2p

Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előző havival megegyezően 4,0 százalék volt októberben – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) szerdán közzétett adataiból.

A végleges adatok szerint 2025 októberében az osztrák infláció az előzetes becslésnek megfelelően az előző havival azonos, 4,0 százalék volt.

Az infláció fő hajtóereje továbbra is az energiaárak, valamint az éttermi szolgáltatások árának emelkedése volt – nyilatkozta Manuela Lenk, az osztrák statisztikai hivatal vezérigazgatója.

Az osztrák statisztikai hivatal közleménye szerint októberben az infláció legfőbb hajtóereje a lakhatás és közműdíjak előző havi 6,0 százaléknál gyorsabb ütemű, 6,6 százalékos drágulása volt. A vendéglátóiparban az áremelkedés 6,0 százalékos éves üteme továbbra is jócskán meghaladta az összesített inflációt, egy hónappal korábban 6,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel.

Az infláció harmadik legnagyobb hajtóereje az élelmiszerek és alkoholmentes italok gyorsuló ütemű, 4,0 százalékos drágulása volt az előző havi 3,9 százalékos áremelkedést követően. Havi bázison 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Ausztriában októberben, miután szeptemberben 0,2 százalékos havi csökkenést jegyeztek fel.

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) éves növekedési üteme az előző havi 3,9 százalékról 4,0 százalékra gyorsult októberben, havi szinten pedig 0,5 százalékos emelkedést regisztráltak az előző havi stagnálást követően.(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kevesebb lett a foglalkoztatott, több a munkanélküli Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 08:30
Ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság 100 ezren sztrájkolnak szombatig Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 07:59
Leáll a tömegközlekedés nagy része, nem haladnak az egyeztetések.
Makro / Külgazdaság Péntek hajnaltól dübörög a Budapest-Belgrád vasút
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 06:39
Elindult a rendszeres teherforgalom a vonalon.
Makro / Külgazdaság Nincs okunk örömre, még az uniós átlagtól is lemaradtunk
Dobos Zoltán | 2026. február 27. 05:44
Nem hozta meg a várva várt áttörést a hazai gazdaságban 2025 utolsó negyedéve sem. Mind negyedéves, mind éves összevetésben az uniós átlag alatt teljesítettünk, és még V4-es társaink közül is mi voltunk a leggyengébbek. Fordulatot talán a hazai jegybank kamatvágási lépései hozhatnak.
Makro / Külgazdaság Valamit babrált Mészáros Lőrinc a vagyonkezelő alapítványán
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 19:14
Száznyolcnál megállt a vagyonkezelő alapítványok szaporodása, de  ez nem jelenti azt, hogy nem történik velük semmi.
Makro / Külgazdaság Navracsics Tibor: Nincs értelme a befagyasztott uniós forrásokról tárgyalni a választásokig
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 15:41
A brüsszeli Általános Ügyek Tanácsán vett részt Navracsics Tibor, és arról is beszélt, hogy Magyarország nem fogadja el a következő hétéves uniós költségvetés tervezett szerkezetét. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, miért is járt Szijjártó Péter Washingtonban (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 13:43
Tizenkét kelet-közép-európai állam, köztük Ukrajna képviselője is aláírta azt a földgázegyezményt, amihez Szijjártó Péter is hozzájárult Washingtonban. Állítólag az ígéretek között szerepel az orosz gázellátás kiküszöbölése is, az európai politikai irányvonalnak megfelelően. 
Makro / Külgazdaság Rég voltak már ilyen bizakodóak a magyar fogyasztók
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:34
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint februárban a fogyasztók kilátásai érezhetően javultak, míg a cégeké gyakorlatilag nem változtak januárhoz képest. A kilátások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe 1 ponttal emelkedett. 
Makro / Külgazdaság Kapott-e fenyegetést a magyar energetikai infrastruktúra? Gulyás Gergely kitérő választ adott
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:33
A csütörtöki Kormányinfó Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter több fontos részletet is elárult a napokban mindenki legjobban érintő témákban.
Makro / Külgazdaság Erősen indult az év a hazai turizmusban
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 08:30
A turisztikai szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel 66,4 milliárd forint volt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG