4p
Új pick-up pontok Magyarország négy vidéki nagyvárosában, expressz kiszállítás, csomagmegőrző szekrények, új weboldal, öko lábnyom minimalizálása, napelemek csatasorba állítása, használt bútorok visszavásárlása, bútorbérlés, ötvenpluszosok bevonása a munkaerő piacra – ez mind szerepel az IKEA 2020-as tervei között. Így ünnepli a 30. születésnapját az IKEA Magyarország.
Fotó: MTVA/ Róka László

Az IKEA eddig is mindent megtett, hogy vigyázzon a Földre és a társadalomra, ezt szeretné idén még magasabb szintre emelni világszerte

– jelentette ki az IKEA mai sajtótájékoztatóján Mounia El Hilali, az IKEA magyar-cseh-szlovák régiójának kereskedelmi vezetője. Az IKEA különleges tagja a budaörsi áruház, hiszen az első áruházuk volt a vasfüggöny innenső oldalán.

„Hálaképpen” 2019-ben a budaörsi, az Örs vezér téri, valamint a soroksári áruház kiemelkedő, 20,5 százalékos árbevétel-növekedést produkált, ezzel 90,3 milliárd forgalmat realizálva. Összesen több mint 6,7 millió látogató fordult meg a náluk, közülük 3,5 millióan vásároltak is.  A magyar vásárlók 37,1 millió terméket vettek meg és átlagosan 21 783 forintot költöttek vásárlásonként.

A tavalyi év a változás éve is volt, mely fontos eleme, hogy megfizethetők maradtak a termékeik, valamint hogy online az ország bármelyik szegletéből elérhetők. Tavaly az online megkeresés 20,4 %-kal nőtt, az online shopping üzletág pedig 285,5 %-os teljesítménnyel zárt. Idén még nagyobb teret kap az úgynevezett People planet stratégia, amelyben a klímaváltozás miatti változások sürgősségére hívják fel a figyelmet. Ezért új korszak kezdődik az IKEA-nál, történelmének legnagyobb átalakítására kerül sor, melynek fókuszában bolygónk jövője áll.

A régióban elsőként indítottuk el csomagküldő szolgálatunkat itt, ahol nem csak bútorokat, hanem kiegészítő termékeket is rendelhetnek 200 felvételi ponton vásárlóink. Magyarországon a közeljövőben 4 átvételi pick-up pontot nyitnak Veszprémben, Debrecenben, Pécsen és Kecskeméten. Az Örs vezér terén és Budaörsön csomagmegőrző szekrényeket telepítenek majd, s a vásárló dönti el, mikor megy a megrendelt áruért. Jövő héten új mobil és desk-top weboldal indul, ahol kényelmesebb lesz a böngészés, és sok inspirációt találnak majd a magyarok. Az expressz kiszállítás Budapesten él majd, 24 órán belül, vagy másnap kiszállítják a cikkeket

– mondta el a közeljövő terveivel kapcsolatban Federica Barberis, az IKEA regionális értékesítési vezetője. Egyébként Párizs után nemsokára Bécsben fogják bevezetni a belvárosi IKEÁt, amely egy másik dimenzió. Hiszen itt nem lehet parkolni, a házhoz szállítás kerül előtérbe. Tervezési stúdiókat hoznak a jövőben létre, ahol még kisebb területen, lakberendezési konzulensek dolgoznak majd, ezt tesztelik épp Prágában már. Megvalósulnak majd IKEA shopok is, ahol a termékek csak egy területével találkozhat a vásárló, ezt Madridban tesztelik.

Vladimír Víšek, az IKEA regionális fenntarthatósági vezetője arról beszélt, hogy az IKEA idei mottója a fenntarthatóság és a klímapozititávás minden szinten. A svéd bútorgyártónál semmi nem megy a szemétbe, céljuk 0 %-ra vinni a gyár ökológiai lábnyomát, 2020-ban pedig 0 %-ra csökkenteni a szeméttermelést. Megújuló energiából már többet termelnek, mint amennyit felhasználnak, s a széndioxid-kibocsátás csökkentésére 200 millió eurót költenek idén erdőültetésre. Egy idő után szeretnék a kiszállítást is kizárólag elektromos járművekkel végezni majd. 2019-ben az IKEA megszüntette az egyszer használatos műanyagokat, csak újrahasznosítottal dolgozik. A soroksári áruházra szeretnének napelemet szerelni, hogy az energia 50 %-át így teremtsék elő.

Ami pedig a legnagyobb újdonságot jelenti 2020-ban, a Bútorok második élete projekt: elindul a használt bútorok visszavásárlása, cseréje, vagy eladományozása, sőt, akár felújítása, vagy alkatrészként való újrahasznosítása is. Szlovákiában már működik, hogy ugyanazon az áron adják el 1 éves garanciával, mint amelyen vásárolják, s csak másfél nap, amit az áruházban eltöltenek a használt bútorok. Új pozíciók létesítésével pedig szeretnék az ötvenpluszosoknak esélyt adni a munkaerőpiacon.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG