3p
Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök holnap ismerteti ’Invest in Europe’ névre keresztelt növekedési és munkahely-teremtési csomagtervét. Erre bizony nagy szükség lehet – már csak PR szempontból is -, hiszen a 18-tagú euró-övezet idén várhatóan csupán 0,8%-kal fog növekedni. Eközben a munkanélküliség 11,5%-on áll, sőt Görögország és Spanyolország esetében 25% fölött ragadt.

A csomagterv célja, hogy a köz- és a magánszféra együttműködésével a következő három évben 300 milliárd euróval ösztönözzék a gazdasági növekedést, és elsősorban a fiatalok munkahelyhez juttatását. A Bizottságnak az a szándéka, hogy az energia, közlekedés, szélessávú internet és a K+F területein nagyobb projektek számára gyűjtsön tőkét. A csomag tartalma és megvalósíthatósága egyben az új Bizottság és elnökének első komoly hitelességi próbája, még ha súlyát tekintve csupán egy politikai gesztusnak tekinthető a frusztrált Dél felé.

Deutschland über alles

A pénzt a már most is meglévő költségvetési forrásokból, az Európai Beruházási Bank, valamint a magánszektor forrásaiból kell előteremteni. Angela Merkel már a terv kidolgozásakor ragaszkodott hozzá, hogy a pénz nagy része a magánszektortól jöjjön és a csomagnak nem szabad megsértenie a szigorú költségvetési deficitszabályokat, valamint az adósság-csökkentést előíró szabályokat.  Ezzel a vita nagyjából el is dőlt.

A Financial Times közelmúltbeli szerkesztőségi cikke viszont nincsen egyedül a véleményével, amikor egy lazább német fiskális politikát és ezáltal európai kereslet-ösztönzést ajánl Berlin figyelmébe.  Ez az ötlet a német konzervatívoknál viszont egyelőre nem nyert hangszórót.

Mivel a csomagban csupán 21 milliárd euró lenne a friss pénz, amely mintegy 300 milliárd eurónyi, a magánszektor által megvalósítandó beruházáshoz nyújtana garanciát, a csomag már bejelentése előtt viharokat kavart.  Az Európai Parlament liberális frakciója egy 700 milliárd eurós gazdaságösztönző csomagtervvel állt elő, a szocialisták pedig még ezt is überelték egy 800 milliárdossal.  Franciaország pedig a maga részéről 60-80 milliárd euró friss tényleges, pénzt követel az Európai Uniótól.

Politikai gesztus

A terv elébe megy a fokozódó francia és olasz követeléseknek és politikai gesztus szintjén foglalkozik a fokozódó Észak-Dél ellentétekkel.  Gazdasági kihatását tekintve a csomag csupán csepp a tengerben.  Elkerülendő a kritikákat, a Bizottságnak most a tervezett projektek minőségével és célzottságával kell érvelnie. A csomagra a végső jóváhagyást a tagállamok fejei az Európai Tanács december 18-19-i ülésén adják meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:30
Jelentősen gyorsult az infláció az Egyesült Államokban: márciusban 3,3 százalékra emelkedett az éves pénzromlás üteme a korábbi 2,4 százalékról – derül ki a friss adatokból. Az elemzői várakozások is hasonló szintet jeleztek, 3,3 százalékos értékkel számolt a piac.
Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG