4p
A Scotland Yard tájékoztatása szerint négyen meghaltak és legalább húszan súlyosan megsérültek a London belvárosában szerdán elkövetett merényletben.
Fotó: EPA/Andy Rain

Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárításért felelős főparancsnok-helyettese szerda esti sajtótájékoztatóján elmondta: a halálos áldozatok között van egy rendőr, akit a támadó a parlament épületénél megkéselt. A merénylőt a parlamentnél járőröző rendőrök lelőtték.

A főparancsnok-helyettes szerint a rendőrség jelenleg abból a feltételezésből indul ki, hogy egy merénylő volt. Személyazonosságáról a hatóságok egyelőre semmit nem közöltek. Nem sokkal korábban olyan médiaértesülések is felmerültek, hogy a merénylethez használt járműben ketten ültek.

Hogyan zajlott a támadás?

Mark Rowley elmondta: a merénylő a brit parlament melletti Westminster-hídon először a gyalogosok közé hajtott, majd járművével a parlament híres óratornya, a Big Ben mellett a híd korlátjának ütközött.
Ezután megpróbált bejutni a parlament épületébe, és eközben megkéselte a parlament kapuját őrző járőrosztag egy tagját, aki a helyszínen meghalt.

A fegyveres rendőri egység másik tagja lelőtte a támadót - mondta a Scotland Yard főparancsnok-helyettese.

Kordonnal zártak le egy utat a brit parlament londoni épülete közelében, ahol lövöldözés történt 2017. március 22-én. Az első jelentések több sebesültről szólnak, a parlament és a vele szomszédos képviselőház épületét a rendőrség kiürítette. (MTI/AP/Victoria Jones)

Legalább 20 sérült

A szerdai londoni merénylet után a francia miniszterelnök közölte, hogy a sérültek között francia iskolás gyermekek is vannak. A parlamenttel szemközt lévő St. Thomas kórház orvosai a médiának arról számoltak be, hogy az odaszállított sérültek közül többnek az állapota válságos.

Az egyik sérültet a Temzéből mentették ki; ő valószínűleg a gyalogosokat gázoló autó elől menekülve ugrott a folyóba.

Rendőrautók állnak a brit parlament épületénél, ahol lövöldözés történt 2017. március 22-én. Az első jelentések több sebesültről szólnak, a parlament és a vele szomszédos képviselőház épületét a rendőrség kiürítette. (MTI/AP/Victoria Jones)

A miniszterelnököt kimenekítették

Theresa May miniszterelnök a támadás idején a parlament épületében tartózkodott, de a Scotland Yard egyik terrorelhárító egységének kíséretében, szolgálati járművével visszatért a közeli Downing Streetre.

May szerda estére összehívta a kormány rendkívüli események idején ülésező tanácskozó csoportját (COBRA).

Kordonnal zártak le egy utat a brit parlament londoni épülete közelében, ahol lövöldözés történt 2017. március 22-én. Az első jelentések több sebesültről szólnak, a parlament és a vele szomszédos képviselőház épületét a rendőrség kiürítette. (MTI/AP/Victoria Jones)

Borítékolható volt, hogy támadás lesz

Mark Rowley alig két héttel ezelőtt jelentette be, hogy a Scotland Yard kampányt indított a lakosság aktív bevonására a terrorcselekmények megakadályozását célzó információszolgáltatásba. A kezdeményezést bevezető március 6-ai tájékoztatóján elmondta: a hatóságok 2014 júniusa óta 13 potenciális terrorakciónak vették elejét, és ötszáz terrorellenes nyomozás van folyamatban.

A Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetője annak idején elmondta azt is, hogy a brit szolgálatok 2014 óta átlagosan csaknem minden nap őrizetbe vettek egy-egy embert terrorcselekmények előkészítésének gyanújával.

Március eleji sajtótájékoztatóján kijelentette: az elhárító ügynökségek figyelme a meglehetősen egyszerűen végrehajtható késeléses támadásoktól a járművekkel megkísérelt merényleteken át a tűzfegyverrel elkövetett terrorcselekmények lehetőségéig terjed.

2005 óta nem élt meg ilyet London

A szerdai támadás a legsúlyosabb terrorcselekmény Londonban azóta, hogy 2005. július 7-én négy öngyilkos merénylő pokolgépeket robbantott három londoni metrószerelvényen és egy városi buszon, 52 ember megölve és több mint hétszázat súlyosan megsebesítve.

Kapcsolódó cikkeinket itt találja >>

Fotó: EPA / Andy Rain
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vészhelyzet a Hormuzi-szorosban: találat ért egy hajót
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 13:54
A híradások ellentmondóak, de az biztosnak látszik, hogy találat ért egy kereskedelmi olajtankert a Hormuzi-szorosban. 
Makro / Külgazdaság Újabb csapást szenvedett el a tengeren Oroszország
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 11:07
Belgium lefoglalt egy olajszállító tartályhajót, az orosz „árnyékflotta” egy feltételezett tagját.
Makro / Külgazdaság Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
Kollár Dóra | 2026. március 1. 06:49
Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.
Makro / Külgazdaság Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:01
Februárban a vártnál kevésbé nőttek a fogyasztói árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált, előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:03
Szlovákiával közösen állít fel és küld Ukrajnába vizsgálóbizottságot a magyar kormány. Vajon beengedik őket?
Makro / Külgazdaság Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
 Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG