5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Rontottak az idei és a jövő évi GDP-előrejelzésen is.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden rontotta a világgazdaság idei és jövő évi növekedésére vonatkozó előrejelzését.

Az IMF kedden közzétett frissített jelentésében (World Economic Outlook) azt jelezte, hogy a hazai össztermék (GDP) az idén 3,2 százalékkal, jövőre 3,5 százalékkal emelkedik az egész világ átlagát tekintve, ami mindkét évben 0,1 százalékpontos rontás az áprilisi várakozásához képest. 

Tavaly a globális GDP 3,6 százalékkal, 2017-ben pedig 3,8 százalékkal nőtt.

Számtalan tényező jelent bizonytalanságot

A júliusi jelentés összeállítói elsősorban azért borúlátóbbak, mert az áprilisi előrejelzés óta elmélyült a kereskedelmi viszály az Egyesült Államok és Kína között, az amerikai szankciók veszélyeztetik a globális technológiai ellátási láncot, miközben még a korábbiaknál is bizonytalanabb a Brexit kimenetele, a geopolitikai bizonytalanságok pedig az energiaárak emelkedését okozták.

A frissített prognózis szerint több ország GDP-növekedése lassul a tavalyihoz képest és az idei áprilisi becsléshez viszonyítva is. 

A világkereskedelmi forgalom növekedése tavaly 3,7 százalékra lassult az előző évi 5,5 százalékról. Az IMF legújabb becslése szerint az idei növekedés 2,5 százalék lesz, 0,9 százalékponttal kisebb az áprilisban várthoz képest. Jövőre a bővülés már 3,7 százalékra gyorsul, ami így is 0,2 százalékponttal szerényebb az áprilisi becslésnél. 

A fejlett országok gazdasági növekedése a tavalyi 2,2 százalék után idén 1,9 százalék lesz, 0,1 százalékponttal magasabb az áprilisban vártnál. Jövőre a fejlett országok GDP-je az áprilisban becsülttel megegyezően 1,7 százalékkal nő. 

Az euróövezet gazdasága a legújabb előrejelzés szerint is 1,3 százalékkal nő, a jövő évi gazdasági bővülés várható mértékét 0,1 százalékponttal, 1,6 százalékra javította az IMF. Tavaly az euróövezet GDP-je 1,9 százalékkal bővült. 

Németország idei GDP-növekedésével kapcsolatos előrejelzését az IMF az áprilisi 0,8 százalékról 0,7 százalékra rontotta, a jövő évit ugyanakkor 1,4 százalékról 1,7 százalékra javította. Tavaly 1,4 százalékos volt a német gazdasági növekedés.

Az IMF áprilisi előrejelzéséhez hasonlóan most is 0,1 százalékos idei olasz gazdasági növekedéssel számol a tavalyi 0,9 százalék után. A jövő évi növekedés várható mértékét 0,1 százalékponttal, 0,8 százalékra rontotta a Valutaalap. 

A brit gazdaság idei teljesítményére vonatkozó előrejelzését az áprilisi 1,2 százalékról 1,3 százalékra változtatta kedden ismertetett jelentésében a Nemzetközi Valutaalap. Tavaly 1,4 százalékkal nőtt a brit GDP és ugyanilyen mértékű bővülésre számít jövőre is, ami megegyezik az áprilisi becslésben szereplővel.

Az áprilisi előrejelzést 0,3 százalékponttal meghaladó mértékben, 2,6 százalékkal nőhet idén az amerikai GDP. Jövőre a gazdaság bővülése - az áprilisi becslésnek megfelelően - 1,9 százalékra lassul. Az amerikai GDP tavaly 2,9 százalékkal nőtt. 

Japán idei és jövő évi gazdasági teljesítményével kapcsolatban is borúlátóbb az IMF, amely idén 0,9 százalékos, jövőre 0,4 százalékos GDP-növekedést vár, mindkét évben 0,1 százalékponttal rontott áprilisi becsléséhez képest. Tavaly 0,8 százalékkal nőtt a japán GDP.

Az IMF Kína idei várható gazdasági növekedését 6,2 százalékra, a jövő évit 6 százalékra várja, mindkét évre 0,1 százalékponttal rontott áprilisi várakozásához képest. Kína gazdasága tavaly 6,6 százalékkal bővült.

Az idei orosz GDP-növekedéssel kapcsolatos előrejelzését az IMF 0,4 százalékponttal, 1,2 százalékra gyengítette áprilishoz viszonyítva, ugyanakkor a jövő évit 0,2 százalékponttal, 1,9 százalékra javította. Az orosz GDP tavaly 2,3 százalékkal nőtt. 

A feltörekvő és fejlődő országok átlagában 0,3 százalékponttal, 4,1 százalékra rontotta idei GDP-növekedési előrejelzését az IMF, a jövő évi adatot 0,1 százalékponttal, 4,7 százalékra gyengítette. Tavaly az ide sorolt országok összesített gazdasági növekedése 4,5 százalékos volt. 

Indiában az IMF idén 7 százalékos, jövőre 7,2 százalékos gazdasági növekedést vár a tavalyi 6,8 százalék bővülést követően. Az idei és a jövő évre várt növekedési mértéket egyaránt 0,3 százalékponttal rontotta a Nemzetközi Valutaalap.

Az irányadó világpiaci olajár (a Brent, Dubai Fateh és WTI számtani átlaga) az IMF várakozásai szerint a 2018-as 68,33 dollárhoz képest az idén 4,1 százalékkal csökken, jövőre pedig további 2,5 százalékkal mérséklődik. Tavaly 29,4 százalékkal emelkedett az irányadó átlagár.

Az infláció a fejlett régiókban a tavalyi 2 százalék után az idén 1,6 százalék lesz, ami megegyezik az áprilisi becsléssel, jövőre pedig 2 százalék, ami 0,1 százalékponttal alacsonyabb a tavasszal becsültnél.

A fejlődő régiókban a tavalyi 4,8 százalék után az idén szintén 4,8 százalékos inflációra számít az IMF, 0,1 százalékponttal kisebbre az áprilisban jelzettnél, jövőre pedig 4,7 százalékra, ami megegyezik a tavasz várakozással.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG