3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója szerint Magyarország pénzügyileg stabil. A költségvetési hiányt ma már nagyobbrészt a lakosság finanszírozza, az alacsony forintkamatok pedig az állam kiadásait akár százmilliárd forinttal is csökkenthetik - erről Barcza György a Napi Gazdaságnak adott, szerdán megjelent interjújában beszélt.

Az alacsonyabb kamatszintről azt mondta: míg 2011-12-ben 1300 milliárd forint volt a költségvetés kamatkiadása, az idei költségvetésben már csak 1150 milliárd forint szerepel. Ha kevesebb pénzt kell a kamatokra fordítani, nő a költségvetési politika mozgástere - fejtette ki.

Nem változott az idei kibocsátási terv, nem lesz idén külföldön devizakötvény-kibocsátás - mondta néhány hete az ÁKK frissen kinevezett vezérigazgatója. Részletek >>>

Hozzátette, a felszabaduló összeget más célokra, vagy adócsökkentésre lehet fordítani. Előrevetítette: további csökkenés is lehet, mert a forintkamatok tavalyi alacsony szintje 2015-ben, 2016-ban, de még 2017-ben is csökkentheti a kamatkiadásokat.

Kisebb az államadósság

Az államadósságról azt mondta: 2010-ben 81 százalék volt a GDP-arányos adósságráta, de ha belevesszük az eladósodott állami vállalatokat, mint a MÁV és a BKV, akkor ez 83-84 százalékról indult. Tavaly, tavalyelőtt tartottunk 77,3 százaléknál, a tavaly év végi 314,89 forintos euró árfolyam mellett, ha az aktuális 306 forinttal számolunk, akkor 76 százalék körül van az adósságráta - mondta.

Barcza György


Barcza szerint, ha a forintárfolyamban nincs jelentősebb romlás, 75 százalék közelében lehetünk az év végén, ami azt jelenti, hogy ennek a politikai ciklusnak a végére elérhető a 70 százalék körüli adósságráta.

Az államadósság-kezeléssel összefüggésben azt emelte ki, hogy jövőre kell nagyobb tételben törleszteni, 5,5 milliárd eurós devizaállomány jár le, közte a 2008-as EU-IMF megállapodás keretében felvett hitel utolsó részlete is.

Rosszul látnak a hitelminősítők?

Arra, hogy a nemzetközi hitelminősítők még mindig a spekulatív kategóriában tartják az országot, azt mondta, szerinte a valódi ok nem a gazdasági folyamatokban keresendő, hanem a bankadóban és a pénzügyi szektort terhelő adókban. Úgy vélte, ebben most a kormányzat előrelépett, és az sincs kizárva, hogy tavasszal az Országgyűlés elfogad egy újfajta szabályozást.

"Amennyiben ez bekövetkezik, úgy gondolom, hogy mondjuk a Moody's július 10-i ülésével bezárólag jó esély van legalább egy felminősítésre. Ha csak az őszi adótörvényekben lesz bankadó-módosítás, akkor a hitelminősítők is kivárhatnak" - fogalmazott.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
Makro / Külgazdaság Így sarcolja meg jövőre a 15 ezer leggazdagabb magyart a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 13:06
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
Makro / Külgazdaság Ma van a városok napja, és jó hírt kaptak Lőrincz Viktóriától
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:24
Lőrincz Viktória: megszűnik az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettsége.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:17
Jövőre 2026-hoz képest csökkenő kiadásokkal és növekvő bevételekkel számol a kormány a 2027-es költségvetési javaslat alapján, amelyet pénteken éjszaka terjesztett az Országgyűlés elé.
Makro / Külgazdaság Jövőre akár már fel is minősíthetik Magyarországot – mondta az ÁKK vezére a Klasszis Klub Live-ban
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 31. 10:32
Tardos Gergely élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 107. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Akkora a baj Franciaországban a zavargások miatt, hogy a hitelminősítő is lépett
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:25
Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű „A plusz” államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
Makro / Külgazdaság Jön a vagyonadó, duplázódik a családi pótlék, emelkednek a nyugdíjak: itt az új költségvetés
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 07:57
Az utolsó napig kivárt vele, de benyújotta a kormány költségvetési törvény tervezetét. Sok változás lesz az eddigiekhez képest. 
Makro / Külgazdaság Letarolta az aszály a harmadik negyedéves GDP-növekedést
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:42
A magyar gazdaság közel áll a stagnáláshoz: mindössze 0,1 százalékkal bővolt a GDP a harmadik negyedévben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG