fő meghajtó rakéta.

21:57 - A közvetítés véget ért. Musk Roadstere és benne Starman megkezdte a hosszú utat a Mars felé. Összességében minden elképzelést felülmúlt a teszt sikere.

22:16- Továbbra sincs hír a kettes fokozat (a középső hajtómű) visszatértéről, egyelőre reménykedünk, hogy minden sikerült. A következő lépés az egyelőre Föld körül keringő Roadster pályára állítása, ez várhatóan már csak holnap reggel történik majd meg. Starman egyébként jelenleg mintegy 7 ezer kilométerre lebeg a fejünk felett.

A SpaceX nem tervezi Mars körüli pályára állítani a rakományt (bár nagyon izgalmas lenne az is), csupán úgynevezett elliptikus Nap körüli pályára állítják.

Starman in Red Roadster

Elon Musk (@elonmusk) által megosztott bejegyzés, Febr 4., 2018, időpont: 9:50 (PST időzóna szerint)

Ez azt jelenti, hogy egy olyan elnyújtott pályán kering majd, amelynek a legtávolabbi pontja keresztezi majd a Mars pályáját. Mindezzel a mérnökök azt szeretnék bizonyítani, hogy a SpaceX igenis képes lesz majd valamikor a Falcon Heavy segítségével telepeseket küldeni a Vörös Bolygóra.

22:57 - Továbbra sincs hír a középső modul sorsáról. Nektek jó éjszakát kívánunk, Starman szédítő utazását itt nézhetitek tovább élőben YouTube-on, mi pedig ezzel a képpel búcsúzunk:

Forrás: SpaceX live feed
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG