3p
Két hónap leforgása alatt a várólistákon szereplő páciensek száma közel harmadával csökkent. Bár a folyamat első ránézésre kedvező, a háttérben főként az új szabályok életbe lépése játszik szerepet, melynek másik következményeként az előjegyzési listán szereplők száma ugrott meg.
A MH Honvédkórház I. Fázisú Klinikai Farmakológiai Laboratóriumának egyik kezelőszobája (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Jelenleg Magyarországon 26 353-an várnak valamilyen orvosi beavatkozásra - írja az mfor.hu a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő várólista nyilvántartására hivatkozva. A szám 3297-tel kevesebb az előző havinál, a márciusi állapothoz képest pedig 10 347 fős apadás figyelhető meg. A drasztikus csökkenésnek azonban csak első ránézésre lehet maradéktalanul örülni, minden jel arra utal ugyanis, hogy bár áprilistól új jogszabályok léptek életbe a várólistákra vonatkozóan, ez egyelőre csak a páciensek "átsorolásában" mutatkozik meg. A NEAK honlapján ugyanis nemcsak a várólistákat, hanem az előjegyzési listákat is le lehet kérdezni, az utóbbin szereplők száma pedig a többszörösére emelkedett. Míg korábban összesen 3-4000-en szerepeltek az előjegyzési listákon, jelenleg már több mint 11 ezer pácienst tart nyilván a rendszer.

Drasztikusan nőtt többek között a diagnosztikus szívkatéterezésre előjegyzettek száma: míg korábban a 100-at sem érte el, jelenleg 1244 pácienst jelez a NEAK adatbázisa. Jelentős megugrás volt a térdprotézis műtéteknél is: 590-ről néhány hónap leforgása alatt 1285-ra nőtt a betegek száma.

Mint az ismert, április elsejétől a NEAK jelentős szigorításokat léptetett életbe, melynek értelmében az intézményeknek a lehető legkorábbi időpontra kell besorolniuk a betegeket, amit egy szoftver fog ellenőrizni. Az új rendszerben az az orvos, aki a legkorábbi szabad hely helyett későbbre adna időpontot a betegének, hibajelzést kap és a rendszer nem is engedi majd programba venni a beteget. Ha pedig egy pácienst a számára eredetileg foglalt időpontnál előbbre vesznek a műtőben, annak ellátását a biztosító nem fizeti ki mindaddig, amíg nem tisztázódik, mi okból történt az előresorolás. A szükséges módosítások elvégzésének hiányában pedig pénzbüntetéssel sújthatják az érintett intézményt.

A várólisták és előjegyzési listák átrendeződésére a nemrég eszközölt rendszerbeli változások adnak magyarázatot - tájékoztatta a lapot a NEAK.

"A várólista nyilvántartási rendszerben az elmúlt időszakban a várakozók száma jelentősen csökkent, miközben az előjegyzett betegek száma emelkedett. Ehhez a változáshoz jelentősen hozzájárult a közelmúltban életbe lépett új szabályozás, valamint a várólistát kezelő informatikai rendszerünkben bevezetett új figyelmeztető funkciók is. Ennek hatására a kórházak regisztrálási gyakorlatában a két kategória kezelése jelentősen javult, ezzel magyarázható az átrendeződés."

További részletek az mfor.hu-n.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG