3p
Egyelőre nem hallgatja meg az Európai Parlament (EP) szakbizottsága a magyar uniós biztosjelöltet, mivel az EP jogi bizottsága összeférhetetlenséget állapított meg ügyvédi irodája miatt. Ezzel Trócsányi László még nem bukott el automatikusan, további sorsa von der Leyen és az EP közti egyeztetéstől függ.
Trócsányi László (MTI/Mohai Balázs)

Összeférhetetlenséget állapított meg zárt ülésén az Európai Parlament jogi bizottsága (JURI) Trócsányi László biztosi pozíciója, valamint a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda állami megrendelései között – közölte újságírókkal Sergey Lagodinsky, a JURI egyik alelnöke. Emiatt a szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős magyar biztosjelöltet egyelőre nem hallgatja meg az EP külügyi bizottsága.

A mai szavazáson a JURI  11 tagja voksolt a meghallgatás ellen, és kilenc mellette.

Trócsányi szerint politikai döntés született

Trócsányi közleményben tudatta, hogy minden kérdésre transzparens választ adott, összhangban a már korábban benyújtott dokumentumokkal.

A magyar biztosjelölt ügyében minden tényalapot nélkülöző politikai döntés született, amellyel szemben a szükséges jogi lépéseket meg kívánom tenni

- fogalmazott a magyar biztosjelölt.

A kormány bevándorláspárti akciót emleget

A magyar kormány közölte: az EP  bevándorláspárti képviselői nem tűrik el, hogy az új bizottságnak olyan tagja legyen, aki igazságügyi miniszterként szolgált, mikor Magyarország lezárta a határt a bevándorlók előtt.

A bevándorláspártiak azt szeretnék, ha a határokat megnyitnák a bevándorlók előtt

- állítja a kormány.

Az ellenzék szerint elgáncsolták a NER-t

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője viszont úgy véli, hogy Trócsányi személyében az illiberális állam jogi főépítésze bukott el, és most a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egészét gáncsolták el Európában.

Orbán jelöltje ugyanis ezen a ponton még nem is a szakmai alkalmatlansága miatt bukik el, hanem azért, mert világossá vált: hazug és korrupt

közölte Ujhelyi Facebook oldalán.

A képviselő már korábban világossá tette, hogy nem fog megszavazni egy olyan Európai Bizottságot, amelyben Trócsányi László helyet kaphat. Szerinte Ursula von der Leyen (az Európai Bizottság megválasztott elnöke – a szerk.) várhatóan új biztosjelöltet fog kérni a magyar kormánytól.

Nem lesz könnyű dolga

Balázs Péter volt uniós biztos, a Bajnai-kormány külügyminisztere a Privátbankár.hu-nak adott interjúban korábban azt mondta:

(Trócsányinak) nem lesz könnyű dolga. Határeset, könnyen lehet, hogy nem megfelelőnek minősítik.

Balázs Péter szólt arról is, hogy az EU bővítési és szomszédságpolitikája sok ponton ütközik a magyar kormány külpolitikájával.

A JURI egyúttal elutasította a román jelölt, Rovana Plumb meghallgatását is. A brüsszeli Politico szerint a döntések az első komoly kedvezőtlen fejleményt jelentik Ursula von der Leyen számára megválasztása óta.

Von der Leyennél a labda

A két jelöltet jövő héten hallgatták volna meg az EP illetékes bizottságai. Az EP egyik hivatalnoka a Politicónak azt mondta, hogy hamarosan írásban is világossá teszik: a két jelölt elfogadhatatlan.

Mina Andreeva, az Európai Bizottság szóvivője szerint a mai történések még nem jelentik automatikusan azt, hogy új biztosjelölteket kell jelölni a helyükre. A következő lépésről von der Leyen és az EP egyeztet majd. A jelölési folyamat fel van függesztve addig, amíg von der Leyen nem reagál a parlament mai döntésről szóló levelére.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG