1p
Az IMF szakértői látogatásuk után arra hívták fel a figyelmet, hogy számításaik szerint a magyar államháztartási hiány idén eléri a GDP 3,25 százalékát, több konkrét tényezővel is okolták ezt. Varga Mihály, tárca nélküli miniszter azonban azt mondta, ezt a kormány nem fogja hagyni, a magyar gazdaság elég rugalmas, ha változtatni kell, megteszik.

Ha ebben az évben is a bruttó hazai termék 3 százaléka fölé próbálna kerülni a költségvetési hiánymutató, akkor a kormány lépéseket fog tenni annak érdekében, hogy ez ne történjen meg - mondta Varga Mihály tárca nélküli miniszter a HírTV Rájátszás című műsorában kedden.


A miniszter szerint a Nemzetközi Valutaalapnak és az Európai Bizottságnak azt kell megértenie, hogy a magyar kormány le fogja szorítani a költségvetési deficitet. "A kormányváltáskor világossá tettük, hogy az ország óriási bajban van, és először stabilizálni kell a gazdaságot, egyensúlyt kell teremteni" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az elmúlt két év arról szólt, hogy csökkent az államadósság és a deficit mértéke.

Ettől féltenek minket

Az IMF szakértői hétfőn közzétett országértékelésükben arról írtak, hogy - a jelenlegi feltételeket figyelembe vevő - számításaik szerint a magyar államháztartási hiány idén eléri a GDP 3,25 százalékát, és a következő években is a túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséhez szükséges 3 százalékos szint felett lesz. Az IMF szakértői akkor azt írták: a hiánycél elsősorban a vártnál alacsonyabb adóbevételek és az e-útdíj bevezetésének várható késlekedése, az oktatásra fordított magasabb kiadások és az Európai Uniós projektek magasabb önrészhányada miatt nem fog teljesülni.

Varga Mihály ugyanakkor hétfőn elmondta, hogy az Európai Bizottság szakértői továbbra is 3 százalék alatti hiányt várnak az idei évre. A tárca nélküli miniszter szerint, egyetlen szomszédos ország sem tudná azt mondani, hogy olyan pályán van, amelyen meg tudja mondani másfél évre előre az eredményeit. Példaként említette, hogy Németország is, amely "Európa gazdaságának motorja", nemrég 1 százalékról 0,4-re csökkentette az erre az évre vonatkozó növekedési prognózisát.

A magyar gazdaság rugalmas

Varga Mihály hangsúlyozta: "a magyar gazdaságnak és gazdaságpolitikának megvan az a rugalmassága, hogy egy ilyen helyzetre mindig tud reagálni". Úgy fogalmazott: "egyáltalán nem azt mondjuk, és a Valutaalapnak sem azt mondjuk, hogy itt minden rendben van. Szó sincs még erről". 
A kormány az egyensúlyt teremtette meg, és ennek az volt az ára, hogy a növekedésben sajnos gyengébben tudott teljesíteni az ország - fogalmazott. Mi is azt mondjuk, mint ők, hogy a következő időszakban a növekedést szeretnénk ösztönözni - tette hozzá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
Makro / Külgazdaság Összeült az EKB, de a kamat ezt meg sem érezte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 16:46
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG