3p
Gulyás Gergely szerint felmerülhetett az igény a cégeknél a túlórák emelésére, de a kormányt ez nem befolyásolta a döntés meghozatalakor. Ez burkoltan azt is jelentheti, hogy valamilyen párbeszéd folyhatott a témában az illetékes kormánytag és a piaci szereplők között. Német sajtóhírek szerint egyes német cégek valóban jelezték a kormány felé, hogy örülnének a túlóraszám növelésének.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2018. augusztus 14-én. MTI Fotó: Kovács Attila

A gazdasági szereplők kérték a túlmunka-szabályozás módosítását - mondta pár napja a Világgazdaságnak adott interjúban Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter. A tárcavezető szavai alapján tehát a munkaadói oldalról érkezett jelzés arra, hogy a szűkös munkaerőkínálat ellensúlyozására a jogalkotó emelhetné a túlórák számát.

További információkért Gulyás Gergelyhez fordultunk. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy ismeretei szerint semelyik, Magyarországon működő vállalattal nem tárgyalt a kormány erről a kérdésről. Szerinte egyébként sincs annak jelentősége, hogy ki kéri ezt és ki nem.

Inkább azt kell szerinte belátni, hogy ma 800 ezerrel dolgoznak többen, mint 2010-ben - közölte. Munkaerőhiány van, és ebben a helyzetben ha lehetővé teszik, hogy valaki önkéntes alapon többet dolgozzon és ezáltal többet is keressen, adott esetben segítség lehet azoknak, akik eddig másodállást kerestek azért, mert munkahelyükön már nem vállalhattak több túlórát.

Feltettük a kérdést a miniszternek, hogy mégis kit, vagy kiket kell értenünk a Palkovics miniszter által említett gazdasági szereplők alatt. Gulyás szerint erre Palkovics tudna válaszolni, de mint mondta, az innovációs miniszter tárcájából, helyzetéből adódóan beszél a gazdasági szereplőkkel.

"Azt nem tudom kizárni, hogy ilyen igény felmerült"

- tette hozzá. Burkoltan ez azt jelentheti, hogy valamilyen párbeszéd folyhatott a témában az illetékes kormánytag és a piaci szereplők között. Gulyás ugyanakkor kifejtette, hogy a kormányt a döntés meghozatalakor nem befolyásolták külső érdekek. Mint fogalmazott, eddig sem lehetett a kormányt azzal vádolni, hogy külső - különösen multinacionális cégek - érdekei befolyásolták volna a döntéseit, mivel azok nagy többsége velük szemben, az ő kárukra született.

"Gyakorlatilag a gazdasági stabilizáció az ő (a multik - a szerk.) kárukra, az ő pénzükön történt meg, ezért erről most sincsen szó"

- közölte. Korábban Kósa Lajos fideszes képviselő - a törvényjavaslat egyik beterjesztője - azt nyilatkozta, hogy az intézkedés a magyar munkavállalók egy részét érinti csak valójában. Azokat a cégeket, amelyeknek a termelése ciklusok szerint történik: van, amikor többletmunkára van szükség, máskor pedig a kereslet függvényében kevesebb munkaóra is elég. Az autóipart és a vegyipart említette az érintett iparágak közül. Ide kapcsolódik, hogy a "rabszolgatörvény" kapcsán felvetődött, a német tulajdonban működő vállalatok kérését teljesíthette a kormány a túlóra-keretek meghosszabbításával.

A privatbankar.hu cikkéből kiderül, hogy az ottani sajtó szerint a német autóipari cégek valóban jelezték a kormány felé, hogy örülnének a túlóraszám növelésének.

(mfor.hu)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A Kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG