3p
Finoman szólva sem Hillary Clinton vágyai szerint alakul egyelőre a voksolás, a fogadóirodáknál és az elemzőknél is megváltoztak az esélyek. Nagyon komoly meglepetés van készülőben az Egyesült Államokban, Floridában óriásit égtek a demokraták, most tényleg abban kell reménykedniük, hogy a konzervatív republikánusok is utálják Trumpot. Szorul a hurok.
EPA/JUSTIN LANE

Megnéztük, hogy mi a helyzet a billegő és elsőre biztosnak tűnő államokkal, a RealClearPolitics szerint itt kell majd nagyon figyelni:

1. Florida

Itt 99,2 százalékos feldolgozottságnál úgy tűnik, hogy eldőlt a meccs, Donald Trump behúzta a csatatér huszonkilenc elektorát.

2. Ohio

Ugyan még csak 66,6 százaléknál állnak a számlálásban, a helyzet nem néz ki túl fényesen Hillary Clinton szempontjából, a Politico szerint már majdnem ötszázezer szavazat a különbség.

3. Michigan

Itt már sokkal jobbnak tűnik a kép, ugyanis a szavazatok harmadának feldolgozása mellett csak három százalékkal vezet Donald Trump, ezt egyáltalán nem nehéz megfordítani.

4. Pennsylvania

Végre egy jó hír a demokratáknak: a szavazatok több mint felét feldolgozták, és Clinton előnye megtapadt négy százalék körül.

5. New Hampshire

Mérhetetlenül lassan számolják a szavazatokat az államban, még csak most tartanak félúton, az állás egyébként ide-oda billeg, most éppen a Politico szerint Trump van elől.

6. Maine

Itt Clinton négy százalékos előnye csak tízezer szavazatot jelent, ráadásul a szavazatok harmadát dolgozták fel.

7. Észak-Karolina

Clinton viszonylag sokáig tudott vezetni az egyik legfontosabb hintaállamban, de 82 százalékos feldolgozottságnál már Donald Trump felé billent a 15 elektor sorsa.

8. Virginia

Itt végül nagy mentéssel behúztak 13 elektort a demokraták, más kérdés, hogy a jelenlegi állás szerint ez se sok mindenre lesz elég.

9. Colorado

A liberális fellegvárban borítékolható volt a viszonylag sima Clinton-győzelem, és ez így is maradt a tényleges választáson is, 59 százalékos feldolgozottság mellett már kék az állam.

10. Arizona

Itt kell majd nagyon figyelni, mivel a hagyományos republikánus államnak az a John McCaine a szenátora (ő egyébként most is nyert), aki ki nem állhatja Donald Trumpot, és kampányolni sem volt hajlandó mellette. 23,6 százalékos feldolgozottságnál járunk jelenleg, a különbség csak 40 ezer, azaz itt még nagyon komoly fordulatok jöhetnek, ráadásul 11 elektori helyről van szó.

11. Iowa

Az inkább demokrata kötődésű hintaállamban egyelőre Clintonnak áll a zászló, a demokrata jelölt kicsit több mint öt százalékkal vezet.

12. Wisconsin

Az állam elsőre viszonylag biztosnak tűnt Clintonnak, most viszont rendesen megszorongatja Donald Trump, a republikánus kicsit több mint ötvenezer szavazattal vezet, és a voksok hatvan százalékát már feldolgozták.

13. California, Hawaii

A demokraták két fellegvárában ezúttal sincsen meglepetés, az 55 elektort azonnal odaadták Hillary Clintonnak, csakúgy, mint Hawaii négyét is.

Messze még a vége

Ezzel egyébként most szoros az állás, Clintonnak 190, Trumpnak 186 elektora van, a győzelemhez 270-re van szükség. Most a csatatér államokon a sor.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
Makro / Külgazdaság Összeült az EKB, de a kamat ezt meg sem érezte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 16:46
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
Makro / Külgazdaság Elképesztő csúcsokat döntött az üzleti és főleg a fogyasztói bizalom idehaza
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:57
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – a EU támogatásával és módszertanával végzett – felmérése szerint, júliusban a fogyasztók és az üzleti szféra hangulata egyaránt javult. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe szűk három ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, s így négy és féléves csúcsára ért fel.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: újabb tengeri folyosó lehetetlenült el
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:12
Nem futnak be hajók az ukrán fekete-tengeri kikötőkbe, miután a hajótulajdonosok felfüggesztették szállításaikat az orosz támadások veszélye miatt – közölte szerdán az ukrán mezőgazdasági miniszter, Tarasz Viszockij.
Makro / Külgazdaság Fontos döntés előtt áll az eurózóna, erre figyelnek ma a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:18
Érkezik az Európai Központi Bank (EKB) júliusi kamatdöntése. 
Makro / Külgazdaság Nagyot ugrott az európai kulcságazat, ez már a kilábalás jele?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 10:59
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett – közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
Makro / Külgazdaság Élőben az MNB-alapítványos nyomozásról – ma délután kérdezheti Ligeti Miklóst a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:17
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Ismét elszabadult az olajpiac, ez áll a háttérben
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 06:59
Az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen – közölte szerdán a Középső Parancsnokság (CENTCOM). Eközben a jemeni húszi felkelők csütörtökön bejelentették, hogy rakéta- és dróntámadást hajtottak végre két szaúdi olajszállító tanker ellen a Vörös-tengeren.
Makro / Külgazdaság Átlépte a 150 ezres álomhatárt az Ausztriában dolgozó magyarok száma
Kollár Dóra | 2026. július 23. 05:44
A nyári szezonban tovább nőtt a kint dolgozók száma.
Makro / Külgazdaság A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:49
A miniszterelnök Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel közösen szállt fel egy menetrendszerinti vonatra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG