3p
A Westminster-hídon gázolt egy személyautó, majd megszúrtak egy rendőrt a londoni Parlamentnél. A támadót lelőtték, a miniszterelnököt kimenekítették. A rendőrség megerősítette: terrortámadásként kezelik az ügyet.
Rendőrautók állnak a brit parlament épületénél, ahol lövöldözés történt 2017. március 22-én. Az első jelentések több sebesültről szólnak, a parlament és a vele szomszédos képviselőház épületét a rendőrség kiürítette. (MTI/AP/Victoria Jones)

Egyelőre még nem lehet pontosan tudni, hogy a gyalogosokat gázoló autó sofőrje volt-e az, aki megpróbált bejutni a Parlament alsóházába, leszúrta a rendőrt, majd pár másodperccel később lelőtték. A Metro térképen foglalta össze az események sorrendjét:

A BBC információi alapján a merénylőn kívül legalább egy halálos áldozata van az eseményeknek, a többi sérült között sok a súlyosnak látszó eset. Egy súlyos sebesültet a Temzéből mentettek ki. A helyszínre egy mentőhelikopter is érkezett, közvetlenül a Parlament előtt szállt le. A leszúrt rendőr életéért elsőként egy parlamenti képviselő kezdett küzdeni: Tobias Ellwood a mentők kiérkezéséig lélegeztette a sebesültet.

A Scotland Yard közlése szerint már folyik a vizsgálat a terrortámadás ügyében, városszerte megemelik a rendőri jelenlétet. A Parlament alsóháza éppen ülésezett a támadás idején, a képviselők csak jóval a támadás után hagyhatták el az épületet. Theresa May brit miniszterelnököt a hírek szerint egy ezüst színű Jaguarral menekítették el a helyszínről, a hivatalos közlés azonban csak annyit tartalmazott, hogy biztonságban van a kormányfő.

A közelben lévő London Eye óriáskereket is leállították, a turisták a fülkékben rekedtek, csak később hagyhatták el a helyszínt.

Éppen ma egy éve történt a brüsszeli terrortámadás-sorozat, amikor öngyilkos merénylők a reptéren és egy metróállomáson robbantottak bombákat. Akkor 32-en meghaltak és több mint 300-an megsebesültek. A brüsszeli támadásokat az Iszlám Állam vállalta magára.

A brit rendőrség azt kéri mindenkitől: őrizzék meg a józan eszüket és ne posztoljanak a közösségi médiában képeket és videókat a sérültekről.

Fotó: EPA/Andy Rain

Honnan tudhatjuk, hogy jól vannak szeretteink?

A Facebook bekapcsolta a Safety check funkciót, Londonban tartózkodó ismerőseink ennek segítségével tudathatják, hogy biztonságban vannak. A safety check-et korábban párizsi, berlini, pakisztáni terrortámadásoknál használta a közösségi oldal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság India fityiszt mutat Trumpnak, kitartanak az orosz olaj mellett
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 10:22
Nem változtatnak a beszerzési politikán a büntetővám árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság A nagy amerikai-uniós-orosz LNG-játszma: ki lőheti lábon saját magát?
Litván Dániel | 2025. augusztus 3. 05:58
A semmiből futott fel gigászi léptékűre az amerikai LNG-export Európába. De az unió csak blöffölt a további vállalásokkal, Trump pedig az egész üzletágat veszélybe sodorhatja – Oroszország pedig vár.
Makro / Külgazdaság Ausztriában sincs kolbászból a kerítés: több mint egyéves csúcsra pörgött az infláció
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:46
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,5 százalék, tavaly április óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter bejelentette, hogy mit lépnek a nagy vámmegállapodásra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:16
A kormány munkacsoportot hozott létre tíz stratégiai partnervállalattal az amerikai-európai vámmegállapodás negatív következményeinek kiküszöbölése érdekében – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Makro / Külgazdaság Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:51
45 milliárd forintot már kifizettek.
Makro / Külgazdaság Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:17
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul.
Makro / Külgazdaság Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Aggasztó jelek: gyengélkedik a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:29
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 50,7.
Makro / Külgazdaság Volt jegybankelnök: Jobb az óvatosság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:05
Bod Péter Ákos a hitelezési folyamatokat mutatta be közelebbről.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor élőben jelentette be: két új akcióterv jön
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:47
Az állami médiában beszélt a miniszterelnök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG