5p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Továbbra is szépen látszik, hogy mi történik az országgal az uniós pénzek nélkül. Az előző év azonos időszakához képest 24 százalékkal maradt el a beruházások volumene.

2016 negyedik negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 24%-kal elmaradt az előző év azonos időszakitól, ezen belül a költségvetési szervek beruházásai szűkültek nagyobb mértékben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Ahogy korábban is, a visszaesés az EU költségvetési ciklusainak váltásával van összefüggésben.

2016. év egészében a beruházási teljesítmény 20%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A nemzetgazdasági ágak többségében csökkent a beruházások volumene, de az uniós források által kevésbé érintett területeken növekedés mutatkozott, így a feldolgozóiparban 7,0, a kereskedelem, gépjárműjavításban 10,0%-kal bővültek a beruházások éves szinten.

2016 negyedik negyedévében az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint a beruházások 0,4%-kal növekedtek.

Ciklusváltás

Az előző év azonos időszakához képest tapasztalt 24 százalékos volumencsökkenés az indoklás szerint a 2014-20-as uniós ciklus döcögő beindulása miatt történik: míg a bázisidőszakban a 2007–2013-as periódus projektjeinek záró munkálatai miatt kiemelkedő beruházási teljesítmény valósult meg, addig a tárgyidőszakban kifizetett, a 2014–2020-as ciklushoz tartozó, jelentős összértékű projektek többsége még nem realizálódott tárgyi eszköz beruházásokban.

Hatalmas visszaesés az önkormányzatoknál

  • A gép- és berendezés-beruházások volumene 18, az építéseké 30%-kal esett vissza.

  • A beruházások közel hattizedét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében (elsősorban az állami tulajdonú vállalkozások mérséklődő forrásai következtében) 5,9, az egytizedet teljesítő költségvetési szerveknél 71%-kal elmaradt a beruházási teljesítmény volumene az egy évvel korábbitól.

  • A nemzetgazdasági ágak többségében csökkent a beruházási aktivitás, a legnagyobb mértékben (87%-kal) – a korábbi negyedévekhez hasonlóan – a vízellátás, szennyvíz gyűjtése, hulladékgazdálkodás ágban, aminek oka az EU-forrásból finanszírozott ivóvízjavító, szennyvíztisztító és hulladékkezelő fejlesztési projektek hiánya.

  • Az uniós források felhasználásával megvalósított fejlesztések 2015. végi befejeződésével nagymértékben csökkentek a beruházások a humán egészségügyi és szociális ellátásban (86%), a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás ágban (56%), valamint az oktatásban (58%).

  • A szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene 31%-kal visszaesett, amiben szerepet játszottak a városi tömegközlekedéssel és a vasúti szállítással kapcsolatos alacsonyabb fejlesztési források is.

  • A villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás területén a beruházások 24%-kal maradtak el a bázisidőszakitól, elsősorban az áramelosztó hálózatot érintő jelentős fejlesztések korábbi lezárulása következtében.

  • Az építőiparban tevékenykedő gazdasági szervezetek beruházásai 15%-kal csökkentek. A mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat beruházási teljesítménye – elsősorban az egyéni gazdaságok kisebb aktivitásából fakadóan – 5,2%-kal csökkent.

  • A beruházások általános visszaesése ellenére néhány nemzetgazdasági ágban bővültek a fejlesztések. Közülük a kereskedelem, gépjárműjavítás ágban – a kiskereskedelmi üzletek értékesítési volumenének hosszabb ideje tartó emelkedése mellett – a beruházási teljesítmény 14%-kal növekedett.

  • A nemzetgazdasági beruházások háromtizedét realizáló feldolgozóipar fejlesztései – annak ellenére, hogy számos kiemelt nagyberuházás ért véget az előző időszakokban – 2,3%-kal meghaladták az egy évvel korábbit. Az alágak több mint felénél nőtt a beruházási aktivitás. Jelentősen bővült az új tárgyi eszközökbe történő invesztíció a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása, az élelmiszer, ital, dohánytermék gyártása, a fafeldolgozás és a gyógyszergyártás területén.

  • Az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ágban a beruházási volumen 3,5%-kal emelkedett, ami a lakásépítések és -felújítások nagymértékű növekedésének, valamint az üzleti (például iroda és raktár) ingatlanfejlesztések mérsékelt csökkenésének együttes eredménye.

2016-ban az előző évhez képest:

  • A nemzetgazdasági beruházások volumene 20%-kal csökkent, ezen belül a gép- és berendezés-beruházások 6,6, az építési beruházások 32%-kal estek vissza.

  • A beruházások közel hattizedét adó, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 8,9, a költségvetési szervezeteknél 63%-kal zsugorodott a beruházási teljesítmény.

  • Négy nemzetgazdasági ágban bővültek a beruházások, a legnagyobb mértékben (17%-kal) a – viszonylag kis részarányú – pénzügyi, biztosítási tevékenység területén, ahol új számítástechnikai eszközök beszerzései is növelték a teljesítményt.

  • Növekedett a beruházási teljesítmény volumene az összérték egyharmadát realizáló feldolgozóiparban (7,0%), valamint a szintén jelentős súlyt képviselő kereskedelem, gépjárműjavítás nemzetgazdasági ágban (10,0%).

  • A művészet, szórakoztatás, szabadidő nemzetgazdasági ág beruházásainak bővülését (9,0%) a sporttal kapcsolatos fejlesztések – elsősorban a versenysporttal kapcsolatos nagyberuházások – eredményezték.

  • Számottevően csökkentek a beruházások a vízellátás, szennyvíz gyűjtése, hulladékgazdálkodás ágban (81%), a humán-egészségügyi és szociális ellátásban (75%), a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás területén (44%), valamint az oktatásban (40%).

  • A nagy súlyú nemzetgazdasági ágak közül a szállítás, raktározás beruházási teljesítménye – elsősorban az uniós forrásból finanszírozott útépítések és útfelújítások mérséklődése miatt – ugyancsak visszaesett (42%-kal).

  • Az év egészét tekintve csökkent a beruházási aktivitás a mezőgazdaság (7,5%), a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység (19%), valamint az építőipar (11%) nemzetgazdasági ágakban is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 13:20
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Makro / Külgazdaság Véget érni látszik a németeket sújtó átok
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 12:35
A német gazdaság három év után először bővült 2025-ben, mivel a fogyasztók és a kormányzati kiadások növekedése elkezdte táplálni az eddig lassú fellendülést.
Makro / Külgazdaság László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. január 15. 10:10
A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Megint megszólalt Trump Venezueláról
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 08:41
Donald Trump szerint Venezuelának célszerű lenne az OPEC tagjának maradnia, ugyanakkor elmondása szerint nem világos számára, hogy ez az Egyesült Államok érdekeit szolgálja-e. A kérdésről Washington eddig nem egyeztetett Caracassal.
Makro / Külgazdaság Kiütős számok jöttek a magyar iparról
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 08:31
Az ipari termelés volumene 2025 novemberében 5,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index hasonló adatot mutat. Visszaesés következett be a feldolgozóipari alágak döntő többségében. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2,0 százalékkal kisebb volt a 2025. októberinél.
Makro / Külgazdaság Az OECD-n kívüli országok húzhatják az olajkereslet növekedését
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 18:14
Idén napi 1,4 millió hordóval, jövőre további 1,3 millió hordóval emelkedhet a globális olajkereslet az OPEC előrejelzése szerint. A szervezet a világgazdaság növekedési ütemével kapcsolatban is előrejelzéseket adott az idei és a jövő évre.
Makro / Külgazdaság Elkezdődött az új birodalomépítés korszaka, Venezuela csak az első lépés
Imre Lőrinc | 2026. január 14. 16:07
Az olajról, Kínáról, és az új birodalomépítési törekvésekről szólt az Egyesült Államok venezuelai beavatkozása – erről beszélt a Bécsben már 31. alkalommal megrendezett Közép- és Kelet-európai Fórumon az UniCredit Befektetési Intézetének igazgatója. Edoardo Campanella a lapunknak adott interjúban a dél-amerikai ország mellett kitért Grönland helyzetére is. Illetve azt is megtudtuk, hogy hol zárhat idén a magyar növekedés régiós összevetésben.
Makro / Külgazdaság Élő beszélgetés László Csabával – a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 15:16
A volt pénzügyminiszter, közgazdász, fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött az elektromos fordulat az Audinak
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 11:16
Az elektromos modellek megrendelései mintegy 58 százalékkal ugrottak meg.
Makro / Külgazdaság Közel háromszorosa a román infláció a magyarnak
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 10:42
Decemberben 9,69 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG