3p
A Kínával folytatott kereskedelmi háború elfajulását látva az amerikai gazdaság egy sor szervezete, vezetője figyelmeztetett a veszélyekre.

Egyre valószínűbb, hogy csak kevés amerikai nagyvállalat tudja majd elkerülni a terheket, amelyeket a Kína és Trump elnök által elrendelt vámemelések jelentenek. Sok gazdasági vezető az élesedő kereskedelmi háború láttán eddig visszatartotta magát, félve Trump haragjától és remélve, hogy az elnök fenyegetései csak taktikát jelentenek, és megállapodás lesz a vége. Miután azonban már életbe léptek vámok és Trump a hét végén még agresszívebb hangot ütött meg, sok iparágban most felmérik, mennyire súlyos a helyzet – írta a The New York Times.

A Business Roundtable a legnagyobb amerikai vállalatok szervezete. Elnöke, Joshua Bolten vasárnap kijelentette, hogy sok vállalatvezető „már készen áll, hogy rálépjen a fékre. Az a veszély, hogy mindenki rálép és az katasztrófa lesz.” Bolten szerint

az elnök legutóbbi lépései „olyan mértékben szakíthatják meg a kereskedelmet, hogy óriási károk keletkeznek. Nem csak a kínai gazdaságban, hanem az amerikaiban és a világgazdaságban is.”

Az amerikai gazdaság eddig viszonylag ellen tudott állni a két ország küzdelmének, de a legutóbbi jelek arra mutatnak, hogy a kölcsönösen mért csapások kezdenek széles körben hatni az amerikai gazdaságra. Az ipari termelés például augusztusban 2009 óta először csökkent. „A megtorló vámok terhének nagy részét a gyáripar dolgozói fogják viselni, mert még nehezebb lesz eladni termékeiket a kínai fogyasztóknak”, jelentette ki Jay Timmons, a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke. A múlt héten nem egy cég jelentette be, hogy a kereskedelmi háború következtében kevesebb profittal számol. Vannak vállalatok, amelyek már reagáltak Trump fenyegetésére, hogy elrendelheti kivonulásukat Kínából: a Hasbro játékgyár bejelentette: termelése jelentős részét 2020-ig más ázsiai országokba helyezi át. Az amerikai játékipar különösen függ a kínai üzemektől, ott készül termékeik 88 százaléka.

David French, az Országos Kiskereskedelmi Szövetség alelnöke hangoztatta: „Ilyen környezetben a vállalatok képtelenek tervezni. A kormány eljárása nyilvánvalóan nem hoz sikert és nem lehet új adókkal terhelni az amerikai gazdaságot és a fogyasztókat. Hol fog ez végződni?” A JPMorgan Chase elemzői úgy számolnak, hogy a vámok teljes terhe az amerikai családok számára átlagosan évi 1.000- 1.500 dollár között lehet.

A legnagyobb elektronikai vállalatokat tömörítő Fogyasztó-technológiai Szövetség közölte: a vámemelések már havi 1,3 milliárd dollárba kerülnek az ágazatnak. A vámok következtében a mobiltelefonok ára átlagosan 70, a laptopoké 120 dollárral emelkedhet. Gary Shapiro, a szövetség elnöke rámutatott:

A vámok amerikaiakat terhelnek, rossz irányba viszik a gazdaságot és veszélyeztetik globális vezető szerepünket. Meddig kényszerülnek még családjaink, vállalataink, a gazdaság arra, hogy viselje ennek a téves kereskedelmi politikának a terhét?

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG