3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az EBRD után az OECD is átírta a magyar gazdaság számait. Az idein ugyan javítottak, de jövőre és 2019-re már lassulással számolnak.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) az előző, júniusban kiadott tanulmányban jelzetthez képest 0,1 százalékponttal, 3,8 százalékról 3,9 százalékra emelte idei magyar GDP-növekedési előrejelzését, a 2018-as növekedési előrejelzést pedig 0,2 százalékponttal, 3,4 százalékról 3,6 százalékra emelte. Az OECD arra számít, hogy 2019-ben 2,8 százalékra lassul a GDP bővülésének üteme.

Az OECD számai a magyar gazdaságról.

A szervezet elemzői szerint jövőre is erős lesz a magyar gazdaság teljesítménye, majd 2019-ben kissé lanyhul a növekedési ütem. Az egyik fő hajtóerőt továbbra is a beruházások szolgáltatják, miközben a háztartások fogyasztásának robusztus növekedését alátámasztja a bérek emelkedése és a munkahelyek számának bővülése. Az infláció emelkedése várhatóan rontja a költségoldali versenyképességet és egyre jobban visszafogja az exportot.

A fiskális politika 2017-18-ban expanzív marad, a munkaadókat terhelő társadalombiztosítási járulékok és a vállalati adó csökkennek, a kormányzati kiadások emelkednek, de 2019-ben semlegesre változik az irányvonal. A termékpiac szűkülése, a bérek kétszámjegyű emelkedése és a 3 százalékos hivatalos inflációs célszám átlépése mind abba az irányba mutat, hogy prudens makrogazdaságpolitikára kell váltani.

A bankok erősebbeké és nyereségesebbekké váltak, jóllehet működési költségeik még mindig viszonylag magasak. A jelentős javulás dacára továbbra is magas a nemteljesítő hitelek aránya, amelyet csökkenteni kell. Egy versenyképesebb és hatékonyabb bankszektor kialakításával mérsékelni lehetne a működési költségeket, és könnyebbé lehetne tenni a nem teljesítő hitelek átalakítását a terheknek a hitelnyújtók- és felvevők közötti megosztásával - mutattak rá az elemzők.

Az előrejelzés szerint a háztartások fogyasztása a tavalyi 4,3 százalék után idén 4,4, jövőre 5,1, 2019-ben pedig 4,8 százalékkal bővülhet, míg a kormányzaté a 2016-ban mért 0,8 százalékos növekedés után idén 1,7 százalékkal csökkenhet, jövőre pedig 0,9 százalékkal emelkedhet. A munkanélküliségi ráta a tavalyi 5,1 százalékról idén 4,2 százalékra, jövőre 4,0 százalékra, 2019-ban pedig 3,8 százalékra süllyedhet.   

Az infláció a tavalyi 0,4 százalékról 2017-ban 2,3 százalékra, jövőre 2,7 százalékra, 2019-ben pedig 3,4 százalékra kúszhat fel, míg az élelmiszer- és energiaárak változását nem tartalmazó maginfláció az idei 1,9 százalékról jövőre 2,9 százalékra, 2019-ben pedig 3,4 százalékra emelkedhet. A háztartások nettó megtakarítási rátája a tavalyi 7,1 százalékról idén 7,3 százalékra emelkedhet, jövőre viszont 6,6 százalékra, 2019-ben pedig 6,1 százalékra mérséklődhet.

A költségvetés GDP-arányos hiánya a tavalyi 1,9 százalék után idén 2,4 százalékra, jövőre 2,7 százalékra, a 2019-ben pedig 2,4 százalékra rúghat. A maastrichti kritériumok szerint számolt GDP-arányos államadósság mértéke a tavalyi 73,9 százalékról idén 71,5 százalékra, jövőre 70,0 százalékra, 2019-ben pedig 68,4 százalékra csökkenhet. A folyó fizetési mérleg többlete a tavaly mért 6,1 százalékról idén 4,0 százalékra, jövőre 2,5 százalékra, 2019-ben pedig 0,8 százalékra eshet vissza az OECD előrejelzése szerint.

Az EBRD mást lát

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank őszi helyzetértékelése szerint a magyar gazdaságban az idén 3,8 százalékos, jövőre 3,4 százalékos növekedést jósolt új prognózisában, 0,8, illetve 0,4 százalékkal gyorsabbat az előző előrejelzésnél. Részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Könnyebb lehet rács mögé juttatni a politikusokat Magyar Péter javaslatára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:15
Magyar Péter eltörölné a képviselők mentelmi jogát, ha az ügyészség közvádas bűncselekménnyel gyanúsítja őket.
Makro / Külgazdaság Itt a válasz a honvédelmi miniszter feljelentésére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:44
A Fidesz indokoltnak látja Szalay-Bobrovniczky Kristóf költéseit.
Makro / Külgazdaság Szabadlábon védekezhet tovább Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:10
A Telex szerint a kihallgatása után szabadon távozhatott.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet a vagyonadó? László Csabát kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 11:17
A volt pénzügyminiszter szeptember 30-án, szerdán 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy olcsóbb lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 10:50
A hazai átlagárak továbbra is stabilak.
Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a Tisza, de jön fel a Fidesz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 07:29
A Medián júliusi méréséhez képest a Tisza támogatottsága 3 százalékponttal csökkent.
Makro / Külgazdaság Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett?
Kollár Dóra | 2026. szeptember 23. 05:43
Nehéz helyzetben az osztrák munkaerőpiac, és ezt a kint dolgozó magyarok is megérezhetik.
Makro / Külgazdaság Tényleg Matolcsy Györgyöt hallgatta ki a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:55
Hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen. Erről is beszélt a Klasszis Klub legutóbbi adásában Simor András volt jegybankelnök. 
Makro / Külgazdaság Hatalmas összeget utalt át a Világbank Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:51
A Világbank 841 millió dollárt utalt át Ukrajnának kanadai kormánygaranciával – közölte Szerhij Koreckij ukrán miniszterelnök Telegram csatornáján kedden.
Makro / Külgazdaság Olyat tettek Varga Mihályék, amire negyed évszázada nem volt példa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:15
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ám 25 év után csökkentette a középtávú inflációs célt, illetve évi tizenkettőről évi nyolcra csökkentette a kamatdöntő ülések számát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG