2p
Ma megtudtuk, milyen esetekre nem vonatkozik a látogatási tilalom a kórházakban.
Fotó: Reuters/Flavio Lo Scalzo

Mint lapunk is megemlékezett róla, a római magyar nagykövetség arra kérte az Olaszországban tartózkodó magyar állampolgárokat (értelemszerűen elsősorban a turistákat), a koronavírus-járvány miatt, hogy hagyják el az országot, térjenek haza.

A magyar kormány operatív törzse mai tájékoztatóján ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy a hazaérkezőket a határátkelőknél szűrni fogják a magyar hatóságok, ahogy a nem schengeni határon ez már történik, az eljárásrend részletein jelenleg dolgoznak.

Addig is azt kérik az érintettektől, hogy hazaérkezésük után két hétig még maradjanak otthon.

Szintén mai hír volt, hogy a WizzAir légitársaság az összes olaszországi járatát leállította Magyarország felé. Az operatív törzs tájékoztatóján pedig elhangzott egy utalás arra (a WizzAir bejelentésétől függetlenül), hogy a járatszámok ritkítása (megjegyzés: ami megnehezíti a hazautazást) megfelel a kormány kríziskezelési programjának, bár ennek logikáját - a nagykövetségi felszólítás dacára - nem fejtették ki.

Elhangzott viszont, hogy gyakrabban fogják tisztítani az autópályák menti parkolókat, pihenőhelyeket.
A törzs azzal a kéréssel fordul az iskolákhoz, hogy lehetőség szerint ne tartsanak március 15.-i ünnepségeket. A sportrendezvényekkel kapcsolatos álláspontról már írtunk.

A fertőzéssel kapcsolatban elhangzott, hogy az eddig azonosított 12 esetből négynél a második vizsgálat lett csak pozitív eredményű. Nem könnyű tehát kimutatni a koronavírust - jelezte Müller Cecília országos tisztifőorvos, aki ismételten elmondta, hogy a betegeket nem lehet meglátogatni az egészségügyi intézményekben a hatályos előírás szerint, de a súlyos beteg mellett ott lehet a hozzátartozója, valamint a kisgyermek mellett a szülője (gyerekeket jellemzően nem érinti a betegség). A szülő nő mellett is tartózkodhat egyvalaki és a vallásos betegek is fogadhatják az egyház képviselőjét az intézményen belül.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság India fityiszt mutat Trumpnak, kitartanak az orosz olaj mellett
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 10:22
Nem változtatnak a beszerzési politikán a büntetővám árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság A nagy amerikai-uniós-orosz LNG-játszma: ki lőheti lábon saját magát?
Litván Dániel | 2025. augusztus 3. 05:58
A semmiből futott fel gigászi léptékűre az amerikai LNG-export Európába. De az unió csak blöffölt a további vállalásokkal, Trump pedig az egész üzletágat veszélybe sodorhatja – Oroszország pedig vár.
Makro / Külgazdaság Ausztriában sincs kolbászból a kerítés: több mint egyéves csúcsra pörgött az infláció
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:46
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,5 százalék, tavaly április óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter bejelentette, hogy mit lépnek a nagy vámmegállapodásra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:16
A kormány munkacsoportot hozott létre tíz stratégiai partnervállalattal az amerikai-európai vámmegállapodás negatív következményeinek kiküszöbölése érdekében – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Makro / Külgazdaság Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:51
45 milliárd forintot már kifizettek.
Makro / Külgazdaság Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:17
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul.
Makro / Külgazdaság Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Aggasztó jelek: gyengélkedik a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:29
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 50,7.
Makro / Külgazdaság Volt jegybankelnök: Jobb az óvatosság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:05
Bod Péter Ákos a hitelezési folyamatokat mutatta be közelebbről.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor élőben jelentette be: két új akcióterv jön
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:47
Az állami médiában beszélt a miniszterelnök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG