3p
Kitarthat a kiskereskedelmi forgalom növekedése az idei évben a szakértők szerint.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a várakozásokat lényegesen felülmúlva, érdemben, 6,5 százalékra gyorsult a kiskereskedelmi forgalom bővülése februárban az előző havi 1,7 százalékos növekedés után, míg naptárhatástól megtisztítva a növekedés 6,4 százalék volt az előző havi 2,2 százalék után.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője elmondta a Privátbankárnak: az év során tartósan magas maradhat a kiskereskedelmi forgalom növekedési üteme a reálbérek jelentős növekedése és a foglalkoztatás emelkedése miatt, így éves átlagban 4,1 százalékos növekedésre számít a tavalyi – fehéredési hatást is tükröző – 5,8 százalékos növekedés után.

Idén a 4,3-4,5 százalékkal emelkedő bérek mellett a szja csökkentés is támogatja a fogyasztás bővülését, mivel a nettó bérek 5,8-6 százalékkal, a nettó reálbérek pedig a 1 százalékhoz közeli infláció mellett 4,7-5 százalék körül emelkedhetnek.

Mivel a reálbérek emelkedésére jelentős felfelé mutató kockázatokat látnak (tartósan alacsony olajárak esetén alacsonyabb lehet az infláció, egyes ágazatokban jelentkező szakemberhiány miatt gyorsabb lehet a bérkiáramlás), a kiskereskedelmi forgalom bővülése akár a várakozásokat is meghaladhatja. A kiskereskedelmi forgalom növekedését középtávon a lakástámogatások kiterjesztése, a lakáspiac várható élénkülése is támogathatja.

Csak megtorpanás volt a januári adat

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a kiskereskedelmi forgalom az idén elsősorban a reálbérek jelentős, 6 százalékot meghaladó növekedése miatt bővülhet, várakozásai szerint több mint 5 százalékkal. A februári növekedés kicsit meghaladja a várakozásokat, és arra utal, hogy januárban a 2 százalék alatti növekedés egyszeri megtorpanás volt.

Kitért arra, hogy a gazdaság, azon belül is a háztartások jövedelemtermelő képessége alapján még mindig lemaradásban van a kiskereskedelem, például a korábban elhalasztott vásárlások miatt. Ez azt jelenti, hogy nagyobb fogyasztásra lennének képesek a háztartások. Mostanában záródik ez az olló, a kiskereskedelem felzárkózóban van a jövedelemtermelő képességhez - mondta Németh Dávid.

Az elmúlt hónapokban az üzemanyag-forgalom bővülése fontos szerepet játszott a kiskereskedelmi forgalom növekedésében, de a következő időszakban lassulás várható ezen a téren.

Meglepetés

Barczel Vivien, az Erste Bank makrogazdasági elemzője szintén kiemelte: az adat pozitív meglepetést okozott az elemzők körében a januári megtorpanást követően. Várakozásaik szerint a kiskereskedelmi forgalom további növekedést mutathat az év hátralevő részében, amit a háztartások nettó reálbér emelkedése is segíthet. Éves átlagban 3 százalék körüli bővüléssel számolnak, a felhasználási oldalon a háztartások fogyasztása maradhat a GDP fő húzóereje idén is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az önálló Egészségügyi MI stratégia
Kormos Olga | 2026. április 7. 10:31
Magyarország 2020-ban kidolgozott első Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája után készül az egészségügyi területet érintő MI Stratégia, ennek megjelenése a nyárra várható – jelentette be Kádár Magdolna, a Belügyminisztérium Egészségügyi Fejlesztéspolitikai és Ágazati Informatikai Főosztályának vezetője a Klasszis Média Longevity és Egészséggazdaság című konferenciáján.
Makro / Külgazdaság Az iráni háború világszerte elhozza a háborús inflációt
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 06:26
A közel-keleti konfliktus a Nemzetközi Valutaalap (IMF) értékelése szerint magasabb inflációt és lassabb globális növekedést fog eredményezni – közölte hétfőn Kristalina Georgieva, az IMF vezetője.
Makro / Külgazdaság Bezuhantak a Szegeden is jelen lévő kínai autógyár eladásai
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 14:31
Csökkentek márciusban a kínai BYD Co. és az XPeng járműeladásai az egy évvel korábbihoz képest, eközben növelte értékesítését a Li Auto és a Nio.
Makro / Külgazdaság Minimálisan csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 13:01
A vártnál több munkahely jött létre az Egyesült Államokban márciusban a mezőgazdasági szektoron kívül, miközben a munkanélküliség csökkent februárhoz képest a munkaügyi minisztérium adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Félmilliárd forinttal több jut a hungarikum pályázatokra
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 12:46
Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra – jelentette be az agrárminiszter húsvéthétfőn közösségi oldalán.
Makro / Külgazdaság Főleg a marketingesek használják a mesterséges intelligenciát
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 15:15
A vállalati edukációban még jelentős tartalékok vannak.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter is beülne Orbán Viktor mellé a Védelmi Tanácsba
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 13:38
A Tisza Párt elnöke felszólította a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul tájékoztassa a fejleményekről.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter: Megtámadták a szuverenitásunkat!
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 12:53
A külügyminiszter szerint megvédik a rezsicsökkentést.
Makro / Külgazdaság „Nem lehetetlen a hosszú élet, de tenni is kell érte” – mondja Kóka János, a Doktor24 alapító tulajdonosa
Kormos Olga | 2026. április 5. 11:31
A hosszú élet titkáról, a longevity egyszerűen vagy kicsit nehezebben megvalósítható feltételeiről beszélt Kóka János, a Doktor24 Medicina Zrt. alapító tulajdonosa a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság című konferenciáján.
Makro / Külgazdaság Részletes ábra érkezett a tojás áráról
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 09:07
Érdekesen alakult a tojás ára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG