1p
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya márciusban 154,1 milliárd forint volt, az első három hónapban a deficit 493,6 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 56,0 százaléka.

Az államháztartás törvényi előirányzata 881,3 milliárd forint pénzforgalmi hiányt tartalmaz 2013-ra. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az államháztartáson belül a központi költségvetés 137,5 milliárd forintos hiánnyal, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 0,6 milliárd forintos többlettel, míg az elkülönített állami pénzalapok 17,2 milliárdos hiánnyal zártak.

A múlt év márciusában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 230,9 milliárd forint volt, az első három hónapban a hiány 517,5 milliárd forintot tett ki, ami az akkori éves előirányzat 85,2 százalékával volt egyenlő.

Bevételek

A központi költségvetés március havi bevételei az előző év azonos hónapjához képest 223 milliárd forinttal nagyobb összegben alakultak. A magasabb teljesülés hátterében egyrészt egyes adóbevételek – főként az általános forgalmi adó ‑ előző évet meghaladó befizetései, valamint az idén bevezetett új adónemekből befolyt bevételek, másrészt pedig a központi költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok magasabb összegű bevételei állnak.

Kiadások

A központi költségvetés március havi kiadásai 125 milliárd forinttal magasabb összegben teljesültek, mint az elmúlt év azonos hónapjában, mely elsősorban a költségvetési szervek és szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásainak idei nagyobb összegű teljesülésével függ össze. A költségvetési szervek bevételeinek és kiadásainak alakulásában kiemelt szerepet játszanak a 2012. május 1-jétől, valamint a 2013. január 1-jétől átvett önkormányzati intézmények.

Kamategyenleg

A kamatkiadások 2013 márciusában 75,5 milliárd forintot tettek ki, 14,7 milliárd forinttal kevesebbet, mint az előző év megfelelő időszakában, a kamatbevételek pedig 6,6 milliárd forintos szintet értek el, 4,6 milliárd forinttal kevesebbet az előző évinél. A nettó kamatkiadás (68,9 milliárd forint) így összességében 10,1 milliárd forinttal tér el az előző év hasonló időszakához képest, mely elsősorban a kamatfizetések éven belüli eltérő lefutásával magyarázható.

TB Alapok

A társadalombiztosítási alapok idén márciusi 0,6 milliárd forintos szufficitje a Nyugdíjbiztosítási Alap 1,7 milliárd forintos többletéből, valamint az Egészségbiztosítási Alap 1,1 milliárd forintos hiányából tevődik össze. 2012 március hónapjában az Alapok együttes hiánya 3,6 milliárd forintot tett ki. A különbség elsősorban bevételi oldalon jelentkezett, az előző évinél magasabb összegben teljesültek többek között a Nyugdíjbiztosítási Alap szociális hozzájárulási adó- és járulékbevételei, az egészségügyi hozzájárulások, valamint az Egészségbiztosítási Alap költségvetési támogatásai, térítései is. Ez utóbbi jogcím a 2013-tól már a munkahelyvédelmi akciótervvel összefüggő hozzájárulásokat is tartalmazza.

Elkülönített állami pénzalapok

Az elkülönített állami pénzalapok március havi 17,2 milliárd forintos hiánya az előző év azonos hónapjához képest kedvezőtlenebb lett. Az alapok összes bevételei 4 milliárd forinttal alacsonyabban, kiadásai pedig 21,4 milliárd forinttal magasabban teljesültek az előző év azonos hónapjának értékéhez képest. A bevételek közül a Nemzeti Foglalkoztatási Alap szakképzési hozzájárulás bevételéből folyt be kevesebb. A bevallók az éves elszámolás keretében jelentős összeget igényeltek vissza, ami csökkentette a márciusi bevételt. Ezen felül az Alap a szociális hozzájárulási adóból az idén már nem részesül. A kiadások közül a Nemzeti Foglalkoztatási Alap Start-munkaprogram teljesítése alakult magasabb összegben, tekintettel arra, hogy idén az előző hónapokra tervezett kifizetések nagy része március hónapban realizálódott.

Az államháztartás központi alrendszerének március havi főbb pénzforgalmi adatai a következők:

 

 

Forrás: NGM

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG