3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Megerősítést nyert a korábbi kellemes meglepetés. A KSH közzétette a második becslést az első negyedéves GDP-re vonatkozóan, amely megegyezik az előzővel, tehát 3,5 százalék volt éves szinten. Szokás szerint a járműgyártás vitte a prímet, ami leginkább az autógyárakat jelentheti.

A szezonálisan kiigazított éves adat 3,2 százalék lett. Negyedévről negyedévre 1,1 százalékos volt a bővülés. A számok megegyeznek az előző becsléssel, amely annak idején kellemes meglepetést okozott a gazdasági elemzők körében, ők ugyanis csak 2,7 százalékos növekedést vártak.

A bruttó hazai termék 3,5 százalékos bővüléséhez az ipar 1,6, az építőipar 0,5 és a szolgáltatások 0,9 százalékponttal járultak hozzá – írja a KSH jelentése. A mezőgazdaság 0,2 százalékponttal mérsékelte a GDP emelkedését. A termékadók és támogatások egyenlegének változása 0,7 százalékponttal növelte a GDP-t. A háztartások tényleges fogyasztása 2014 I. negyedévében 1,6 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

Az I. negyedévben az ipar hozzáadott értéke 6,7, ezen belül a feldolgozóiparé 9,6 százalékkal nagyobb lett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A feldolgozóiparon belül a közútijármű-gyártás, illetve a hozzá kapcsolódó beszállító ágazatok nőttek jelentősen. A tavalyi csökkenés után a gyógyszergyártás is növekedett, az építőipar teljesítménye pedig 25,2 százalékkal emelkedett.

A mezőgazdaság hazai teljesítménye az előző évi magas bázist követően 5,8 százalékkal csökkent. A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 1,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás hozzáadott értéke 3,5 százalékkal emelkedett. A szállítás, raktározás ág teljesítménye 4,0 százalékkal nőtt, összhangban az ipar teljesítményével.

A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 2,1 százalékkal csökkent, ebben szerepet játszott az, hogy mind a vállalatok, mind a lakosság ebben a negyedévben is nettó hiteltörlesztő maradt, gyakorlatilag több hitelt fizettek vissza, mint amennyit felvettek – írja a statisztikai szervezet.

Az Európai Unió (EU-28) tagországainak együttes bruttó hazai terméke 0,3, Németország bruttó hazai terméke 0,8 százalékkal növekedett 2014 I. negyedévében az előző negyedévhez viszonyítva – teszik hozzá. Az NGM közleménye szerint Magyarország Lengyelországgal holtversenyben az első, a legnagyobb növekedést érte el. Ez igaz lehet a szezonálisan kiigazítatlan adatokra, amint azonban arról nemrég beszámoltunk, a szezonálisan korrigált számok szerint a harmadik.

(Forrás: KSH)
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG