2p
A spanyol alkotmány alapján a katalán népszavazás jogszerűtlen volt - mondja Jean-Claude Juncker.
Spanyol rendőrök és az önálló Katalóniát támogató szavazók dulakodnak a barcelonai Ramon Llull iskola előtt 2017. október 1-jén, a katalán függetlenségről tervezett, és a spanyol kormány által betiltott népszavazás napján. Az iskola a katalán kormány által kijelölt szavazóhelyiségek egyike. (MTI/EPA/Alberto Estevez)

Az Európai Bizottság elnöke szerint amennyiben a referendum az ország alkotmánya szerint zajlott volna, akkor az azt jelentené, hogy a terület az Európai Unión kívülre kerülne.

Juncker hangsúlyozta, hogy a Katalónia elszakadásáról szóló, vasárnap tartott népszavazás Spanyolország belső ügye, amelyet Madridnak az ország alkotmányos rendjével összhangban kell kezelnie.

Az uniós bizottság a jogi helyzetnek megfelelően alakítja ki álláspontját. Az ügy tisztán jogi vonatkozásain túl a bizottság úgy véli, hogy az egységre és a stabilitásra kell törekedni, nem pedig a megosztottságra és a széttöredezettségre.

Juncker felszólította az érintett feleket, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a szembenállás helyett párbeszéd kezdődhessen közöttük. Az erőszak soha nem lehet a politika eszköze.

A bizottság elnöke reméli, hogy Spanyolország az alkotmány és a benne foglalt alapvető állampolgári jogok teljes tiszteletben tartása mellett Mariano Rajoy miniszterelnök vezetésével kezelni fogja a kialakult összetett és nehéz folyamatot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság 200 forintos euró? Ilyen sajnos csak a vécében létezik, készpénzben
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 20:22
Mit üzen a szabályosan működő magyar cégeknek a Ruszwurm évtizedekig elhúzódó ügye? Erről is beszélgetett a Trend FM reggeli műsorában munkatársunk. Emellett szóba kerültek a turistákat fenyegető veszélyek és az azok elleni védekezési lehetőségek is.
Makro / Külgazdaság Nagy Márton elárulta: szocho csökkentést kértek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 15:41
A miniszter fontos egyeztetésen járt.
Makro / Külgazdaság Befékeztek az euróval rendelkező országok
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 12:34
Az euróövezet külkereskedelmi többlete a vártnál kisebb lett júniusban.
Makro / Külgazdaság Durván felborult az ukrán-kínai egyensúly
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 12:01
Míg az ukránok több mint 50 százalékkal kevesebbet exportáltak Kínába, addig az importjuk 25 százalékkal nőtt.
Makro / Külgazdaság Bejött a Harcosok Klubja? Közelebb került a Fidesz a Tiszához
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 11:14
Az Idea Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása azt is kimutatta, hogy amennyiben a nyár közepén parlamenti választásokra került volna sor Magyarországon, akkor valószínűleg hárompárti parlament alakult volna, mert a két „nagy” párton kívül csak a DK érte volna el a frakcióalapításhoz szükséges 5 százalékos parlamenti küszöböt.
Makro / Külgazdaság Már Svájc se a régi?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 10:44
Csökkent a helvétek ipari termelése.
Makro / Külgazdaság Tovább csökkenhetnek az árak a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 09:47
Már ha érvényesítik a nagykereskedők lépését.
Makro / Külgazdaság Visszaszivároghat a szankcionált külföldi energetikai multi Oroszországba
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 08:34
Egy új orosz rendelet teszi lehetővé az Exxon visszatérését.
Makro / Külgazdaság Valami történt Pakson: hiba az egyik reaktorblokknál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 12:05
Közleményt tett közzé weboldalán vasárnap késő délelőtt az Országos Atomenergia Hivatal.
Makro / Külgazdaság Trump tényleg megbünteti azokat, akik Oroszországgal üzletelnek?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 08:02
Az amerikai kereskedelmi tárgyalók augusztus 25-29-re tervezett újdelhi látogatását lemondták, ami késlelteti a tervezett kétoldalú kereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalásokat – jelentette szombaton az indiai üzleti és pénzügyi hírhálózat, az NDTV Profit.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG