3p
Vége a találgatásnak, megvan, melyik autógyártó épít új gyárat Magyarországon.
Légifelvétel a kecskeméti Mercedes-Benz Gyárról

A Teslától a BMW-ig több cég is szóba került, ma délelőtt azonban kiderült: nem új gyártó érkezik az országba, hanem a Kecskeméten már jelen lévő Mercedes-Benz építi meg második gyárát a városban.

Flex-Werket építenek 1 milliárd euróból

„A következő években 1 milliárd euró értékű beruházást tervezünk a kecskeméti telephelyen. A beruházás eredményeként csúcstechnológiával rendelkező, az ipar 4.0 szellemiségében épült, hatékony gyártási egység – úgynevezett „Flex-Werk”- létesül, ahol a rugalmas termelési rendszerben különböző jármű-architektúrájú és meghajtású modellek gurulnak majd le a szalagról. Ezzel termelési kapacitásaink megnőnek, és mindemellett a piaci igényekre is a szükséges rugalmassággal és gyorsan tudunk reagálni. Vállalatunk ezáltal tovább növeli versenyképességét”– nyilatkozta Markus Schäfer, a Mercedes-Benz Cars termelésért és ellátási láncért felelős igazgatótanácsi tagja.

A Mercedes-Benz termékpalettája jelenleg 32 modellből áll, ami a közeljövőben 40 modellre bővül. A tervek között szerepel továbbá minden Mercedes-Benz személygépkocsi gyártósor fokozatos alkalmassá tétele az alternatív, elektromos meghajtású modellek gyártására.

Ember és gép kooperációja - 2500 új munkahely

Félig már bejelentették vagy ez valami más? Áprilisban a Mercedes bejelentett már egy 185 milliárd forintos ráfordítással épülő karosszériaüzem felépítését. A most bejelentett 313 milliárd forintos beruházástól azonban ez az üzem teljesen független - közölték a Privátbankárral.

A kecskeméti második gyár karosszéria-, felületkezelő - és összeszerelő üzemből, és egy ipari parkból áll majd. Az új egység egymással szoros összeköttetésben álló gyártóegységekből és egy messzemenőkig digitális folyamatláncból áll, ami a termelési adatok intelligens felhasználásával az ember és gép újfajta kooperációját jelenti - írja a közlemény.

Az előkészületek még az idei év folyamán megkezdődnek, a termelés megkezdése pedig az évtized végére várható. A beruházásnak köszönhetően 2 500 új munkahely jön létre.

Az új gyár telephelyéről való végleges döntés és a projekt kivitelezése még bizonyos keretfeltételek teljes megvalósulásához kötött - írja a közlemény, ezt azonban nem részletezik.

„A beruházás annak bizonyítéka, hogy a kormánynak érdemes volt egy olyan gazdaságpolitikába belevágnia, melynek célja, hogy Magyarország a magas hozzáadott értékű tevékenységek európai központja legyen”- hangsúlyozta Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter a közlemény szerint.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG