4p
A kormány szerint ennek hatására javulhat az áruszállítás hatékonysága, és bővülhet a Kínából érkező a vasúti teherforgalom.
(Fotó: depositphotos.com)

A kínai Cosco Shipping vállalatcsoporthoz tartozó Ocean Rail Logistics S.A. 15 százalékot meghaladó részesedést vásárolt az osztrák Rail Cargo Group (RCG) magyarországi tagvállalatában, a Rail Cargo Terminal-BILK Zrt.-ben.

Szerdán Budapesten, a szerződés aláírása alkalmából az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára üdvözölte a megállapodást. Mosóczi László szerint ennek hatására javulhat az áruszállítás hatékonysága, és bővülhet a Kínából érkező a vasúti teherforgalom.

A kormány - mint fogalmazott - a közlekedési hálózatok és a logisztikai szolgáltatások fejlesztésével járul hozzá ahhoz, hogy az ország kiaknázhassa a földrajzi fekvéséből eredő előnyöket.

Az államtitkár a vasúti teherfuvarozásban különösen fontosnak nevezte a magyar tranzitszerep erősítését, hiszen vonaton juthatnak el Európa belsejébe a hajón érkező kínai áruk is, ha megépül az összeköttetés a pireuszi kikötő és Budapest között.

A Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete a szerződés mellett a magyar-kínai kapcsolatok fejlődéséről is elismerően szólt. Tuan Csie-lung szerint a két állam közötti bizalom erős, és Peking nyitott az együttműködések további erősítése iránt.

Hozzátartozik ehhez az infrastruktúrák összehangolása is, Kína ezért szívesen járul hozzá Közép- és Kelet-Európában a fejlesztésekhez, és úgy látja, hogy a kontinenssel kiépített összeköttetés jelentős mértékben segíti a nyitást a nagyvilágra - tette hozzá.

A nagykövet várakozása szerint a Cosco és a Rail Cargo Terminal-BILK megállapodása erősíteni fogja a térség jelentőségét az áruelosztásban, és új piaci lehetőségeket teremt minden európai ország számára.

Thomas Kargl, a Rail Cargo Austria Igazgatóságának tagja úgy véli, hogy a szerződéssel a Cosco jól működő, fejlett hálózat üzemeltetésében vehet részt.

A budapesti terminálüzemeltető és RCG felkészültsége együttesen garantálja, hogy a megállapodás előnyeit minden érintett élvezhesse - tette hozzá.

Szun Csün, a COSCO Shipping Europe elnöke úgy látja, hogy európai csomópontként Magyarország a négy égtájat, fővárosi terminálja pedig a tengeri és a szárazföldi szállítást köti össze.

A kínai Cosco (China Ocean Shipping Company) a világ egyik legnagyobb tengeri áruszállító vállalata. 2009 óta 35 éves koncesszió keretében üzemelteti a görögországi Pireusz kikötőjét, amelynek 2016 óta többségi tulajdonosa. A létesítményt csaknem 1 milliárd euróból fejlesztették, és múlt héten, a görög-kínai elnöki találkozó alkalmával bejelentették, hogy további 600 millió eurót költenek a kikötőre. A Cosco az elmúlt években számos európai kikötőben vásárolt részesedést, így a görögországi mellett többek között Belgiumban, Spanyolországban és Litvániában is.

A Rail Cargo Terminal-BILK Zrt.-t 2001 decemberében alapították azzal a céllal, hogy a Budapesti Intermodális Logisztikai Központ (BILK) egyik üzemeltető cégeként, a budapesti régióban fő szerepet betöltve ellássa kísért és kíséretlen kombináltfuvarozási küldemények kezelését, azaz közútról vasútra, illetve vasútról közútra történő átrakodását.

A Budapest XXIII. kerületében 22 hektáron elterülő terminál zöldmezős beruházásként mintegy másfél évig tartó építkezés után 2003 novemberében nyitotta meg kapuit, és működésével a Budapesten és környékén elhelyezkedő konténer és Ro-La terminálok szerepét és feladatait vette át. Az azóta történt fejlesztéseknek köszönhetően éves szinten mintegy 220 ezer TEU-konténer mennyiség kezelésére képes - olvasható a cég honlapján.

A mintegy 4,6 milliárd forint saját tőkével rendelkező Rail Cargo Terminal-BILK Zrt. a nyilvános cégadatok szerint mintegy 2,7 milliárd forint árbevételt ért el 2018-ban, a megelőző évi csaknem 2,5 milliárd forint után. A cég adózott eredménye a 2017-es 613 millió forintról csaknem 696 millióra nőtt 2018-ban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG