1p
A demokraták és a republikánusok közötti tárgyalások teljes kudarca után helyi idő szerint péntek este életbe lépett a drasztikus, 85 milliárd dolláros automatikus költségvetés-csökkentés az Egyesült Államokban. A büdzsécsökkentés Barack Obama elnök aláírásával lépett hatályba - jelentette be késő este a Fehér Ház.

A jelenlegi költségvetési évre vonatkozó csökkentés beláthatatlan károkat okozhat az amerikai gazdaságnak. Az Egyesült Államokban munkahelyek százezrei kerülnek veszélybe, és az amúgy is lassú amerikai gazdasági növekedés minden bizonnyal tovább fékeződik. Becslések szerint a költségvetési tételek visszafogása csaknem 800 ezer állás megszűnésével jár majd, és szeptember 30-ig várhatóan 0,5 százalékkal fogja vissza az amerikai gazdaság növekedésének az ütemét. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra figyelmeztetett, hogy megszorítás lelassítja a világgazdaság növekedését is.

Kudarcba fulladtak a tárgyalások

Barack Obama elnök és a kongresszusi vezetők pénteken még egy megegyezési kísérletet tettek a kudarc elkerülése érdekében, az egyeztetés azonban sikertelen volt. Az elnök a költségvetési hiányt a megszorítások mellett a leggazdagabb amerikaiaknak és az egyes cégeknek nyújtott adókedvezmények eltörlésével szerette volna csökkenteni, a republikánusok viszont nem kívántak új adókba belemenni.

Obama a kongresszusi republikánusokat hibáztatta a kudarc miatt. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy választóik nyomására előbb vagy utóbb vissza fognak térni a tárgyalóasztalhoz. 

Az amerikai költségvetés tételeinek kényszerű, az elnöki aláírással életbe lépett 85 milliárd dolláros (majdnem 20 billió forint) csökkentésének végrehajtása szombaton kezdődik. A hét hónapra vonatkozó megszorítások terhét több mint felerészben a Pentagonnak kell viselnie, a tételek fennmaradó része a többi tárca és közintézmény között oszlik meg.

Az IMF felülvizsgálja a növekedési előrejelzését

A költségvetés automatikus csökkentéséről még 2011-ben, az adósságplafon emeléséről folytatott tárgyalásokkal összefüggésben állapodtak meg a felek, abban bízva, hogy a törvénybe foglalt intézkedés ösztönző erővel hat majd a szelektív deficitcsökkentésről folytatott tárgyalásokra.

William Murray, az IMF szóvivője még csütörtökön kijelentette, hogy a washingtoni politikai zsargonban sequester (lefoglalás) néven emlegetett automatikus költségvetési megszorítás életbe lépése esetén a valutaalap kénytelen lesz felülvizsgálni az Egyesült Államokra vonatkozó növekedési előrejelzését. Az IMF jelezte: várhatóan legkevesebb 0,5 százalékponttal csökkenti majd a 2013-ra jósolt 2 százalékos növekedési adatot, ha a büdzsécsökkentést maradéktalanul végrehajtják.

Az NBC és a The Wall Street Journal korábban közzétett közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak 53 százaléka támogatta a tervezett, vagy az annál nagyobb mértékű költségvetési megtakarításokat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság A szebbik arcát vette elő az olasz infláció
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:22
Olaszországban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 1,0 százalékkal, 2024 októbere óta a leglassabb ütemben nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett előzetes adataiból.
Makro / Külgazdaság Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:03
Az utolsó képalkotó berendezéseket is megvette az állam a magánegészségügyi cégektől. Hiszen 2025. november 1-jétől csak állami intézményben végezhetőek ezek a vizsgálatok. 
Makro / Külgazdaság Van ok az örömre az euróövezetben, ha az inflációra néznek
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:23
Javult az adat.
Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
Makro / Külgazdaság Hogyan lesz ebből magyar gazdasági növekedés?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:01
Miközben a magyar gazdaság stagnált, más régiós országokban szárnyalt a GDP. Úgy tűnik, a magyar gazdaság irányítói nem találják a megfelelő irányt. Többek között ezekről beszélt kollégánk, Király Béla az ATV Start műsorában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG