3p
Míg szombaton egy észak-koreai diplomata az Amerikával való tárgyalásról beszélt, országa tegnap kilőtt egy rakétát, ami 2000 kilométer magasságig emelkedett, majd a kilövés pontjától 700 km-re ért a tengerbe, nem messze Japántól, és még közelebb Vlagyivosztokhoz. Ha így folytatják, nincs is olyan messze Kalifornia.
Katonai szakértők által KN-08-as interkontinentális ballisztikus rakétaként azonosított rakéták a kommunista Észak-Koreát megalapító Kim Ir Szen születése 105. évfordulójának alkalmából rendezett katonai díszszemlén a phenjani Kim Ir Szen téren 2017. április 15-én. (MTI/AP/Wong Maye-E)

Világbéke? Lárifári!

Miután a múlt hónapban Donald Trump említette, hogy akár találkozna is Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, most egy napig úgy tűnt, a másik oldal is kész a párbeszédre, jöhet a békés megoldás. Ez azonban csak trükk volt, rá egy napra már végre is hajtották a következő rakétakísérletet, ami teljes siker volt. 700 km-t tett meg a szerkezet, így az egyik fő ellenséget, Japánt most már bármikor elérhetik, ha jól tudnak célozni.

A rakéta az orosz partoktól 97 km-re esett a tengerbe, aminek a Fehér Ház szerint az oroszok nyilván nem örültek. Az amerikai hadsereg csendes-óceáni parancsnoksága azt mondta, hogy ez még nem minősült interkontinentális ballisztikus rakétának (ha annak minősülne, ígéretük szerint azonnal támadniuk kéne, hisz onnantól veszélyben az amerikai szárazföld). A japán védelmi miniszter szerint viszont egy új típusról van szó, ami 30 percig repült, a földfelszínen mérve 700 km-t tett meg, csakhogy közben 2000 km-es magasságot is elért.

Bármeddig ellőnek

Ezzel az eszköz nemcsak, hogy jócskán elhagyta a légkört, de ilyen magasra a Föld körüli pályára álló űrhajók sem mennek, nem beszélve a műholdakról. Ezt a magasságot épp az interkontinentális ballisztikus rakéták szoktak elérni, és a Reuters által idézett szakértők szerint csak azért nem ment sokkal messzebbre a rakéta, mert direkt magas szögben lőtték fel. Ha megfelelő szögben lövik ki, 4000 km-t is megtett volna, ami már nincs is annyira messze az áhított céltól, miután 6000 km fölött tekintik interkontinentálisnak a rakétákat.

Ha a japán becslés helytálló a most kilőtt rakéta pályáját illetően, akkor az azt jelzi, hogy az észak-koreai rakétatechnológia nagyot fejlődött. Az előző két teszt ugyan kudarcba fulladt, de szakértők figyelmeztettek, hogy a Phenjanban tartott katonai parádén mintha interkontinentális rakétát vonultattak volna fel. Erre sokan legyintettek, hogy az csak egy álca, egy interkontinentális rakétának látszó tárgy, de lehet, hogy tévedtek.

A selyemút tiszteletére

A kilövés akkora lett időzítve, amikor a világ java Kínában gyűlt össze, hogy az újabb Selyemút programot hallgassa, érdekesség, hogy Észak-Korea küldötte is részt vett a programon. Így Kim Dzsong Un mindjárt az együtt lévő társaságnak, egybegyűlt ellenségeinek mutathatta be legújabb attrakcióját (most már lényegében az egész világ az ellensége, Kínának is kínos az ügy). A közelebbieknek, mint Dél-Korea vagy Japán, mindegy, hogy interkontinentális vagy nem, ők már jó ideje veszélyben vannak, Amerika lesz elérhető, ha megvan a megfelelő hatósugarú rakéta.

Még azt kell megoldani, hogy a nukleáris töltetet elég kicsire összecsomagolják ahhoz, hogy beleférjen a rakéta robbanófejébe, és utána már élesben fenyíthetnek bárkit. Ennyit a tárgyalásokról és a világbékéről, Trumpnak most újra alaposan fel van adva a lecke. Közelebb a kaliforniai atomcsapás veszélye, mint gondolta, nincs több éve a szankciókkal és tárgyalásokkal való kísérletezésre.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az év egyik leggyengébb teljesítményét produkálta az ipar novemberben
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 08:30
Havi és éves alapon is csökkent az ipari termelés még tavaly novemberben Magyarországon. Októberhez viszonyítva 2 százalékkal, az egy évvel korábbihoz képest pedig 5,4 százalékkal mérséklődött a szektor kibocsátása.
Makro / Külgazdaság Brutális támadás alatt a Fed: eljárás indult az elnök ellen
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 06:01
A Fed elnöke maga jelentette be, hogy idézést kapott, melyre kemény, már-már leleplező válasszal reagált. 
Makro / Külgazdaság Kamatstop Amerikában? – Donald Trump plafont sürget a hitelkártya-kamatokra
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 12:30
Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy egyéves időtartamra 10 százalékos felső korlátot vezetne be a hitelkártyák kamataira, január 20-tól. Arra azonban nem tért ki, miként valósulna meg a terv, illetve hogyan kényszerítené a vállalatokat a betartására.
Makro / Külgazdaság Csúnya kudarcot szenvedett el a cseh jegybank
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 15:51
A cseh központi bank 72,9 milliárd cseh korona (körülbelül 3,5 milliárd dollár, 1 korona=15,87 forint) veszteséggel zárta a tavalyi évet – a CTK cseh január hírügynökségét.
Makro / Külgazdaság Mi történt? Kínában is megtorpant az autóeladás
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 14:23
Kínában három éve a legkisebb ütemben, 3,9 teljes, 23,7 millió darabra nőtt a személygépkocsik kiskereskedelmi eladása tavaly. Egy évvel korábban, 2024-ben az éves növekedés 5,3 százalék volt – közölte a Kínai Személygépkocsi Szövetség (CPCA).
Makro / Külgazdaság Visszavettek a tempóból a románok
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 13:49
Romániában 2,6 százalékkal kevesebb személygépkocsit gyártottak tavaly mint egy évvel korábban – közölte a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM).
Makro / Külgazdaság Már az euróbevezetés első hetében boldogok lehetnek a bolgárok
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 10:37
A Bolgár Értéktőzsde jelentős árfolyamemelkedéssel reagált az euró január elsejei bevezetésére, az idei első kereskedési héten a bolgár börze legrégebbi indexe, a Sofix 14,4 százalékkal 18 éves csúcsra emelkedett.
Makro / Külgazdaság Egyelőre hiába unszolja Trump az amerikai olajcégeket venezuelai beruházásokra
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 08:12
Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump a Fehér Házban tartott pénteki találkozón arra szólította fel a nagy amerikai olajvállalatok vezetőit, hogy legalább 100 milliárd dollár értékben ruházzanak be Venezuela olajiparának újjáépítésébe.
Makro / Külgazdaság A bécsi kutató megbecsülte az EU-Mercosur megállapodás ausztriai hatását
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 17:25
Oliver Reiter közgazdász, a Bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlítások Intézetének (wiiw) munkatársa fejtette ki véleményét.
Makro / Külgazdaság Többen dolgoznak az Egyesült Államokban, de van, akiknek ez sem elég
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 16:45
A vártnál kevesebb munkahely jött létre, de a munkanélküliség csökkent decemberben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG