1p
A legfrissebb adatok szerint több mint 5 százalékkal született kevesebb gyerek az év első öt hónapjában. Ráadásul kevesebb házasságot is kötöttek, igaz, a szezon csak nemrég indult be. A vizsgált időszakban csaknem húszezerrel csökkent az ország lakossága.

Az előzetes adatok szerint 2013 első öt hónapjában kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. A születésszám az év mind az öt hónapjában alulmúlta az előző évit. A legnagyobb mértékű visszaesés áprilisban történt (8,8%), de a februári születésszám is jelentősen (7,9 százalékkal) volt kevesebb az egy évvel korábbinál. Összességében az év első öt hónapjában 34 451 gyermek született, ami 2007-tel, 5,5 százalékkal kevesebb, mint 2012 azonos időszakában. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám-csökkenés ennél kisebb mértékű, 4,9 százalékos volt.

A halálozások száma az év mind az öt hónapjában elmaradt az előző évitől. Februárban és márciusban számottevően – átlagosan 7,3 százalékkal – kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban. Különösen a májusi visszaesés volt jelentős, amikor 8,1 százalékkal kevesebb halálesetet regisztráltak. Összességében az év első öt hónapjában 5,3 százalékkal csökkent az elhunytak száma, ami az előző évihez képest 3013-mal kevesebb halálozásból adódott. A szökőnaphatást is figyelembe véve, a halálozások számának csökkenése 4,6 százalék volt.  

Most kezdenek felpörögni a házasságkötések

A házasságkötések száma az elmúlt évi kismértékű emelkedést követően az idei év első öt hónapjában ismét csökkenést mutatott. Két hónapban több, három hónapban viszont kevesebb házasságkötést anyakönyveztek, mint egy évvel korábban. Jelentős visszaesés volt januárban és februárban, amikor közel 12 százalékkal csökkent a házasságkötések száma, ezt követte egy 7,5 százalékos emelkedés áprilisban. Összességében 2013. január–májusban 10 183 házasságot kötöttek, ami 156-tal, 1,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Ezer lakosra 8,4 élveszületés és 13,2 halálozás jutott. Az előbbi 0,4, az utóbbi 0,7 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 2,5 ezrelékes értéke nem változott az előző év azonos időszakához képest. A természetes fogyás mértéke a 2012. január–májusi 5,0 ezrelékről 4,8 ezrelékre mérséklődött. Az év első öt hónapjában ezer élveszületésre 4,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,6 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.

A halálozások abszolút száma nagyobb mértékben csökkent, mint a születéseké, ennek következtében a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött és a 2012. január–májusi 20 763-mal szemben 2013 első öt hónapjában 19 757 főt tett ki.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG