3p
Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédében jelentette be, hogy Magyarország kész megvédeni Lengyelországot az Európai Unió szankcióitól. Azzal együtt, hogy már ismét kötelezettségszegési eljárás alatt vagyunk a civiltörvény miatt, most nagyon úgy tűnik, hogy a lengyel igazságügyi reform miatt is a Brüsszel célkeresztjébe kerülhetünk. Külföldi szakértők kemény, többfrontos háborút jósolnak a magyar vezetésnek.
Orbán Viktor miniszterelnök a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2015. július 25-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Financial Times cikke szerint Orbán Viktor beszédében "megfogadta", hogy megvédi Lengyelországot az Európai Unió szankcióival szemben a tusnádfürdői beszédében. A lap szerint a magyar miniszterelnök kijelentésével elmélyítette a Kelet- és Nyugat-Európa közötti megosztottságot, a közép- és kelet-európai miniszterelnökök ugyanis jó eséllyel egymás torkának eshetnek ennek nyomán a nyugati kollégákkal.

A lap szerint ugyanakkor nem annyira meglepő a hirtelen nagy szolidaritás, a lengyel igazságügyi reformok ugyanis Orbán 2013-ban bevezetett reformjait tükrözik, amelyek elhallgattatták a bírákat felváltva őket a Fidesz megbízottjaival.

De mi a baj a lengyelekkel?

Varsó és Brüsszel között lassan 18 hónapja izzik a levegő az igazságügyi reformok miatt, az Európai Bizottság szerint ugyanis a tervezett reformok negatívan befolyásolnák a bíróságok önállóságát és függetlenségét, mivel – gyakorlatilag – az épp aktuális kormányzópárt rendelkezne a bírákkal. Ez viszont komoly aggodalmakat vált ki Brüsszelben – olyannyira, hogy a 7. cikkely aktiválásával fenyegetőztek.

A France24 szerint egész pontosan négy nappal ezelőtt fenyegette meg az Európai Unió Lengyelországot, hogy szankciókat vezetnek be, amennyiben a tervezett igazságügyi reformot a jelenlegi formájában vezetik be. A szankció keretében – egyebek mellett – megszüntetnék a lengyelek uniós szavazati jogát, valamint megvonnának bizonyos támogatásokat. A szankció bevezetéséhez azonban minden tagállam, köztük Magyarország beleegyezése is szükséges, ami a jelenlegi állás szerint biztosan nem lesz meg.

Mi is az unió begyében vagyunk

Magyarország szempontjából sem szerencsés a mostani viszálykodás. Amellett, hogy a menekültválság miatt nemrég kötelezettségszegési eljárást indított Brüsszel Magyarország ellen, Martin Schultz pedig arra tett ígéretet, hogy megvétózza az uniós költségvetést - hisz ha mi nem vagyunk szolidárisak, velünk se legyenek azok. A mostani megosztottság így biztos, hogy tovább erősíti majd a külföldről érkező nyomást.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:30
Jelentősen gyorsult az infláció az Egyesült Államokban: márciusban 3,3 százalékra emelkedett az éves pénzromlás üteme a korábbi 2,4 százalékról – derül ki a friss adatokból. Az elemzői várakozások is hasonló szintet jeleztek, 3,3 százalékos értékkel számolt a piac.
Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG