3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Észak-Korea gazdaság az ENSZ-szankciók miatt úgy meggyengült, hogy akár egy éven belül is összeroppanhat, legalábbis egy magas rangú volt ottani hivatalnok szerint, akinek sikerült meglépnie az országból. Közben Észak-Korea ENSZ-nagykövete ismét a küszöbönálló nukleáris háborúról szónokolt, ezzel azonban nem foglalkozik senki.

A volt észak-koreai, gazdasággal foglalkozó korábbi állami hivatalnok szerint az országot éhínség sújtja, a legtöbb háztartásban nincs áram, a fővárosban is csak napi 3-4 órán át (eddig Ceausescu rendszeréhez hasonlít, az egész sokáig bírta így). Kérdés, hogy Kim Dzsong Un-t mennyire zavarja népe éhezése, valószínűleg egész addig nem foglalkozik ezzel, amíg van elég ember, aki a rezsimet fenntartja és kiszolgálja, és főleg a nukleáris-, és rakétaprogramot kezeli és fejleszti.

Kínával is elégedetlen

A disszidens szerint a korábbi hazája Kínával való kapcsolata is igen zűrös, miután Kína szerette volna, ha az ország átalakítja gazdaságát, hogy az működőképes legyen, ezzel szemben az élelmiszer segélyért könyörög Kínának. Állítólag egy 2014-ben tartott értekezleten Kim Dzsong Un szaidalmazta Hszi Csin-ping kínai elnököt, hozzátéve, hogy szerinte hátba fogja döfni őt, nem tart ki mellette. Tény, hogy Kínának nincs is sok oka rajongani Észak-Koreáért, hisz csak gondot okoz neki, meglétének egyetlen előnye, hogy Amerikát távolabb tartja a határaitól, de egy esetlegesen semleges egyesült Korea esetében már ennek sem lenne jelentősége.

Fura kijelentések

Ezek után egy meglepő kijelentés következik, miszerint Kim Dzsong Un fontosnak tartaná, hogy Amerika elismerje őt és engedje, hogy stabilizálja hatalmát, mivel abból indul ki, hogy Dél-Koreát is Amerika tette prosperáló országgá. Nem világos persze, hogy ha szitkozódik, és állandóan rakétákat lő ki, akkor ezt hogy gondolja, hogy akarja ezáltal elérni célját, hacsak nem úgy, hogy több nagyhatalom köt vele szerződést, és garantálják országa sérthetetlenségét, de egyelőre erre sem utal semmilyen jel.

A szokásos fenyegetőzés

Eközben az ország ENSZ nagykövete is előadta a maga verzióját: szerint a helyzet odáig fajult a koreai-félszigeten, hogy bármikor kitörhet a nukleáris háború. Arról persze nem beszélt, hogy ez hogy történne: ki lőne és kire először nukleáris fegyverrel. Szerinte országa már évtizedek óta olyan nukleáris fenyegetésnek van kitéve Amerika részéről, hogy joga van a nukleáris fegyverek birtoklására.

Fő veszélyforrásnak tartja, hogy Amerika titokban meg akarja dönteni a rendszert, ezért, ahogy mondja, Észak-Korea befejezte nukleáris fegyverrendszerének kiépítését, teljes értékű nukleáris hatalom lett, atombombával, hidrogénbombával, interkontinentális ballisztikus rakétával. Elérik az amerikai szárazföldet, és ha Amerika meg merészelni támadni országát, akkor nem ússza meg a büntetést, hangzott a szokásos dörgedelmes fenyegetőzés.

Az egész világ unja

Hétfőn az orosz elnök közölte, hogy megkurtítja Észak-Koreával fennálló kapcsolatait az ENSZ-szankcióknak megfelelően, és az Európai Unió is új szankciókat vezetett be. A harcias észak-koreai ENSZ-nagykövet szerint a nukleáris fegyverek leszerelése úgysem kerülhet szóba, nincs miről tárgyalni, csak ha az országára leselkedő minden veszély megszűnik, ami csak akkor következik be, ha az egész világ leszereli nukleáris fegyvereit.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG