4p
Várhatóan a jövő évtől az állampolgárok mellett a náluk működő multik teljesítményét is osztályozni fogja Kína az alapján, hogy azok mennyiben tesznek eleget a helyi szabályozásoknak. Egyes esetekben a nyugati cégek jól is kijöhetnek a kreditezésből, de készülőben van egy céges fekete lista is, komoly büntetési lehetőségekkel, melyet a szakértők szerint Peking politikai fegyverként használhat majd fel a neki nem tetsző magatartású országok megregulázására.
illusztráció

Az állampolgárok megfigyelésén alapuló társadalmi kreditrendszerhez hasonlóan jövőre az országban működő külföldi cégek pontozására is készül Kína, írja a Financial Times az EU–Kína kereskedelmi kamara friss jelentése alapján. A nyugati cégek pedig az uniós kamara szerint teljesen felkészületlenül várják a keleti nagyhatalom lépését.

A kínai vám- és adóhivatal az utóbbi időben egyre szélesebb körben és alaposabban osztályozza a külföldi cégeket az alapján, hogy működésük mennyiben van összhangban a helyi szabályozásokkal, és elkezdtek írni egy fekete listát azokról a vállalatokról, melyek együttműködését nem ítélték megfelelőnek.

"A vállalati "szociális pontrendszer" élet-halál kérdése lehet az egyes cégeknek. Mély aggodalommal tölt el az előkészületek szinte teljes hiánya az európai üzletközösség részéről"

- mondta Jörg Wuttke kamarai elnök. Már csak azért is riasztó lehet a vállalatok felkészületlensége, mert a jelentés szerint kínai kormányzati dokumentumok árulkodnak arról, hogy a legkülönfélébb területeket - köztük a munkabiztonságot, ecommerce-t és kiberbiztonságot - vizsgáló ellenőrök több mint 300 specifikus szabály szempontjából pontozzák a cégeket.

A büntetések is széles skálán mozoghatnak, a cégek szabálysértési fokának megfelelően. A pénzbírság lehet az alap, de a jelentés célzott ellenőrzésekről, korlátozottabban kiadott kormányzati engedélyekről, valamint az állami kedvezményekből és közbeszerzési szerződésekből való kizárásról is ír.

A kamara ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy a céges kreditrendszert láthatóan nem célzottan a nyugati vállalatok büntetésére, hanem a helyi szabályok szigorúbb és eredményesebb betartatására állítják fel. A vendégcégek ugyanis akár előnyökhöz is juthatnak, hiszen vannak olyan területek, melyeken gyakran jobban megfelelnek az előírásoknak, mint kínai társaik. Ilyen például - nem meglepő módon - a légszennyezés. A kamarai jelentés szerint eddig az európai cégek Kínában működő telepeit a különösen magas légszennyezettségű napokon rutinszerűen egy kalap alá vették a hazai gyárakkal, és együtt állíttatták le a termelést a levegő viszonylagos megtisztulásáig. A kreditrendszerrel ez várhatóan megváltozik: a kevésbé szennyező nyugati cégek arra számíthatnak, hogy a szmogos napokon is tovább működhetnek, míg a náluk súlyosabban füstokádó kínai üzemeket továbbra is leállítják, és még rontanak is a pontszámukon.

Olyan esetek is váthatóak ugyanakkor, hogy a nyugati cég a kínai beszállítója miatt kerül bajba. A dokumentum szerint legalább egy olyan eset elő is fordult már, amikor egy külföldi cég helyi partnerét egy kihágás miatt lepontozta a vámhivatal, ez pedig továbbgyűrűzött, és a külföldi cég pontszámának lerontásával járt együtt.

Kína a jövő év elején tervezi élesítei a társadalmi pontozórendszerét, mely a teljesen bekamerázott városok mesterséges intelligenciával működő megfigyelőrendszerén alapul. Ez a hivatalos kommunikáció szerint a törvények betartatását hivatott elősegíteni, de a kritikusai szerint rémisztő visszaélésekre és a társadalom sakkban tartására ad lehetőséget. Erről beszél januárban Soros György is, aki szerint "halálos fenyegetés" a szabad társadalmakra, amit a kínai elnök csinál. Egy hónapra rá egy holland internetbiztonsági szakember rábukkant egy arcfelismerő szolgáltatással foglalkozó sencseni cég valós időben frissülő adatbázisára, mely 2,5 millió kínai ujgur adatait és hollétét tartotta nyilván. Az ilyen profilozásra adnak meg minden lehetőséget az okosvárosok, melyekről hosszabban itt írtunk.

A kamara arra is felhívja a figyelmet, hogy az elmúlt hónapban jelentették be a kínai piacszabályozás új tervét, miszerint össze fognak állítani egy listát, melyben a "súlyosan megbízhatatlan entitásokat" gyűjtik össze, melyeket akár a nemzetbiztonság veszélyeztetésével is megvádolhatnak, és ennek megfelelően szankcionálhatnak. Ennek alapján Wuttke már arról beszél, hogy ez a lista politikai fegyver is lehet, melyet a Pekingnek nem tetsző magatartású országok sakkban tartására használhatnak fel.

A Control Risks tanácsadócég szakértője, Michael Cunningham szerint a fekete listára való kerülés fenyegetése miatt megugorhat a multinacionális cégek kínai működésének a megfelelési költsége, hiszen meg kell erősíteniük a belső szabályzatukat.

(Financial Times)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG