2p
Jön a kormányzati plakátok újabb köre.
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Az Európai Parlament 2018. szeptember 12-én Judith Sargentini EP-képviselő jelentése alapján kétharmados többséggel megszavazta, hogy az Európa Tanács indítson eljárást az Európai Unióról szóló szerződés hetes cikkelyének megsértése miatt.

Hat nappal az EP-szavazás után, szeptember 18-án a Magyar Időkben jött ki a hír, hogy a magyar kormány plakátkampányt indít a Sargentini-jelentés miatt.

Már aznap este meg is jelent a magyar kormány hivatalos Facebook-oldalán egy videó, amelyben egy montázson Judith Sargentini, Soros György, és Guy Verhofstadt belga EP-képviselő, Orbán Viktor egyik legnagyobb kritikusa szerepel. Hármójuk képe alatt pedig az a szöveg, hogy “Az Európai Parlament bevándorláspárti többsége el akar hallgattatni minket, mert kerítéssel védjük hazánkat és Európát.” A videó fő üzenete az, hogy “Ne engedjünk a zsarolásnak! Védjük meg Magyarországot!”

Ugyanazok a cégek

A Miniszterelnöki Kabinetiroda szeptember 12-én, a Sargentini-jelentés megszavazásának napján adott megbízást “Az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása” tárgyban. A szerződés értéke nettó 5,9 milliárd forint, aminek 70 százalékát, nettó 4,13 milliárdot mindenképp kifizetnek. A maradék 1,77 milliárd forint csak opció, tehát nem biztos, hogy felhasználják – írja az Átlátszó.

Mivel az ilyen tárgyú szerződések eddig is a kormányzati kampányokat takarták, és ezt a szerződést is a korábbi propagandahadjáratokat levezénylő cégek kapták, erős a gyanú, hogy ez a megállapodás a most futó Sargentini-ellenes reklámokra vonatkozik. A Miniszterelnöki Kabinetiroda a feladattal Balásy Gyula két cégét, a New Land Media Kft.-t és a Lounge Design Kft.-t bízta meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
Makro / Külgazdaság Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:30
Jelentősen gyorsult az infláció az Egyesült Államokban: márciusban 3,3 százalékra emelkedett az éves pénzromlás üteme a korábbi 2,4 százalékról – derül ki a friss adatokból. Az elemzői várakozások is hasonló szintet jeleztek, 3,3 százalékos értékkel számolt a piac.
Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG