1p
A Költségvetési Tanács egyetért a jövő évi költségvetés módosításával, melyet a romló nemzetközi gazdasági környezet tesz szükségessé. A KT véleménye szerint ugyanakkor a magánnyugdíjpénztári tagok befizetéseinek nyugdíjkasszába történő átirányítása növeli a gazdaságpolitikai bizonytalanságot és a jövő évi 0,5 százalékos növekedés elérése is kockázatos.

A Költségvetési Tanács a 2012-es módosított költségvetési javaslattal kapcsolatban egyetért a módosítás szükségességével és üdvözli, hogy reális esélye van annak, hogy a költségvetési törvényjavaslat elfogadása december 31-ig megtörténik. Mindezek mellett a tanács egyet értett azzal, hogy a Parlament változatlanul hagyja a már elfogadott GDP arányos államháztartási hiány tervezett 2,5 százalékos mértékét.

Szükséges a módosítás a romló gazdasági környezet miatt

A KT álláspontja szerint a törvényjavaslat benyújtása óta eltelt csaknem három hónap alatt a Magyarország számára gazdaságilag meghatározó nemzetközi környezet olyan mértékben módosult, amely szükségessé tette a költségvetési javaslat módosítását. Egyértelműen romlottak a magyar gazdaság számára meghatározó Európai Unió, és elsősorban a német gazdaság növekedésére vonatkozó kilátások, növekedett ugyanakkor az euró körüli bizonytalanság, ebben a környezetben a magyar gazdaság helyzete a magas külső-, és államadósság miatt különösen sérülékeny, így rendkívüli fontosságú a korábban kitűzött hiánycél teljesítése.

A Költségvetési tanács reálisnak tartja a kormány azon számítását, amely szerint a gazdasági növekedés várható lassulása, és a forint gyengülése összesen mintegy 320 milliárd forint terhet jelent a költségvetésnek. Ezek jelentős részét a javaslat a korábban képzett tartalékok és előirányzatok zárolásával ellensúlyozza, ami viszont megnöveli a költségvetés teljesítési kockázatát.  A KT javasolja az Országgyűlésnek, hogy a 200 milliárd forint összegű tartalékok zárolásának feloldása 2012. szeptembert követően  is csak akkor kerülhessen sor, ha az nem veszélyezteti a 2,5 százalékos hiánycél tartását.

Növeli a bizonytalanságot a magánnyugdíjpénztári befizetések átirányítása

Helyesnek tartja a KT a fejezeti egyensúlybiztosítási tartalékok képzését, ugyanakkor a benyújtott módosító javaslaton nincsenek átvezetve az elfogadott módosítások bevételi és kiadási előirányzatokra gyakorolt hatásai, illetve nem tisztázott, hogy ezeket a módosításokat  pontosan hogyan vették figyelembe. A tanács javasolja a kormánynak, hogy ezen módosítások megvalósítására intézkedéseket dolgozzon ki és hajtson végre. A KT felhívta a figyelmet arra, hogy a tervezettnél gyengébb forint árfolyam hathat az infláció és a GDP arányos államadósság szintjére is, amivel a javaslat nem számol.

A KT szerint is szükséges a Kamatkockázati tartalék 48 milliárd forintos növelése a többletbevételből, ugyanakkor a magánnyugdíjpénztári tagok jövő évi 10 százalékos nyugdíjjárulék befizetéseinek nyugdíjkasszába történő átirányítása csökkenti a gazdaságpolitikai kiszámíthatóságát és előreláthatóságát, így növeli az ez irányú kockázatokat.

A KT kiemelte, hogy nem állnak rendelkezésre pontos számítások a jövedéki adó emeléséből származó bevételek tervezéséhez, azonban a KT helyesnek tartja az ebből származó 20 milliárd forintra becsült többletbevétellel az Országvédelmi Alap emelését.

A 0,5 százalékos növekedés is túlzottan optimista

A tanács egyetért a korábbinál lassabb gazdasági ütem feltételezésével, ugyanakkor különösen bizonytalan külgazdasági környezet miatt kockázatosnak tartja még a tervezett 0,5 százalékos gazdasági növekedési ütem elérését is.

A KT szerint a kormányzat tervei között ugyan szerepel egy, a gazdasági növekedés felgyorsítását célzó intézkedés-csomag összeállítása, ennek részleteiről azonban a benyújtott költségvetési módosító indítvány alapján nem lehet tájékozódni, így a hatások figyelembevétele egyelőre nem lehetséges. A külső körülmények további romlása esetén újabb intézkedésekre is szükség lehet, különösen azért, mert a költségvetés szabadon felhasználható tartalékai jelentősen lecsökkentek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kecskeméten lesz a legnagyobb magyarországi autógyár
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 17:24
Szijjártó Péter nagy bejelentést tett a Hungaroringen.
Makro / Külgazdaság Itt a döntés, szeptembertől sokkal több olaj lesz a piacon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 16:43
Nem félnek az áreséstől.
Makro / Külgazdaság Váratlan fordulat: megzuhanhat az olajár?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 15:19
Jelentősen növelhetik a kitermelést.
Makro / Külgazdaság India fityiszt mutat Trumpnak, kitartanak az orosz olaj mellett
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 10:22
Nem változtatnak a beszerzési politikán a büntetővám árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság A nagy amerikai-uniós-orosz LNG-játszma: ki lőheti lábon saját magát?
Litván Dániel | 2025. augusztus 3. 05:58
A semmiből futott fel gigászi léptékűre az amerikai LNG-export Európába. De az unió csak blöffölt a további vállalásokkal, Trump pedig az egész üzletágat veszélybe sodorhatja – Oroszország pedig vár.
Makro / Külgazdaság Ausztriában sincs kolbászból a kerítés: több mint egyéves csúcsra pörgött az infláció
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:46
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,5 százalék, tavaly április óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter bejelentette, hogy mit lépnek a nagy vámmegállapodásra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:16
A kormány munkacsoportot hozott létre tíz stratégiai partnervállalattal az amerikai-európai vámmegállapodás negatív következményeinek kiküszöbölése érdekében – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Makro / Külgazdaság Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:51
45 milliárd forintot már kifizettek.
Makro / Külgazdaság Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:17
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul.
Makro / Külgazdaság Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG